Szekeres Viktor

Meghalt A Birodalom visszavág rendezője

Eltávozott közülünk az az Irvin Kershner, akit a legtöbben A Birodalom visszavág rendezőjeként ismernek, de filmográfiájában James Bond- és Robotzsaru-film is található. Kershner 35 évet volt a rendezői pályán.

87 éves korában, hosszas betegeskedést követőeb Los Angelesben elhunyt Irvin Kershner, aki a második Csillagok háborúja-film, A Birodalom visszavág megrendezésével tette le örökre kézjegyét Hollywoodban. Ismeretsége George Lucas-szal a USC egyetemre vezethető vissza, ahol Lucas diák volt, Kershner pedig tanár, s mivel utóbbinak tetszettek előbbi vizsgafilmjei, ezért közbenjárt, hogy első filmje, a THX 1138 forgalmazásba kerüljön.


Kershner persze más ismert filmeket is készített, az ő nevéhez fűződik a Soha ne mondd, hogy soha című James Bond-mozi, valamint a Robotzsaru második része. A rendezői pályát 1958-ben kezdte el a Stakeout on Dope Street-tel, majd ezt még két tucat próbálkozás követte. Legutóbb, 1993-ban a SeaQuest - A mélység birodalma nyitóepizódját rendezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #9
    Nemrég vettem meg az origi trilógiát DVD-n. Az első (IV) rész ma már iszonyatosan retro. A BV viszont újra elvarázsolt.

    Nekem az új részek semmilyen szinten nem jönnek be.
  • galocza #8
    most néztem újra vagy 15 év után a sw filmeket, s még mindig a birodalom visszavág a legjobb. messze.
  • Kisvesza #7
    Sötét ez a hét... először Nielsen, majd Kershner... :(
  • dartois83 #6
    Nyugodjék békében!

    Szerintem az ő érdeme is, hogy a SW az első rész után (IV. epizód) nem tűnt el a süllyesztőben, mint egy naív gyerekmese. A Jedi visszatér pedig végképp "megerősítette" a legenda pozícióját. Kár, hogy az új trilógiánál nem ismétlődött meg teljes mértékben ugyanez a hatás, de számomra az I. epizód után a II. rész is felemelő volt, nem is beszélve a III.ról.

    Tovább méltetva a "munkásságát", hasonlót tett a Robotzsaruval is, a 2. rész talán még jobban túltett az első részen. A 3. rész viszont tényleg nagy kár...

    Szerintem ezért is nagyszerű rendező lehetett, hogy neki két nagyobb film esetében sikerült az, ami nagyon nehéz a filmek világában: úgy folytatni egy sorozatot, hogy az méltó legyen az előzményekhez.
    R.I.P.
  • Wittgen #5
    Nekem mind a 3 nagy filmje (SW, Robocop2 és JB) nagyon bejött. Kár, hogy nem volt termékenyebb az ilyen nagy filmek terén.
  • pokolfiu #4
    R.I.P.

    nem tom, nekem bejött a Robo második része, majdnem jobban mint az első. sőt nemzetközi szinten is jó visszhangja volt forgatókönyvileg, s sikeresebb is lett mint az első rész... a 3, nna az elbaltázott volt valóban...

  • NEXUS6 #3
    R.I.P.
    Kár, hogy több SW filmet nem csinált.
  • bladesoft #2
    RIP!
    Az egyik legjobb SW filmet csinálta meg.(ha nem a legeslegjobbat.)
  • Axlkenobi #1
    Nyugodjék békében!

    Szerintem tehetséges rendező volt, csak soha nem tudta igazán megmutatni. A Birodalmon kívül (ami ugye lényegében Lucas filmje) csak a Robotzsaru 2 és a nem hivatalos James Bond-mozi, a Soha ne mondd, hogy soha ismert tőle. Előbbi nagyon gyenge film, főleg az elbaltázott forgatókönyve miatt, utóbbi jó film, de az is csak halvány utánérzése a korábbi Bond-filmeknek.

    Ezzel együtt remek filmes volt, sajnálom, hogy nem volt több nagy filmje.

    Az Erő legyen önnel, Mr. Kershner!