Meghalt Andy Vajna

Életének 75. évében hosszú betegség után elhunyt Andy Vajna.

Meghalt Andy Vajna, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. Vajna producerként tette le a névjegyét a filmiparban, miután olyan filmek összehozásában vállalt részt, mint a Rambo, az Angyalszív, a Vörös zsaru, a Die Hard - Az élet mindig drága vagy a Total Recall - Az emlékmás.

Az elmúlt években azonban minden bizonnyal annak kapcsán fogunk emlékezni rá, amit a magyar filmért tett. Filmbiztosként ugyanis mondhatni felvirágoztatta a magyar filmipart, amely a közönségsikerek mellett hosszú idő után először volt képes fesztiválkompatibilis alkotásokat kiadni magából. Ezek közül a Saul fia, valamint a Mindenki Oscar-díjat is kapott, míg a Testről és lélekről Oscar-jelölésig jutott. A susotázs személyében idén is van esélyünk Oscar-jelölésre.

Egybehangzó vélemények szerint a Vajna-film Filmalap által pénzelt és alatt elkészült hazai film színvonala rég nem látott szintet képviseltek. Többek között olyan filmekről van szó a fent említettek mellett, mint a Rossz versek, az Egy nap, a Nyitva, az X - A rendszerbõl törölve, a Hurok, a Tiszta szívvel, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a Kojot vagy a Brazilok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #13
    Tarr? Biztos, hogy nem írtad el? Az a Tarr, aki az elmúlt 25 évben 3 filmet csinált, és azok is full koprodukciók voltak (és nem egy vagy öt produkciós céggel, hanem többel), mert itthon alig kapott támogatást?

    Minden ötletre? Szerintem nézz utána, hogy 2000 és 2010 között hány film készült per év, és azokból még ki sem kell szedned a no budget semmiségeket.

    Az előző rendszerben is szenvedtek a fiatal filmesek, minden 5. szkriptjük, ha megvalósulhatott. Most sem volt könnyebb dolguk, de több esélyük volt, és sokszor csak egy év meló után bukott el a tervük.
  • fonak #12
    A filmalap előtt egy filmes brancs (MMKA) osztogatta egymás között az állami pénzt filmekre, nyilván a csókosok minden ötletükre kaptak (meg el is tűnt a kezek között egy-két milliárdocska). A filmalappal ez megszűnt, ríttak is rendesen Tarr és más "zseni" művészfilmesek.
  • ostoros #11
    Annyi érdeme mindenképpen van, hogy visszadobtak egy sor okádék forgatókönyvet, és az érdemeseket ennek megfelelően több pénzzel lehetett támogatni.
    Ha megnézzük a rendszer váltás utáni magyar filmtermést, azért egyértelmű, hogy a minőség nem jellemezte a magyar filmgyártást a filmalap előtt, hogy utána mennyire jellemzi, azon már lehet vitatkozni.
  • Jawarider #10
    Nekem úgy rémlik , hogy Andy perrel fenyegette Swarcit, hogy szálljon be a T3ba. Olyan is lett.
  • ximix #9
    Ha a "Terminátor" azt mondja , hogy ketőő akkor az ketőőőő :)
    link
  • Mosdatlanfalusi #8
    Végre valaki... sosem értettem, miért kapcsolják össze akárcsak a második résszel is, amihez annyi köze volt, hogy ő is benne volt a név kivásárlásában, de a filmhez magához semmit sem tett hozzá Sajnos valamiért mindenhol ezt tolják, hogy "neki köszönhetjük"...
  • Ender Wiggin #7
    "a Rambo, a Terminator, a Vörös zsaru, a Cliffhanger, az Elemi ösztön, az Emlékmás, a Jákob lajtorjája, az Air America örök darabok."

    Ez igaz, de a első két Terminátorhoz semmi köze (azokat Gale Anne Hurdék csinálták). Csak a fosokhoz :-D
  • molnibalage83 #6
    Meg lehet challengelni ezt a kijelentést. Nosza.
  • kalapos01 #5
    A régi filmjei, mivel producerként más szerepet töltött be, sokkal kevésbé voltak az ő művei, mint a mostani magyar filmek. Ha tudod, hogy mi a Filmalap munkája, akkor tudod, hogy csak és kizárólag a Filmalapon múlik ez a készítők mellett. Ők azok, akik a nagyon sok szkript közül kiválasztják, hogy mit fejlesszenek, akik együtt fejlesztik (nem Vajna, hanem az emberei, akik neki referálnak) a készítőkkel, stb. Azt sosem tudjuk meg, hogy milyen filmek nem készülhettek el nekik köszönhetően, hogy azok mennyire lettek volna jók, de azt nem hiszem, hogy bárki is vitatná (érdemes megnézni, hogy miket mondanak a közös munkáról a filmesek), hogy a filmek minőségét nagy részben meghatározta a Filmalap. Nagyjából úgy, ahogy egy nem író executive producer egy tévésorozatát. Nem ő írja a szkriptet, de ő az a kapuőr, aki átengedi, és amíg nem engedi át, addig fogja az írók kezét és vezeti azt.
  • Zombee #4
    Azért ne túlozzunk, a filmek minősége nem a Filmalapon múlott. Azok a szart is pénzelték volna, ha csak az van.
    De Vajna érdemei egyértelműek, anno Mario Kassar-ral közösen a Carolco Picture több korszakos jelentőségű filmet is készített. Én az egész, hazaköltözése utáni tevékenységére nem is akarok emlékezni, a Rambo, a Terminator, a Vörös zsaru, a Cliffhanger, az Elemi ösztön, az Emlékmás, a Jákob lajtorjája, az Air America örök darabok.