SG.hu·

Csak pár nap és végre folytatódik a Való Világ

Hat év után újra indul az RTL Klub egyik legsikeresebb műsora, amelyben a nézők hónapokon át nyomon követhetik a villalakók életét. A Való Világ sok évnyi pihenés után próbál ismét a nézettségi trónra törni.

November 20-tól kerül képernyőre az ország legnépszerűbb napi realityshow-ja, a Való Világ. Hosszú találgatás után végre kiderül majd a műsorvezetők személye is. A beszavazó-show-kon a nézők 42 jelölt közül választják ki azt a 14-et, aki majd beköltözhet a Való Villába, és a nézői szavazatok döntik majd el azt is, hogy ki hagyja el győztesként utoljára a Villát, és nyeri meg a főnyereményt: egy lakást, egy autót, egy luxus utazást, és havi 1 millió forintot egy éven át.

Az első adás során hat celeb költözik be néhány napra, hogy tesztelje a Villát a civil lakók előtt. Népszerű reality sztárok, többek között Gáspár Győző és Bea, Benkő Dániel, Voksán Virág és Tóth Gabi kalandjait követhetik majd a kukkolni vágyók. Szintén az első adásban kerül sor az első beszavazó show-ra. A nézők számos újdonságra számíthatnak, a korábbi szériáktól eltérően a közönség most sokkal inkább részese lesz a történet alakításának. Az egyik újítás, hogy a beszavazó show-k során a nézők egy-egy karakter típusra szavaznak, egyik nap pl. három "bombanő" közül kell kiválasztani a legszimpatikusabbat, a következő nap pedig három "okostojás" verseng majd a bejutásért.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lamer the true2010. 10. 31.. 21:17||#30
Végül is ha valaki nézi, legalább az agya lekapcsol és tud pihenni. Azért ez is valami.
© viasz2010. 10. 31.. 21:17||#29
Szerintem buci inkább ezt vezesse, mint autót...!
© sanyicks2010. 10. 31.. 19:55||#28
szerintem voksán virágnak építhetnének egy KACSAúsztatót, és remélhetõleg a való villa is KACSAlábon forog majd legalább ha virág benne lakik.
© sanyicks2010. 10. 31.. 19:52||#27
film+ = ertéel, de nemgáz...
© Zoliz2010. 10. 31.. 18:39||#26
VÉGRE??????????????
© proCsilla2010. 10. 31.. 12:48||#25
Olyan jók ezek a hírek, hogy kérni kellene, hogy ezentúl csak ilyen cikkek jelenjenek meg itt. Ha egy kis büntetésre vágyom, akkor biztos elolvasom. "LÁJK"
© bladesoft2010. 10. 31.. 11:51||#24
Kíváncsi vagyok a sikerességet hogy mérik majd... én ötletem az hogy a fõszponzorok akik a reklámblokkok nagy részét uralják majd megnézik mennyi %-l nõtt a forgalmuk.Ha nõtt akkor hosszú ideig lesz a képernyõn ha pedig nem akkor kevés "sztárvendég" kevesebb idõ... Tehát ha azt akarod hogy eltûnjön a képernyõrõl ne vedd amit elõtte és utána reklámoznak.
© galocza2010. 10. 31.. 10:39||#23
végre.
© bobba162010. 10. 31.. 02:56||#22
Vegignezve a kommenteket csak egy valaki varja Voksan Virag csocseit , a tobbiek nem igazan orulnek a musornak , senki nem fogja nezni csak neha belepillant mint a gyozike showba hogy aztan habzo pofaval kapcsolja ki a tevet azt mondva hogy ilyen hulye nem letezik , azthiszem ennyi egybehangzo velemeny utan batran kijelentheto hogy nagy siker lesz
© Loverman2010. 10. 30.. 23:01||#21
szétnézve a kommentek között, belõletek is meg lehetne rendezni egy "tahó világ"ot 😉