Szekeres Viktor

A tiniket nem érdeklik az igényes filmek

Hiába a remek kritikák, Christian Bale új filmje nem mozgatta meg a tinédzsereket, s meglepetésre inkább nők voltak kíváncsiak a The Fighter című bokszdrámára, arányuk 53% volt az összes nézőt figyelembe véve Amerikában.

Miközben Amerikában természetesen a 170 millió dollárba kerülő Tron: Örökség és a 80 milliós Maci Laci 3D uralja a bevételi toplistákat, a kisebb filmek is büszkék lehetne teljesítményükre. A limitált kópiaszámmal 2, illetve 3 hete bemutatott 25 milliós The Fighter (Christian Bale és Mark Wahlberg főszereplésével), valamint a 13 milliós Fekete hattyú (Black Swan Natalie Portmannel) is jól szerepelt most, hogy előbbi 2503, utóbbi 959 moziba került be.


David O. Russell családi sportdrámája 12,2 milliós bevétellel a negyedik, míg Darren Aronosfsky balett-thrillere a hetedik helyet szerezte meg a hétvégi bevételi toplistán Amerikában. Azonban mindkét eredmény sokkal jobb is lehetett volna, ha a filmek több tinédzsert, vagy 25 éven aluli fiatal felnőttet mozgatnak meg. Hiába ugyanis a sok remek kritika és nézői vélemény, főleg a The Fighter vallott kudarcot a fiatalabb közönség megcélzásával, hiszen az utólagos felmérések, az exit pollok szerint Amerikában a film nézőinek 87%-a 25 évnél idősebb, ami roppant magas értéknek számít.


Az amerikai tinik a csorbát szerdától a Coen-testvérek új filmjével (A félszemű - True Grit), valamint a szombaton bemutatásra kerülő A király beszédével (The King's Speech) köszörülhetik ki. Mindkét film biztos befutó pár jelölésre a márciusban rendezendő Oscar-gálán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #12
    Egyet kell értsek az előttem szólókkal, az Avatar legfeljebb az animációban igényes. Mint történet, se nem új, se nem érdekes. A farkasokkal táncoló erre a legjobb példa. A tiniket az vonzotta be a moziban, hogy nagy kék izék repülnek mindenféle más izén. A fiatalok csak a látványra mennek. Ha mondanivalója is akad netán annak a látványos filmnek, az biza bent marad a teremben miután vége az előadásnak.
  • Zoli007 #11
    Egy ló***t volt más. Mitől? Mert Winetút olvastak, mert nem volt mindenhol TV?
  • opeca #10
    Szerinted egy 24 éves sz@rzsák - nem tok már mit írni - minek tekinthető? TININEK?????

    Amúgy pontosan ez a probléma, ami a címben meg van fogalmazva, a tinik igénytlenek, a maiak, régen azért más volt.

    De ezzel együtt a tini-réteg a legtöbbet moziba járó, ergo ilyen debil, kettőnél tovább elszámolni nem tudó iq light 13 éveseknek készítik a filmek többségét.
  • opeca #9
    Nem kivétel, az is gyenge volt...
  • karosult #8
    Egyértelmű, hogy a Fightert vagy a Black Shawn-t nem tiniknek találták ki, mint ahogy a kis herceget sem értem mit keres az általános iskolás tananyagban :)
    Egy bugyuta hatásvadász avatar nem hasonlítható egy emberi természettel, lélekkel foglalkozó mély mondanivalójú alkotáshoz. És mielőtt beszólnátok nem tartom rossz filmnek az Avatart, a maga kategóriájában tökéletes, de teljesen más célból és célcsoportnak készült mint a fent említett két film.
  • viasz #7
    Én moziba szórakozni járok. Bizonyára van akit a dráma szórakoztat, de engem biztos nem. (A dráma szó hallatán bennem nyomasztó érzés ébred.)

    A drámához, a baletthez meg pláne műértés kell, ami a tinikben még nem igazán alakul ki.

    Viktor nagy örömére:
    Az Avatar-t is egy igen jó filmnek tartják a kritikusok(kapott néhány oszkárt), a tinik el is özönlötték. Most akkor érdekli őket az igényes film, vagy sem?
  • gulyasandras #6
    Aronofsky meg csak szeretne Herzog lenni. Próbálkozik, próbálkozik, de nem jön rá, hogy Herzog felsőbb osztályban játszik.
  • xido #5
    szerintem a témaválasztás elég fontos szempont..szerepelhet benne az atyaúristen is,ha nem érdekel valakit a téma:)
  • gulyasandras #4
    Portman neve garancia, hogy a film gyenge lesz. Egy kivétel: Léon.
  • kalapos01 #3
    Te nem úgy választasz filmet, hogy jó vagy sem? Úgy, hogy balett van benne vagy?