Szekeres Viktor

91-en nézték meg az új magyar mozifilmet

Majdnem negatív rekordot produkált az új magyar premierfilm Budapesten. Groó Diana Vespa című rendezését ugyanis mindössze 91-en látták a hétvégén, előadásonként nagyjából négyen voltak a moziteremben.

Nem szerepelt itthon túl jól Groó Diana új filmje. A Csoda Krakkóban rendezőjétől szeptember 23-án ezúttal a Vespa került bemutatásra, azonban a közönséget teljesen hidegen hagyta a premier, mindössze 91-en váltottak rá jegyet Budapesten csütörtök és vasárnap között. A 2010-es magyar filmek közül nem egy generált viszonylag szerény érdeklődést, ám a Vespa minden eddigi kezdést alulmúlt. A film teljesítménye a toplista 43. helyére volt jó, a 91 néző 24 előadáson egyébként nagyjából 4 nézős átlagot jelentett.


A heti kisebb filmek egyébként sem zártak túl jó hétvégét, hiszen a Turné 16 nézős átlagot produkálva 10 előadáson 159 nézővel nyitott 36. helyen, míg Szeretőket a hétvégén 344-en látták. A független filmek közül a legjobb teljesítményt a Bogárszemmel 3D (Bugs!) produkálta, melyet 858-an néztek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #27
    Apám ez aztán tényleg a legobb eredeti filmzene....
    Ilyen idegesítő szart rég hallottam...
    És persze kikről kell filmet csinálni? A kormányon lévőkről...
  • rumkola #26
    helyes-helyes
    lassan elérjük, hogy a mi pénzünket ne szórják el támogatás címén ilyen szarságokra

    börtönbe dobnám az összes embert aki az én adómból ilyenekre osztja szét a pénzt
  • lambda5 #25
    Teljesen mértékben egyet értek! Valószínűleg az ország image-hoz kell ez a film...
  • lamer the true #24
    70 mila támogatást kap egy magyar rendező a magyar államtól, eg olyan filmre, ahol a ..gány a király a magyar meg szemét.

    Szerintem még egy ilyen vezetés nem létezik a világon.
  • bippo #23
    És mi az az egy? :))
    Amúgy én is egyetértek azzal, hogy felesleges olyan filmet ennyi pénzzel támogatni, amit senki nem néz meg, csupán azért, hogy a belterjes filmszakma kiélje kreativitását.
  • Rotcsa #22
    Egyet értek! :)
  • KAWAszaki #21
    Szívből remélem, hogy Diána nem kap újabb lehetőséget, hogy az adófizetők pénzén "bizonyíthassa tehetségét".
    Ilyen is csak nálunk történhet meg...
  • endrev #20
    EZ MOST MIII??? :D
  • immovable #15
    he-he
  • temes69 #14
    itt van erről a "filmről" pár info:
    http://vastagbor.blog.hu/2010/09/29/769_ezer_forintunkba

    érdemes a kommentekbe is beleolvasgatni:)