Szekeres Viktor

The Expendables: Stallone a 80-as évek óta nem volt ilyen jó

A The Expendables olyan jól teljesít Amerikában, hogy nemsokára eléri a 100 millió dolláros bevételt, márpedig Stallone legutolsó 100 milliós főszerepe 1985-ben a Rocky IV volt. Azóta 25 év "böjt" következett.

Bár leszorult az első helyről, de Amerikában még mindig pazarul teljesít a jegypénztáraknál a Sylvester Stallone által rendezett The Expendables, melyet itthon októberben mutatnak be a mozik. A film eddig 82 millió dollárt kalapozott össze, ami azt is jelenti, hogy ez lett az elmúlt 17 év legsikeresebb filmje, melyben Stallone főszerepelt. Sőt, ma vagy holnap az 1993-as, annak idején 84 millió dollárt gyűjtő Függő játszmát is maguk mögé fogják utasítani az oldszkúl zsoldosok.

Ki hitte volna ugyanis, hogy a világ egyik legnagyobb filmsztárjának számító Sylvester Stallone filmjei közül mindössze négy lépte át a 100 milliós álomhatárt, miközben 80-as évekbeli konkurenciája, bizonyos Arnold Schwarzenegger hét 100 milliós filmet jegyez? Stallone első nagy sikere a Rocky volt (117 millió dollár), melynek főszerepéért és az általa írt forgatókönyvért is Oscar-díjra jelölték, majd érkezett a Rocky III (125 millió), a Rambo 2 (150 millió) és 1985-ben a Rocky IV (127 millió). Azóta viszont nem volt 100 milliós film, amiben az akciósztár lett volna a főszereplő, tehát 25 éves moratórium szakadhat meg, ha a The Expendables átlépi az álomhatárt Amerikában - márpedig át fogja lépni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bigjoe #25
    Demolition Man (film)
    Gross revenue $159,055,768
  • kalapos01 #24
    Ó, bakker, kisköcsög. Hát épp ez az, fogd fel. Te elspoilerezed a filmet, ő meg nem. Épp te írod, hogy nem spoilerezte el.

    Ezt pedig olvasd el megint: "csapat túlélői"-ből lehet talán egy 2. rész. Ki halt meg neked a csapatból?"

    Ha nem halt meg senki, akkor nincs túlélő?
  • winnie #23
    komoly klasszikus??????????:))))))) komoly??? klasszikus????

    sajnos a pusztító volt az a film, ami anno elindította lefele stallone karrierjét. nagy bukás volt.

    (a 100M bevétel amerikában szimbolikus. nemzetközileg az új rambo meg rovky is hozott 100M-t.)
  • NeoExDeath #22
    Gyanús volt nekem ez a cikk, egyszerűen furcsálltam, hogy egy olyan komoly klasszikus film, mint a Pusztító (93) hogy nem szerepel a listán. A wikipedia szerint az 1993-as Demolition Man világszerte összesen 160 millió dollárt keresett, szóval a cikk pontatlan. (a wiki szerint amerikában 60 m-t termelt a film, de az csak az usa)
  • Nasedo #21
    Olyan ez a cikk néhol, mintha egy automata fordítóprogram által készült volna.
  • Wittgen #20
    Ez igaz, én pl sok olyan filmnél, amit megnéznék, de nem gondolom az, hogy egy mozi árát is megérné, simán megvárom a szinkronos változatot. Annyi egyéb film és sorozat van, amit addig lehet nézni, hogy ihaj. Meg sok jó könyv, amit addig is lehet olvasgatni.
  • Wolfman017 #19
    Sikeresen ellőtte már Szekeres cikkében amit írtam, amit te elolvastál, kommentáltál a cikkhez, szóval ne ugassál feleslegesen kutya.
  • kalapos01 #18
    Ne spoilerezz, te farok.
  • Wolfman017 #17
    Jó film volt, bár itt-ott eléggé látszott, hogy csak rajzolva pl sok helyen a tűz elég zavaró volt vagy az épület omlása, de úgy összességében egy nagyon jó film.
    Mellékesen meg, Szekeres előző cikkben azt írtad, hogy a "csapat túlélői"-ből lehet talán egy 2. rész. Ki halt meg neked a csapatból??? Láttad egyáltalán a filmet, hogy ilyen marhaságokat írsz le?
  • kalapos01 #16
    Mondanivaló? Röhögök. Az, hogy ne ölj? Vagy, hogy ölj? Már maga a szó is agyrém. Az a mondanivalója, hogy még lehet korhatáros jó és sikeres akciófilmet csinálni.