Szekeres Viktor

Ennyi bukás még nem volt idén a magyar mozikban

Nyolc hazai premier - nyolc bukás, vagy legalábbis hét és fél. Hogy ez a magyar közönség ízlésbeli deficitjére utal, vagy a bemutatott filmek minőségéről regél, ezúttal nem kérdés, hiszen a felhozatal príma volt.

Felsorolni is nehéz, hogy mely filmek sültek be azonnal a rajtnál a "eheti" bemutatók közül. Csütörtöktől nyolc film került a hazai mozikba, s az Újabb parajelenségek csúnya elhasalásáról már írtunk, de a konkurencia sem járt sokkal jobban. Az természetesen nem meglepő, hogy a kisebb filmek, mint a Minden rendben lesz (147 néző, 33. hely) vagy a Lourdes (239 néző, 28. hely) nem lettek meglepetéssikerek, az azonban annál inkább, hogy Fatih Akintól a Soul Kitchen is csak 1354 embert érdekelt Budapesten, pedig a filmet forgalmazója, a Budapest Film pár multiplexben is megmutatta - kongó termekkel. (Átlagosan 9-10 néző volt egy előadáson.) Ezúttal tehát még azt sem lehet mondani, hogy ne lett volna elérhető a film, amely egyébként nagyszerűen sikerült.


Az Oscar-hátszéllel megtámogatott, ugyancsak remek Szemekbe zárt titkok már jobban szerepelt, de a Mokép talán többet várt a 3791 fővárosi nézőnél és a kilencedik helynél, hiszen mégiscsak az amerikai filmes akadémia által a tavalyi év legjobbjának tartott nem amerikai filmjéről van szó. A hollywoodi kommersz premierek közül a 3D-s termek jó részéből kiszoruló Alfa és Omega 3D országos szinten 7545 nézőt produkált, a Jennifer Aniston-féle Sejtcserés támadás 8004-et, míg az Amerikában máris Oscar-jelölésre esélyesnek tartott kritikai és szakmai sikereket elérő Tolvajok városa is csak 10 383 honfitársunkat késztette jegyvásárlásra - utóbbi miatt akár azt is elkönyvelhetjük, hogy már az igényes hollywoodi alkotások sem érdekelnek minket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #11
    1. Nem pénteken kell menni a plázába, hanem kedvezményes napon valami normálisabb árú helyre, pl. Corvin.
    2. Jó film példára én is kíváncsi lennék. Eddig 2x kértem konkrétumot winnie-től (tényleg érdekelt, mert érdekelnek a jó filmek), de nem kaptam választ.
    3. én is.
    4. Jó, de amíg valaki kiad 500at a pattogatott kukoricára(mert drága az is), akkor ne panaszkodjon a drága jegyre. Lehet mozizni kukorica nélkül is.
  • Ender Wiggin #10
    Szerintem nem a drága jeggyel van a baj. Azokért a filmekért akármennyit megadok, melyeket csak moziban lehet kiélvezni (igaz ilyen film csak egy van/volt, az Avatar, amit 2d, imax és realD formában is megnéztem többszáz km-es utazgatásokkal). Inkább a körülmények zavarnak. A lelátón oxidálódó parasztok hangoskodnak, büdösek, telefonálnak miegymás. Otthon sokkal jobb érzés akár eredeti akár letöltött filmet nézegetni.
  • Wolfman017 #9
    1.Normális ár?
    Pár éve még a mozijegy ára 900-1000ft környékén mozgott, utoljára a Harry Potter 5-ön voltam talán a Westendben, és még meg is van a mozijegy az eredeti DVD tokjában onnan tudom. Azóta a duplájára ugrott, már 1800-2000 ft között van egy jegy, míg a fizetések nem nőttek a duplájukra, sőt. Na ezután mond, hogy normális áron vannak. Gondolkodj már mielőtt írsz, vagy legalább olvasd át mit írtál mielőtt ilyen égbekiáltóan nagy baromságokat írsz le te marha.
    2. Dobálózol itt a minőségekkel, míg példát nem hozol fel. Ezzel is csak magadat járatod le.
    3. Ebben az egyben igazat adok neked.
    4. Teszkóban vagy Ósönben megveszed 1/2 vagy 1/4 áron a húst, megsütöd és tálalod otthon, míg étteremben többszörösért kapod meg és még a tálalásért is fizetni kell pedig te is az asztalra tudnád magadnak tenni, mégis miért járnak akkor az emberek étterembe?
    Autódat lemosod otthon szinte ingyen csak a kevés vizet kell kifizetni meg a több alkalomra elég ápolószereket mégis van aki elmegy autómosóba. Folytassam?
  • AZTA #8
    Bezony ám, Magyarország a moziknak SEM "piac"
  • Etinger #7
    1. Drága a mozijegy.
  • wackydog #6
    Tobbetvarna az ember toluk.
    Erdekelne melyik az 1 nagyonjo,szerinted?!
    Ha ennyire jol megy a tendencia es a bevetelek nonek,csak tipp kb 1 - 2 het mulva miert lesz ez a varezolok szamlajara irva?Mint eddig mindig sajnos,mert azert a keves nezo mert sokan lopjak a filmeket es nem azert mert az egyforint (ami mar sajna nincs) az is poftlanul soklenne a jegyarert!

    En ifju lanykoromban imadtam mozibamenni 2 dolog miatt:

    1 jofilmek
    2 a friss popcorn ize,illata (akkor meg felejtos volt a mikrozas)

    Most :

    1 szar filmek
    2 szar popcorn

    A mozi nagyon elvesztette a varazsat sajnos.


    "warezon ugyanazok a filmek vannak. szóval, ha sz*rok, akkor nem tudom, miért örülsz? egyébként forever." annak orulok hogy nem a zsiros filmstudiokat penzelem,mivel ingye van!!!
  • winnie #5
    1. normális ára van, hiszen a filmes bevételek folyamatosan nőnek, nagyjából ez az a jegyár, ahol maximalizálható a bevétel. (olcsóbb, mint a dvd, és optimális esetben azt is csak egyszer nézi meg az ember.)
    2. fogalmad sincs, hogy milyenek a filmek, mert meg sem nézed őket. a heti 8-ból például 1 nagyon jó, 4 jó, 2 közepes és 1 rossz volt.
    3. még szép, hogy nincs. ha lenne, minden ingyenélő vissza akarná kérni. (a rossz filmnél nem a pénz, hanem az idő elköltése a sajnálatos.)
    4. a popcorn nem drága, mi? otthon 50 forint, te meg megveszed 500-ért.

    "WAREZ forever!"

    warezon ugyanazok a filmek vannak. szóval, ha sz*rok, akkor nem tudom, miért örülsz? egyébként forever.
  • wackydog #4
    1. K.draga a jegy
    2. Szarok a filmeg (egyiksem nagy durranas)
    3. Nincs garancia hogy a szarfilm utan visszakapjam a jegyarat!!!!
    4. A popcorn is odaegetett :)

    WAREZ forever!
  • koschwarz #3
    ebből a felhozatalból csak a Szemekbe zárt titkok érdekelne, de hová tegyem a gyerekeket, amíg moziban vagyok? :D

    egyébként meg lehet hogy a többi film is "príma", de azért nem is enyhe túlzással lehet ezt mondani.

    pl. paranormal activity 2...az első nem volt rossz, egy hatalmas blöff, ami azért élvezhető volt, DE se nem újdonság, se nem kellett hasra esni tőle. most egy ilyen film MÁSODIK részéről már mit gondoljon az ember? rohanjon moziba?

    egyébként meg, kedves cikkíró, lehet hogy többet kellene tájékozódni a filmekről. biztos vagyok benne, hogy én több kritikát elolvasok róluk, mint te. és bátran kijelentem, a Szemekbe zárt titkok-on kívül mindegyik olyan film, amelyek nem kiemelkedők, bár nem is nézhetetlenül rosszak.

    kétlem, hogy a magyar átlag közönség egyébként tájékozottabb lenne, de valószínűleg "ösztönösen" nem érdekli egyik film se őket.
  • Wolfman017 #2
    "Hogy ez a magyar közönség ízlésbeli deficitjére utal, vagy a bemutatott filmek minőségéről regél, ezúttal nem kérdés, hiszen a felhozatal príma volt. "
    Vagy éppen világválság van faszfejkém és lehet nincsen minden családnak pénze arra, hogy hetente moziban járjanak :) Mikor észt osztottak hol voltál?