Szekeres Viktor

A nőket elképesztő, mennyire nem érdekli a Tron: Örökség

Cseppet sem meglepő módon a nők ellenállása miatt nem nyitott kimagaslóan jól Amerikában a Tron: Örökség, hiszen a film nézőinek kétharmadát férfiak tették ki - úgy tűnik a barátnők más programot választottak.

Amerikában a hétvége legnézettebb filmje volt a Tron: Örökség, egészen pontosan 44 millió dollárral kezdett és Amerikán kívül is szert tett 23 millióra. Hazájában 3451 moziban vetített Joseph Kosinski filmjét, ami 5600 vásznat jelentett. A kezdés pedig bár nem mondható rossznak, de az 50 milliós előzetes várakozásoktól elmaradt. Az új Tron premierje erőteljesen koncentrált a 3D-re, hiszen 2424 moziban mutatták be így a filmet, s ezek a mozik a bevételek 82%-áért feleltek. (Idetartozik a 234 IMAX-mozi is, amik a bevétel 24%-át termelték meg.)


A gyengébb szereplés kulcsa pedig a felmérések szerint a nők érdektelensége lehet. Hiába költött rengeteget, majdnem 100 millió dollárt a Disney a Tron: Örökség marketingjére, a hangsúly mindvégig az apa-fia kapcsolaton valamint a vizuális effektusokon volt. Ez pedig úgy tűnik, nem igazán fogta meg a nőket. A felmérések szerint, miközben a film nézőinek 75%-a 18 éven felüli volt, azt is meg lehetett állapítani, hogy 66%-uk férfi volt - ez pedig kiugróan magas aránynak számít a közönségfilmek esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birdo #32
  • Zoliz #31
    A nőket csak a szex érdekli és látható a képen, hogy egy férfira jut 4 műnő így a férfi annyira elfárad tőlük, hogy nem marad ereje több szexre, így nem képes kielégíteni a női közönséget.
  • Laza #30
    Vagy mégis? :D
  • Laza #29
    A férfiakat elképesztő mennyire nem érdekli a hüvelygomba :D
  • algost #28
    Nekem van még pár ötletem, de nehogy lecsapjon rá mondjuk egy cikkíró!!!!!!!

    " A pingvineket elképesztő mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"
    " Az ízeltlábúakat elképesztő mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"
    " A csecsemőket elképesztő mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"
    " Az alföldön élő embereket (beleértve a férfiakat is) elképesztő mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"
    " BigBrother Évit elképesztő mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"

    Prof William tökéletes kérdést tett fel a hülyéjének!
    Nagyon kellett valamit írni? Így az ünnepek előtt nagyon el kellett tosznod a kedvem? Már a másik Pinás cikked is okádékos volt, de hát ez...Fuj szekeres!
  • Tetsuo #27
    Azert a tanulas nem art. ;)
  • Prof William #26
    Nagyon kellett valamit írni mi?

    "A bantukat elképesztő, mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"
    "Az autistákat elképesztő, mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"
    "A csecseneket elképesztő, mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"
    "A Koreaiakat és a Kedves Vezetőt elképesztő, mennyire nem érdekli a Tron: Örökség"

    Csak pár ötlet és a következő egy hónapra minden napra jut egy cikk.
  • Molnibalage #25
    Férfi vagyok, nem érdekel a Tron...
  • birdo #24
    El fogsz képedni...
    Engem sem érdekel a született feleségek ))
  • Kindred Blades #23
    Már remegve várom a következő cikket, melynek témája egy meghökkentő tény, mely előtt értetlenül állnak a médiaszociológusok: "A férfiakat elképesztő, mennyire nem érdekli a Született feleségek"