SG.hu·

Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró

Hollywood legutóbbi, igen kártékony animációs próbálkozására Európa válaszolt. A siker egyértelmű, itthon már százezer nézőnél jár a film.

A tavaszi nagyszerű Sárkányvadászok után ismét egy európai animáció került bemutatásra a hazai mozikban, ami már csak azért is jó hír, mert mostanában az öreg kontinenst hanyagolják a magyar forgalmazók, s inkább csak art filmek terén erőltetik meg magukat, a sok közönségfilmből már csak egy-kettő ér el hozzánk. Legalább a gyerekeknek jó, láthatják, hogy mi is a nagy különbség az amerikai és európai rajzolt, illetve számítógéppel animált filmek között. (Az ázsiai animációk hazai kezelése már egy másik cikk témája.)

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró Belgiumból érkezett és 3D-ben támad érzékeinkre, ami logikus választás, hiszen a kis teknőc kalandjainak egy része a tengerben játszódik, így nem is nehéz előidézni a helyenként látványos térhatást, amit a lurkók iszonyatosan fognak élvezni. A történet egyébként Sammyről, az 50 éves teknősről szól, illetve az ő ifjúkori kalandjairól - mindez visszaemlékezés formájában, tehát a startra 1959-ben kerül sor.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A film ugyanabba a kategóriába sorolható, mint az Alfa és Omega: 100%-ig gyerekfilm, amely szembemegy a trendekkel, s minimális felnőtteknek szóló kikacsintást tartalmaz. És mégis micsoda különbség van a két alkotás között. A költségvetés egyik filmnél sem volt nagy, csak míg az amerikainál magával vonta a minőség minden téren való csökkentését, addig itt nem volt hatással a végeredményre. Miközben ugyanis az Alfa és Omega hihetetlenül manipulatív lett, az üzenete pedig vállalhatatlan, addig A Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró bár megpendíti a világ pár problémáját, végig ártalmatlan marad: az emberekkel (és cselekedeteikkel) kapcsolatban inkább csak ismeretet terjeszt, nem próbál kártékony dolgokat elültetni a kisdedekbe, a manipuláció pedig minimális.

A visszaemlékezéseket kissé didaktikus, ámde kellemesen mesélős narráció is kíséri, mely legalább nem csak tanulságok szajkózására szorítkozik és elringatja a nézőt, aki félálomban azt is hiheti, hogy egy, a tenger élővilágát vele megismertető, nem túl részletgazdag dokumentumfilmet néz, melyben az embereket végre nem az állatvilágban ólálkodó, rosszindulatú gonosztevőként ábrázolják.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Hogy tetszett az Sammy nagy kalandja?

A Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró aranyos, kedves film lett. Abszolút szerethető, annak ellenére, hogy semmi különleges nincs benne, még véletlenül sem váltja meg a világot. Szerencsére a környezettudatos magatartás sulykolása is éppen még az elviselhető szinten marad, bár mindenképp érezhető némi szájbarágásra való törekvés az alkotók részéről, akik valamiért pocsék zenei szerkesztőt vettek fel, hiszen a beszédes szövegű, a jeleneteket teljesen véletlenül sokszor szó szerint illusztráló popdaloknál pocsékabb megoldás nem sok van.

A szinkronról fél mondatban annyit érdemes megjegyezni, hogy egy filmben, ahol kvázi csecsemők beszélgetnek és gyerekek ülnek a nézők között, nem kellene túl szofisztikált szókészletet használni. Mert hiába szép (és első hallásra horrorisztikus) magyar szó a lélekvesztő és a többi, ha nem feltétlenül értik meg a kisebbek.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Sammy nagy kalandja - A titkos átjáró (Sammy's avonturen: De geheime doorgang)
színes, magyarul beszélő, belga animációs film, 88 perc, 2010
minden korosztálynak ajánlott

rendező: Ben Stassen
forgatókönyvíró: Domonic Paris
zeneszerző: Ramin Djawadi

szereplők: Sánta László (Sammy)
Balsai Mónika (Shelly)
Majsai-Nyilas Tünde (Hó)
Kálloy Molnár Péter (Ray)


Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Rotyoka2010. 11. 27.. 11:54||#19
szokd meg, ez magyarország. Itt még a biztonsági õrt is börtönbe akarták zárni mert fegyvert mert rántani a Bankrablóra... Szánalmas ország, szánalmas emberekkel.
© alienslive2010. 11. 26.. 14:18||#18
OFF

Alá sem lõhetsz. Az már veszélyeztetés. (Tételezzük fel, hogy birtokháborítást követ el, de nem jelent fenyegetést testi épségedre. Magyarán, csak ott áll)
Egy dolgot tehetsz: hívod az rendvédelmi szerveket!

"...a tulajdonos a támadást csak a birtoka megvédéséhez szükséges mértékben háríthatja el, tehát nem alkalmazhat olyan eszközt vagy olyan mértékû erõszakot, ami nagyobb hátrányt vagy veszélyt idéz elõ, mint amilyen maga a védett érdek (érték)"

Erõszakot lehet alkalmazni, de csak bizonyos helyzetben és mértékben.
© Murder32010. 11. 25.. 23:29||#17
tehát alá lõsz vagy elfut vagy neked támad és akkor lelõheted.
de ez is milyen h ha mondjuk felszólítod õ meg nem megy l te nem tehetsz semmit?
© alienslive2010. 11. 19.. 10:10||#16
OFF

Akkor sem lõhetsz:

29/A. § Nem büntethetõ, aki a saját, illetõleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelõzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekezõ a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tõle az adott helyzetben elvárható volt.

Illeteve, a kifejtett erõszak egyetlen korlátja az arányosság elve, azaz a védelmi cselekménynek arányosnak kell lennie a támadással, de ezen belül akár a valaki életére törõ támadó megölése is jogszerû lehet.

Akkor lõhetnél, ha nála is van az élet kioltására alkalmas eszköz. Azért nem lõhetsz, ha ott áll elõtted, felszólítod, hogy hagyja el a birtokodat, de nem tesz ennek eleget. Csak akkor, ha életveszélybe kerülsz.

© bippo2010. 11. 18.. 22:19||#15
OFF: Hát hogy felszólítás után lehet-e, nem tudom. Én sem vagyok jogász. De abból kiindulva, hogy szegény öregembert - aki elektromos kerítéssel védte a birtokát (pedig egyértelmûen jelezte)- hogy meghurcolták, gyanítom nem. (éles lõszerrel biztos nem).

ON: Na mindegy, visszatérve a rajzfilmhez: a Némó nyomában-ból emlékeztet a kisteknõsra. Az jó arc volt, remélem ez a Sammy gyerek is vicces lesz.
© Magiszter2010. 11. 18.. 20:49||#14
Ptk. 190. §
(1) A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elháríthatja.

Btk (29. §)
(1) Nem büntethetõ, akinek a cselekménye a saját, illetõleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetõleg ezeket közvetlenül fenyegetõ jogtalan támadás elhárításához szükséges.

Talán tényleg nem lõhetek egybõl igazad van. De ha felszólítom hogy húzzon a vérbe vagy szétlövöm a búráját, erre felém mozdul, akkor meghúzhatom a ravaszt. Glaser Safty Slug-al töltött 357-es esetében megszívta, még ha végtagra célzok is, vagy csak súrolja.

De ez nem jogi fórum úgyhogy jegeljük a témát.

Jó a mese tényleg! <#eljen>
© bippo2010. 11. 18.. 17:48||#13
" (vagy a bíróság),"
Neked meg arra nem adott jogot, hogy lepuffantsd. Magyarországon legalábbis. Itt ezt önbíráskodásnak hívják.

Értem én, hogy meg akarod védeni a tulajdonodat, de akkor sem normális az 'elõbb lõ, aztán kérdez' mentalitás. Vannak más módszerek is a védelemre.
© Magiszter2010. 11. 18.. 17:33||#12
Az én házam az én váram. Ha valaki a nélkül teszi be oda a lábát hogy én engedélyt adtam volna rá (vagy a bíróság), akkor viselje a következményeit. Ennyi.

A személyeskedést meg majd a jó édes anyucidnak légyszíves.
© adler302010. 11. 18.. 17:18||#11
Ostoba kisgyerek vagy,mielõtt írsz,gondolkozz el rajta kicsit.Ennyi idõsen több eszed lehetne,bár nem tudom milyen nevelést kaptál.Remélem a való világban valaki majd helyretesz,mielõtt valami meggondolatlan hülyeséget csinálsz.
© bippo2010. 11. 18.. 15:16||#10
Nincs mondatértelmezési bajaim. Arra akartam utalni, hogy egyszer az a baj, hogy miért nem kizsákmányolónak ábrázolja a rajzfilm, a következõ mondatban meg az, hogy úgysem tanítja meg neki a környezettudatosságot. Ha úgysem elég, akkor nem mindegy, hogy van ábrázolva? Döntsd el, melyik a jó.
(abban mondjuk igazad van, hogy a nevelésben egy rajzfilm önmagában kevés.)
#7-re adott válaszodban 3 kategóriát sorolsz fel. Ezt a rajzfilmet még nem láttam, Te hova sorolnád?

gyerek-lelövés: Igen, sarkítással kérdeztek, mondhatni kiforgatták a szavaid. Viszont a válaszodban utána igazoltad is, hogy a felvetés mégis jogos volt, hiszen Te magad írtad, hogy ha jogtalanul van ott, akkor is lelõnéd, hiába gyerek. Tehát ezek után arra hivatkozni, hogy kiforgatás volt a kérdés, elég hiteltelen.