Szekeres Viktor

A Jackass 3D megőrjítette Amerikát

50 millió dollárt hagytak az amerikaiak a 3D-s Jackass-mozifilmre jegyeket áruló filmszínházak pénztárainál, s októberben ennyi pénzt még sosem költöttek premierfilmre az óceán túloldalán.

Ahogy azt már a pénteki eredményekből sejteni lehetet, a Jackass 3D lett Amerika legnézettebb és egyben legtöbb bevételt is hozó filmje a hétvégén. Sőt, októberben még egy film sem termelt ekkora, azaz 50 millió dolláros bevételt egy hétvége alatt. A 3081 mozi 4600 vásznán bemutatott ökörködés a Horrorra akadva 3 48 milliód nyitányrekordját adta át a múltnak, s természetesen könnyedén múlta felül az első Jackass-mozifilm 22,8, és a második 29 millió dolláros nyitóhétvégi teljesítményét.


A siker kulcsa természetesen a 3D volt, a bevétel majdnem 90%-a realizálódott olyan termekben, melyek térhatású verzióban adták a filmet - ez természetesen azt is jelenti, hogy a rekorddöntés kizárólag a bevételre vonatkozik, hiszen nézőszámot tekintve az első tízbe is csak éppen hogy bekerülne a film az októberi örökranglistán.

A gyártó felmérései szerint egyébként a Jackass egyre több női rajongóra tesz szert, hiszen már csak 60% volt a férfiak arány a nézők között. Az pedig cseppet sem meglepetés, hogy a film iránt inkább a fiatalok érdeklődtek, a 25 éven aluliak nagyjából a 2/3-át tették ki a közönségnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bandee1987 #16
    Igen, 3d-s volt a cucc, bár bizonyos részeknél nem teljesen volt az, de nagyon nagy részt igen.
  • kabel15 #15
    Sziasztok! Most akkor a 3d az tényleges 3d-t takar? mert holnap mennék el megnézni.
  • Ray78 #14
    Amerika ismét megmutatta hogy hogy mért is pusztulna ki egy agyrágó bogár faj náluk.
  • TripTucker #13
    Szégyen, hogy ez a hülyeség (már bocs) ennyi bevételt hozott. Látszik basszus a színvonal. És most ne menjünk bele a "Még nem is láttad..." szarságba, épp elég volt a sorozatból 1-1 részt látnom.
    A szerencsétlen Őrzők meg még a gyártási költséget sem tudta összeszedni odahaza, pedig csak szaros 80 millióról van szó, ami ezen a területen aprópénznek számít.
  • tntmax #12
    Csicska 3D. Ojee.
  • Rotyoka #11
    JÓl mondta, szánalmas csicska ország mo és nem csak a film szempontból, de ebbe ne menjünk bele mert úgy sem érted meg.
  • kalapos01 #10
    Ennek a csicska kommentelőnek politikus csinálta meg hátulról az anyukáját és ő azért lett csicska? Visszasírja vajon Kádár elvtársat és nem látja, hova jutottunk el két évtized alatt a politikusok segítségével?
  • Etinger #9
    "Gyerekek" vagytok még :) Ez a probléma sokkal komplexebb, de pont az ilyen felfogás miatt tart sok mindenben kis hazán ott, ahol. Na ennyit erről, nem offolok ide...
  • Debrecenyyyy #8
    köszönöm :-)
  • Rony94 #7
    Szerintem meg a politikusok húzzanak innen a picsába! Mivel az ők hibájukból "csicska" az ország. Szóval én egyet értek Debreceny-vel. :)