SG.hu·

Az RTL Klub álláspontja a kábeltelevíziós díj bevezetésével kapcsolatban

Mostanság sokakat foglalkoztattak azon hírek, melyek szerint az RTL Klub (és a TV2) a jövőben díjat kérne a kábeltársaságoktól műsorának továbbításáért. A csatorna nyilatkozatot adott ki álláspontjáról.

Az RTL Klub nyilatkozata szerint "örömmel fogadta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének nyilatkozatát arra az Elnök Asszonynak írt nyílt levélre, amelyet a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség hozott nyilvánosságra azzal kapcsolatban, hogy az RTL Klub a jövőben díjat kér a kábeltársaságoktól műsorának továbbításáért.

Az elnök asszony nyilatkozatából egyértelműen kiderül, hogy jogos igénynek tartja az RTL Klub díjra vonatkozó igényét, valamint fontosnak tartja a kábel-előfizetési díjképzés átláthatatlanságának megszűntetését. Az a szándék, hogy ezeket a kérdéseket a készülőben lévő új médiaszabályozás rendezze, egyben azt is jelenti, hogy 2011-től új időszámítás kezdődhet a kábelszolgáltatók és a televíziós műsorszolgáltatók viszonyában.

Az RTL Klub már a korábbiakban is többször jelezte, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, az elmúlt 13 év történései jelentős piaci anomáliákat okoztak. Az országos kereskedelmi televíziók indulásakor az alakuló tévék műsorait a kábeltársaságok nem az úgynevezett - Magyarországon csak a közszolgálati csatornákat tartalmazó - szociális csomagba, hanem a jelentősen drágább bővített csomagba tették. A szolgáltatók így az évek során több százmilliárdos bevételre tettek szert, amely összegen csak a tematikus adókkal osztoztak és osztoznak a mai napig is. Így a bevételekből csak éppen az a két adó nem részesül, amelyek a legnagyobb szerepet játszották abban, hogy az előfizetők a drágább csomagokat választották. Mindeközben a kábelszolgáltatók ráadásul jelentős állami támogatásokhoz is jutottak a hálózataik fejlesztéséhez, amelynek anyagi fedezetét éppen az országos kereskedelmi televíziók koncessziós díja adta. Így ma Magyarországon az a helyzet, hogy a kábel-előfizetők gazdagítják a kábelszolgáltatókat, fizetnek sok olyan csatornáért is, amelyet ritkán vagy akár soha nem néznek. A kábelszolgáltatók a nekik befolyó tízmilliárd feletti éves bevételeiken csak éppen azokkal a társaságokkal nem osztoznak, amelyeknek elsősorban köszönhetik ezen bevételeik keletkezését. Álláspontunk szerint ez a helyzet közgazdaságilag és erkölcsileg egyaránt elfogadhatatlan. Így a probléma végletes leegyszerűsítésének tartjuk a szolgáltatók azon álláspontját, amely törvényszerűnek tekinti, hogy az általunk szorgalmazott díj bevezetése a kábel-előfizetések drasztikus emelkedéséhez vezetne. Nem kell ugyanis ettől tartani, ha a kábelszolgáltatók maguk is szemléletet váltanak és azokat a csatornákat szerepeltetik legnagyobb csomagjaikban, amelyekre valóban tömeges nézői igény mutatkozik.

Téves hivatkozásnak tartjuk azt is, hogy az akár analóg, akár digitálisan szabadon fogható (free to air) csatornák díjigényét a szolgáltatók a "miért fizessek azért, ami ingyen van?" kérdéssel próbálják lesöpörni az asztalról. A szabadon fogható csatornák vétele ugyanis - a jelenlegi jogi helyzetben is - csak az állampolgárok, azaz a nézők számára ingyenes, amennyiben a nézők ezt a vételi módot választják. Az adás továbbítása kábelen, vagy bármilyen más, a földfelszíni műsorszórástól eltérő módon azonban már most is engedélyhez kötött. Ezeket az írásos engedélyeket a kábelszolgáltatók csatornánk vonatkozásában eddig is tőlünk szerezték be. Az RTL Klub most éppen arról döntött, hogy a jövőben ezt az engedélyt csak ellenszolgáltatás fejében biztosítja."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sliderx2010. 10. 20.. 07:38||#42
Pont erre gondoltam én is.
© JASON132010. 10. 18.. 17:19||#41
Ebbõl csak az következik hogy megugrik majd a díja és választható lesz hogy rtl és tv2 is legyen-e a csomagban. 100% hogy nem fogok rájuk igényt tartani.
© bippo2010. 10. 18.. 16:43||#40
Én úgy tudom, hogy csak a kábeltévés "forgalmazás" lesz fizetõs a szolgáltatók számára, a többi marad ingyenes.
© bakagaijin2010. 10. 18.. 14:28||#39
AH Rt és RTL Klub szerzõdés DVB-T-rõl.
© bakagaijin2010. 10. 18.. 14:25||#38
Hmm, csakhogy az RTL klubot lehet fogni "tyúkbéllel" is, nem kell hozzá kábeltv elõfizetés. Ezt vajh megszüntetik, vagy ott továbbra is ingyenes lesz? (Most a DVB-T-tõl függetlenül kérdezem, abban elvileg ingyenesen benne lesznek.)
© bippo2010. 10. 18.. 10:14||#37
Senki nem mondta, hogy le lesz kódolva. Senki nem mondta, hogy a nézõ szempontjából is fizetõs lesz a csatorna.
Egyszerûen csak annyi, hogy a kábelszolgáltatóknak fizetni kell érte, ha be akarják tenni a csomagba. És mivel a szolgáltatós is az elõfizetõbõl él, az rtl-t meg sokan nézik, be fogja tenni a csomagba.
A nézõ csak annyit fog látni, hogy valamennyit drágult a csomag. De az rtl-ért külön nem kell fizetni.
© immovable2010. 10. 18.. 07:27||#36
Semmi gond. A tv nézõk 2/3-a 60-as IQ szinttel rendelkezik, vagy kisnyugdíjas. Õk szívesen fizetnek is a szennyért. Én is nézek TV-t, csak nem csatornákat, hanem dvd megy rajta. Ha csak alapzajt akarok, akkor vmi szitkom. De ilyen konzumidióta moslékot meghagyom másnak.
© redfish2010. 10. 18.. 05:47||#35
Nem értem!... <#shakehead>
A kereskedelmi televíziózás pont attól más, mint a közszolgálati, hogy õk égbe-világba reklámokat nyomathatnak, ebbõl szedik be a millióikat, tehát eltartják magukat, sõt nyereségesek is! (Induláskor tudták, hogy így lesz!)
Namármost, ahhoz, hogy a reklámperceket milliókért tudják eladni, ahhoz nézett (minél nagyobb nézõszámú) mûsorokat kell adniuk...

Lehet, én hülye vagyok, de azt hittem eddig, hogy érdekes mûsorokkal+ingyenességgel lehet minél nagyobb nézõszámot produkálni.

Én jelen pillanatban ingyen sem nézem a Retekklub és a TV2 mûsorait, olyan mérhetetlen szenny ömlik belõlük, hogy köcce, nem kérek belõle...
Nézem a HBO-t, Univerzum Channelt, Spectrumot, és a többi normális adót a kábelTV kínálatomban (vagy 40 csatorna)...

Felõlem nyugodtan lekódolhatják ezt a két Kanálist, én tuti nem fizetek majd elõ rájuk, viszont a HBO-csatornákra most is és a jövõben is, gondolkodás nélkül fizetek!

Kellene javasolni Szalai Annamáriának, hogy vezessenek be kódolást erre a két Kanálisra, akkor nem is kell többé törnie a fejét, hogyan vessen véget a színvonaltalan mocsári kultúra terjesztésének! <#taps><#taps><#taps>
© Etinger2010. 10. 17.. 11:40||#34
Oké, értelek, csak Neked meg azt kell megértened, hogy élõ sportesemények esetén egyszerûen manapság megkerülhetetlen a TV, pláne ha szeretnél hozzá magyar kommentárt, mert hát valljuk be, többnyire úgy hangulatosabb (már ha épp nem élõben nézed, mert ugye az a legjobb).
© Broafka2010. 10. 16.. 22:39||#33
pl most megy a Tõzsdecápák, töltsd le, ha szerencséd van akkor nem a vágott verziót töltöd le, mint az Alien 2-nél ami folyamatosan csak az volt fönt mindenütt amit az RTL is leadott.

De egyébként tényleg rondán vannak megvágva helyenként ami elég kiborító valóban.