Szekeres Viktor

Máris előzetest kapott a Paranormal Activity 3?

Természetesen nem, hiszen még be sem jelentették az Újabb parajelenségek folytatását, ez azonban nem akadályozta meg a kreatív tévés írókat, hogy elkészítsék a harmadik rész előzetesét.

Az, hogy elkészül a harmadik része a Paranormal Activity-nek, valószínűleg biztosra vehető, hiszen a második rész hatalmas siker Amerikában. A kérdés csak az, hogy a Fűrész-filmekhez hasonlóan az írók találnak-e olyan irányokat, amerre el lehet vinni a filmet anélkül, hogy önmagukat ismételnék. Addig is, hogy némi ihletet kapjanak a leendő készítők, Jimmy Kimmel késő esti talkshow-jában bemutatta, hogy az ő kreatív csapata miképp is képzeli el a népszerű horrorsorozat harmadik epizódját.


Mint arról már beszámoltunk itthon mindössze 5571-en látták hétvégén Tod Williams filmjét, Amerikában viszont már 45 millió dollárnál tart, melyet világszerte további 22 millióval egészült ki eddig - ez pedig szép teljesítmény, ha a 3 millió dolláros büdzsét vesszük figyelembe. Érdekességként talán érdemes megemlíteni, hogy Amerikában a PA2-t megtekintők között 54% volt a nők aránya, a 25 éven aluliak pedig 61%-át tették ki a közönségnek, vagyis még túl fiatalnak sem mondható a nézőtábor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Freddycom #3
    Mert kattintásokért kapja a zsét, vagy miért ilyen a színvonala a címeknek?
  • bippo #2
    Csak azt kell elfogadni, hogy az sg filmrovata egyben filmes bulvár-rovat, és akkor minden a helyén van.
    (a 'trailer' mondjuk nem rossz :) )
  • falselight #1
    szekeres viki újra meg újra alul tudja múlni önmagát.