Szekeres Viktor

Úgy tűnik, megvan a harmadik Batman-film rendezője

Christopher Nolan végre minden figyelmét a Sötét lovag folytatásának tudja szentelni, s az eddigi kitérő válaszokat követően nemrég elismerte, hogy nyugodtan lehet abban gondolkodni, hogy ő rendezi a következő Batmant.

Bár szinte mindenki biztosra veszi, hogy ha elkészül az újkori Batman-reboot harmadik része, azt Christopher Nolan fogja rendezni, hivatalos bejelentés még nem hangzott el a Warner részéről. A rendező, aki az elmúlt egy évben inkább az Eredet című filmjével foglalkozott, a napokban az Empire filmes magazinnak tett nyilatkozatában erősítette meg kvázi, hogy valóban ő készítheti el a Sötét lovag folytatását.

"Azt hiszem, ezen a ponton nyugodtan feltételezhetjük, hogy én fogom rendezni a következő Batmant. Igen..., kezd elkerülhetetlenné válni, hogy úgy mondjam. Érzem, hogy egyre nagyobb a kedvem hozzá. Nagyjából már kialakult a film a fejemben és izgatott vagyok azzal kapcsolatban, amit elkészíteni tervezünk." - mondta Nolan. Időközben Michael Caine a BBC Radion-nak elmondta nagyjából május környékén kezdődhet a forgatás, a főgonoszra vonatkozó kérdésre pedig azt felelte, hogy csak a forgatókönyv írói, Chris és Jonah Nolan ismerik a kilétét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Etinger #19
    "az idióta" szó jogosságát vitatnám, amúgy osztom a véleményed. Pont ettől jók ezek a filmek :)
  • pokolfiu #18
    csak a "poén" az, hogy mind a nézettség, a kritika, meg a bevételek azt mondják, jól csinálta azt amit... s nekem gyerekkorom egyik legnagyobb karaktere a batman, de amin csak írni tudtam az azok a batmanok voltak ami a két első klasszikus után jöttek, élen a bimbós-klúnis féle csecsebetmennel...

    ezek igenis sokkal nézhetőbbek, de tény, kicsit újragondoltak... viszont ez ugye nézőpont kérdése, de sokkal jobb is lett ezáltal.
  • Chocho #17
    Így van, csak sokan elfelejtik ezt. :) Mint ahogy azt is, hogy Batman IGENIS ÖLT a képregényekben, méghozzá egy csomószor. Nem is értem, Nolan miért nem vette ezt át. Oké, hogy erkölcsi tartás... de ha valaki már bemocskolja a kezét, akkor általában nem teheti meg, hogy csak úgy megmossa. Már A sötét lovagban is hülyén jött ki, hogy Jokert nem csinálta ki senki sem.
  • winnie #16
    a batman alapból mindig is krimi volt, már ami a klasszikus batman képregényeket illeti. érdemes olvasni a batman füzetekkel párhuzamosan futó detective comics-ot, nemrég egy baromi érdekes sztory arc ért véget benne.
  • richard45 #15
    LOL
  • Ender Wiggin #14
    Teljes mértékben egyetértek...
  • vg #13
    Nem fog tetszeni amit írok, de nekem soha nem tetszett amit ez a pali csinált a képregényből. Jó színészekkel és játékkal teli idióta krimi lett, semmi más(főleg a második rész).
  • Gurren #11
    csak ha Szekeres Viktor írja.
  • WoodrowWilson #10
    Amikor azt olvassátok, hogy Bill Clinton vagy Jimmy Carter, akkor is tiltakoztok?
  • Etinger #9
    Lehet, hogy Lucas a vezeték neve miatt adta a Skywalkernek a Luke nevet? :):):)