SG.hu·

Facebook-film: tények kontra fikció

Azt mondják, Hollywood sohasem engedi, hogy az igazság egy jó sztori útjába álljon. Ez a helyzet A közösségi háló című Facebook-mozival is, amelynek hitelességét néhány kritikus kétségbe vonja, mások azonban máris Oscar-díjra javasolják, és vetítéseit nagy érdeklődés övezi.

David Fincher filmje a hallatlanul népszerű Facebook közösségi háló születésének körülményeit mutatja be, és már azzal vitát váltott ki, hogy egy olyan könyv alapján született, amelyet számos kritika ért tényfeltáró metódusa miatt. A forgatókönyv a hollywoodi nagyágyú, Aaron Sorkin (Az elnök emberei) munkája, aki Ben Mezrich The Accidental Billionaries című könyvéből dolgozott, de saját kutatásokat is folytatott a témában. Sorkin határozottan visszautasította, hogy az általa írt szöveg hamis képet sugallna vagy hitelrontó lenne.

Egykor Oliver Stone JFK című Kennedy-filmje is megkapta a magáét a történelmi események szabad kezelése miatt, és most Fincher is hallgathat, amiért kreatívan fogta meg a valóságot a produkcióban. De ez azért nem újdonság Hollywoodban, ahol számos film kevert már a tények közé meg nem történt dolgokat a művészi ábrázolás szabadságára apellálva. levajazott tévés valóságshow-k korában a nézők már korántsem tekinthetők naivnak - mondják a szakértők -, és nem is igazán érdekli őket, hogy az elébük tárt mozis valóság mennyire autentikus.


"Az utóbbi időben a tévében és a filmekben annyira elmostuk a határvonalat a valóság és a fikció között, hogy teljesen rendben van, ha a forgatókönyvírók és a szerzők a szabadsággal élve építik fel a drámát és keltik fel az érdeklődést" - magyarázta Pete Hammond, a Deadline Hollywood kritikusa. A közösségi háló című film (amelyet a magyar mozik november 11-től forgalmaznak) azt meséli el, hogy miként vált Mark Zuckerberg különc, arrogáns, a lányokkal szemben félszeg havardi diákból a közösségi háló domináns megalkotójává. Azé az internetes portálé, amely manapság ötszázmillió követőt számlál és értékét több tízmilliárd dollárra becsülik.

Zuckerberg Oprah Winfrey múlt heti talkshow-jában azzal érvelt, hogy a filmben túl sok a fikció, és az ő élete korántsem ilyen drámai. A film alkotói viszont nem győzik hangsúlyozni, hogy a mozi alapvetően a valóságot tükrözi, ráadásul három perspektívát vett figyelembe: Zuckerbergét, korábbi jó barátjáét, Eduardo Saverinét, aki részt vett a Facebook létrehozásában, és egy harvardos ikerpárét, akiknek szintén oroszlánrészük volt a történetben. Fincherék még a Saverin és a Winklevoss-testvérek által Zuckerberg ellen indított szerzői jogi perek bírósági dokumentumaiból is idéztek. (A keresetek peren kívüli megegyezésekkel zárultak.)

Nem könnyű bizonyítani, hogy egy film alkotói esetleg megtévesztették a közönséget, amikor azt állították, hogy produkciójuk valós tényeken alapul. Legutóbb két éve bukott el egy ilyen próbálkozás, amikor egy volt kábítószer-elleni nyomozó perelte be a Ridley Scott által rendezett Amerikai gengszter című krimit gyártó stúdiót.

Ha egy-egy karakter vagy maga a sztori vitathatónak tűnik is, a közönség megérti, hogy a film kicsit kicifrázza a valóságot - vélik a szakértők. A Hurrikán vagy az Egy csodálatos elme körül annak idején szintén magasra csaptak az indulatok. Előbbi esetében, az igazságtalanul bebörtönzött bokszoló sztorijában a Rubin Cartert játszó Denzel Washington Oscar-esélye el is úszott ezen a vitán. Ugyanakkor a briliáns elméjű matematikusról szóló Egy csodálatos elme öt díjat kapott az Amerikai Filmakadémiától. A képlet tehát nincs kőbe vésve: sokak szerint idén az ellenvélemények dacára a Facebook-sztorinak áll a zászló, és akár a legjobb film Oscarját is elnyerheti.

"A mozi körüli vita már zajlik, de Fincher és Sorkin a valóság kivesézésével és szabad interpretálásával művészi alkotást hozott létre" - szögezte le a The New Yorker.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BenceYCE2010. 10. 19.. 10:51||#50
Ja és tényleg irtó jó, meg nagyon értenek hozzá, megérdemlik a milliárdokat!
Gyerünk FB, csak így tovább!
Tudnak valamit!
Remélem lesz 2. rész is, õrült fanként várom, h telesz@rják a szánkat mer' úgy a jó!
© BenceYCE2010. 10. 18.. 22:57||#49
Akkor ha az igazságot nem kaphatjuk, beérjük ál igazságokkal?
Van elég fikció a mozivásznon így is, sõt talán az ilyen nagyotmondásokat a fantáziadús emberekre kellene hagyni. 😊
© bippo2010. 10. 18.. 09:55||#48
"Azokról a feltalálókról akiket eltettek láb alól, mert veszélyeztette az olajbizniszt, azokról mikor lesz film?"
Akik filmet akartak csinálni róluk, õket is eltették láb alól 😊
© BenceYCE2010. 10. 18.. 00:25||#47
Azokról a feltalálókról akiket eltettek láb alól, mert veszélyeztette az olajbizniszt, azokról mikor lesz film? Õk valóban nagyot alkottak volna. Az meg, h ki milyen gazdag az nem azt mutatja meg, a legtöbb esetben, h mennyire ért ahhoz amit csinál, hanem, h az mennyire eladható. Értem én, h Bill Gates is rendkívül jó szakember, de rengeteg nála is jobb van. Csak Õk valamiért nem érvényesültek. Ennyi. Hajbókoljak a milliárdjai elõtt egy hozzám hasonló embernek, csak mert talált egy rakat embert aki vevõ a cuccára. Számomra egy gyerekeit egyedül nevelõ Édesanya a 2.-3. mûszak letolása után több elismerést érdemel, mint bármelyik FB-ból vagy egyéb "értékes" cuccból meggazdagodott ipse. Nézõpont kérdése, de ja hájpoljuk csak, elvégre egy ennyi pénzzel rendelkezõ ember csak jó dolgokat csinál, hiszen helyén van az értékrendje valószínûleg. :/
© atomkrumpli2010. 10. 13.. 12:28||#46
Ok, utálod a faszbukkot mert szerinted szarra se jó de attól még a sztori lehet érdekes. Mert az hogy hogyan lett valaki kõ gazdag az emberi hülyeségbõl az mindig érdekes, ráadásul egy rahedli konkurense is volt (+ nagyy mákja) és mégis az õ szarja lett a legsikeresebb. Biztosan érdekes a története.
© neoG2010. 10. 10.. 20:47||#45
Az a baj, hogy Te emberi szemmel nézed a szart. A légynek a szar rendkívül jó, tápanyagban gazdag forrás.Szóval ha a hasonlatoddal élünk, akkor az embereknek tényleg jó, hogy van egy facebook!
© kalapos012010. 10. 09.. 19:49||#44
Egy senkibõl a világ egyik legazdagabb emberévé váló valakirõl szól a film, kispondró.
© Rotyoka2010. 10. 09.. 17:48||#43
Ahhoz képest hogy a facebook semmi, ahhoz képest az alapítója benne van a világ 100 leggazdagabb emberébe a korosztályában...
© vasziszdasz2010. 10. 09.. 05:08||#42
Fészbúk, bazmeg... Már a semmibõl is lehet filmet csinálni? Kozsóról mikor lesz film?
© bippo2010. 10. 07.. 09:58||#41
És hogy jön ide úgy egyáltalán, hogy ki mit csinál a facebookon, kinek mik a vásárlási szokásai?
És vedd figyelembe, hogy ha Te is rajta lógsz, Te is eszed a tehénszart 😊
(nem beszélve arról, hogy a szar+milliárd légy poén annyira lerágott, hogy csuda.)

Abban egyetértek veled, hogy a FB sok szempontból szar, de mint a példa mutatja, mûködik. ill. hogy helyén kell kezelni a dolgokat.