SG.hu·

Stallone mindenkit lealázott a The Expendables-szel

A The Expendables azon kevés filmek közé tartozik, melyről sokan már előre, az előzetesek alapján eldöntötték, hogy rohadt jó lesz. Hollywood pedig kuncog a markába.

Nem volt apelláta Amerikában, a The Expendables volt a hétvége legnézettebb filmje, ami jelezte a nagyobb stúdióknak, hogy egyáltalán nem ostobaság R-es korhatár-besorolású filmeket készíteni, mint ahogy azt is, hogy a mozis akciófilmes ínségben igenis van igény a lövöldözős-robbantgatós műfajra. Mindez számokba öntve annyit tesz, hogy Sylvester Stallone legújabb rendezése az első helyet szerezte meg a péntektől vasárnapig szerzett bevételeket feldolgozó toplistán Észak-Amerikában, a Lionsgate stúdió becslései szerint hérom nap alatt 35,03 millió dollár bevételt hozott a The Expendables.


Hogy a film sikere mennyire lesz tartós, ezen a héten derül csak ki, a nyitóhétvégi eredményeket ugyanis erőteljesen befolyásolta a film remek, mondhatni perfekt marketingje, melyre majdhogynem többet költöttek, mint magára a filmforgatásra. Az mindenesetre több, mint biztató, hogy az IMDb-n pár nap után 8.1/10-es osztályzattal bír a film, ami minimum annyit jelez, hogy a közönség jó része elégedett volt a látottakkal. Az érdemjegyek alapján a film (természetesen) a 18 éven aluli korosztálynak jött be leginkább, azon belül is a tinifiúknak, hiszen az ő átlagosztályzatuk 9.0 lett. Leggyengébben pedig a 45 éven felüli férfiaknál szerepelt a The Expendables, bár a 6.7-es jegy még így is átlagon felülinek számít.


A kritikusok, ahogy az várható volt, már közel sem voltak ennyire elfogultak, a RottenTomatoes amerikai kritikaösszesítő lap szerint (cikkünk írásának pillanatában) a The Expendables 43%-on állt, vagyis az eddig regisztrált 117 hivatalos kritikából 50 volt pozitív és 67 negatív. A pozitív vélemények főként a nosztalgiafaktort emelik ki, míg a negatívak természetesen a tucatforgatókönyvet kritizálják, a nem emlékezetes karaktereket, valamint a monoton erőszakorgiát.

A film exit polljai során kiderült, hogy az erősen tesztpszteronközpontú filmet "csak" 61%-ban nézték meg férfiak, vagyis a nők jóval nagyobb arányban képviselték magukat a vetítéseken, mint arra számítani lehetett. Az akciómozi oldszkúl jellegét pedig az is mutatja, hogy a közönség 60%-a volt 25 éves vagy annál idősebb. Ez pedig ezúttal nem ferltétlenül a tinik távolmaradását jelzi, hanem inkább azt, hogy az öregebbek jóval nagyobb hajlandóságot mutattak a film megtekintésére, mint a többi, manapság igen trendinek számító mozis produkció esetében.

A The Expendables nyitánya egyébként nem sokkal maradt el a tavaly nagyjából ugyanekkor kezdő Tarantino-féle Becstelen brigantyk startjától (38,1 millió dollár), s könnyedén utasította maga mögé a nyár másik oldszkúlnak beharangozott akciófilmjét, a Szupercsapatot (25,7 millió dollár). Sőt, Stallone új filmje sokkal több embert hozott lázba, mint előző rendezése, a Rambo negyedik része (18,2 millió dollár), vagy akár a nagy siker Rocky Balboa.


Megnézed a The Expendables-t?

A The Expendables által megvert mezőnyben két további premierfilm foglal helyet. Egyrészt a Julia Roberts nevével fémjelzett romantikus Ízek, imák, szerelmek (Eat, Pray, Love), mely 23,7 millió dollárral lett a második. Másrészt pedig a legújabb képregény-adaptáció, a fiatalokra sokkal jobban ható Scott Pilgrim vs The World, mely 10,5 millió dollárral csak az ötödik helyet szerezte meg hétvégén Amerikában. Nálunk hivatalosan még mindig nem tudni, mikor kerülhet bemutatásra a The Expendables - úgy tűnik, hogy egyelőre még forgalmazója sincs Stallone filmjének. Addig is lehet követni a fejleményeket, hiszen a rendező korábban már elmondta, hogy megvannak az elképzelései filmjének folytatásáról, egy esetleges második részről.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© [HUN]Crassus2010. 08. 29.. 08:49||#45
sztem menj a sarokba és gondold át újra az életed.....
© winnie2010. 08. 24.. 01:53||#44
gondolom, mert nincs fix forgalmazója a filmnek. nem nagy stúdió gyártotta és ilyenkor egyéb utakon kell megszerezni a jogokat. az egyéb út pedig olykor göröngyös.
© Darth Sith2010. 08. 24.. 01:40||#43
Valaki árulja már el, miért csúszik itthon ennyit a premier..?? :(
© Zoliz2010. 08. 22.. 14:07||#42
Ez a film majdnem a nullával egyenlõ. Sajnos. :(
© Zoliz2010. 08. 21.. 23:53||#41
na épp most nézem a filmet, eddig érdekes...
© nessboth2010. 08. 20.. 23:47||#40
HAHAHAHAHA, de hülye vagy.....de igazad van!
© Laza2010. 08. 19.. 13:17||#39
Várom ezt a filmet, mert ebben a mûfajban manapság semmi nincsen a mozikban.
Mondjuk valószínûleg ahogy látom ezt sem moziban fogom elõször megnézni (még dátum sincs), hanem inkább otthon 1080p-ben :)
© pokolfiu2010. 08. 18.. 14:12||#38
ha abból indulunk ki hogy szószerinti fordításban felhasználhatóak, vagy feláldozhatóak, esetleg leírhatóak, akkor azt kell mondjam, hogy a halálos túlélõbrigád nem nyerõ... :) kíváncsi leszek , hogy egyáltalán magyarosítják e a címét...
© winnie2010. 08. 18.. 01:38||#37
biztosíthatlal = biztosíthatlak
© winnie2010. 08. 18.. 01:37||#36
"Az a baj, h sok filmbõl már blurayripet lehet nézni, mire eljut itthon a mozikba."

ez nem tudom mennyire igaz, de arról biztosíthatlal, hogy nagyon kevés filmbõl lehet brripet nézni, mire eljut itthon moziba.