Szekeres Viktor

A Fűrész 3D nem kegyelmezett

Könnyedén utasította maga mögé az egész mozis mezőnyt a Fűrész hetedik, 3D-s epizódja, köszönhetőn annak, hogy más új film nem is került a héten országos terjesztésre Amerikában.

Ahogy az várható volt, egyetlen nagyobb premierként a hétvégét az amerikai mozikban a Fűrész 3D uralta, Jigsaw sokadik visszatérése az első helyen debütált 24,2 millió dollár, legalábbis az első becslések szerint. Ez azt jelenti, hogy a film könnyedén múlta felül a nagyot bukó hatodik részt, mely összesen csak 27 millió dollár bevételre tett szert. A mostani nyitány persze még így is kevesebb, mint a 2-5. részek 30 millió körüli startjai, a nézőszám pedig még kisebb, hiszen a 3D-s bevételek kimagasló, 92%-át tették ki az összes bevételnek. (Ez többek között azért is sajnálatos, mert a 3D hatalmas csalódás volt a filmben, szinte semmi pluszt nem adott az élményhez.)


A nyitány egyébként azt is jelenti, hogy a 20 millió dollárba kerülő film nagyjából 50 millió dolláros bevételt fog produkálni Amerikában, s világszerte várhatóan ennél jóval többet termelhet, így minden készítői tagadás ellenére sem elképzelhetetlen a folytatás valamikor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Barakukk #22
    Anno a Cool túrán is megijedtem, amikor a kígyó nekimegy a srác kezében lévő egérre, vagy az Asterix és Obelix-en az egész széksor megremegett, amikor a szélső hangszóróból üvöltött az oroszlán :) Pedig azok nem horrorok.

    A thriller a bűn elkövetéséről szól és igen, valamilyen szinten a Fűrészt is nevezhetjük thrillernek, de sokkal inkább horrorfilm. Mert mi a horror? A horror az ember félelmét helyezi előtérbe, ami sok esetben az ismeretlentől való félelem, de az is a félelem tárgya lehet, hogy valaki megkínoz engem a múltban elkövetett bűneimért, mert mindenkinek vannak bűnei és a film ezt helyezi a középpontba. Legalább is az első három rész alapján, mert annyit láttam. Az már csak olcsó hatáskeltés, hogy ijesztgetnek a horrorfilmekben.
  • JASON13 #21
    Folytatás? Nemá'...
  • Locutus51 #20
    Régen arról szólt, de manapság már kettéágazott ez a dolog, vannak a félelmet keltő filmek, meg a trancsírozósok. A Fűrész ez utóbbi kategóriát fedi le elég rendesen.
  • winnie #19
    segítek. a horror nem feltétlenül arról szól, hogy megijedj:)
  • Rotyoka #18
    Azért mert ez egy thriller és éppen azért mert végig feszült. A fűrészek alatt soha a büdös életbe nem fogsz megijedni, mert nem ez a cél, hanem hogy 1,5 órán át belefeszülj a filmbe.
  • Barakukk #17
    Ja, most nézem, hogy írja a boxofficemojo angolul :)
  • Barakukk #16
    Arra vonatkozóan nem tudsz nekem forrást, hogy honnan szedik, hogy egy adott 3D-s filmet milyen arányban nézik 3D-ben és 2D-ben?
  • Barakukk #15
    miért nem horror? én kíváncsi vagyok az indoklásodra.
  • Rotyoka #14
    de a fűrész még mindig nem horror, de akkor fel is adtam.
  • Barakukk #13
    Akkor csak kb. 50%-al több egy 3D-s vetítés. De tényleg túl nagyot mondtam, így már másképp fekszik a leányzó.