SG.hu·

Az év legzseniálisabb filmelőzetese

Az biztos, hogy a The Expendabes marketingesei kitettek magukért. Ha nem is lesz siker Stallone új filmje, akkor az nem a reklámokon fog múlni. A mostani előzetesen pedig végképp nem.

Az év legvéresebb filmelőzetese cím már elkelt, most pedig a legzseniálisabb trailernek járó is. Úgy tűnik, hogy a The Expendables készítői és gyártói jó marketinges gárdának utálták át a dollártízmilliókat, hiszen már eddig is akadtak remek előzetesei Sylvester Stallone akciófilmjének, de a legújabbra már tényleg nem találunk szavakat. A színész-rendezővel készített rendhagyó promóciós interjút itt lehet megnézni.

A zúzós akciófilmet Amerikában jövő héten, augusztus 13-án mutatják be, nálunk azonban pár hónapot még mindenképp várnunk kell arra, hogy magyarul hallhassuk egy filmben Stallonét, Willis-t és Schwarzeneggert, no meg a többieket. Jelen állás szerint ráadásul a siker sem fogja elkerülni a Lionsgate filmjét, hiszen a Deadline információi szerint a box office-elemzők minimum 30 millió dolláros nyitányt várnak, de a 40 millió sem okozna meglepetést. Ugyan a 2D-s lét és az R-es korhatárbesorolás hátrányt jelent a több filmmel szemben a dollárokért folytatott küzdelemben, de az alig 100 perces hossz sokkal több vetítési lehetőséget von maga után.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zoliz2010. 08. 04.. 16:34||#20
Nekem bejön az elõzetes és öszintén, liberálisan vonzódom a Sztallonához
© Zizou22010. 08. 04.. 16:28||#19
Minden idõk legjobb hype videója! 😄
© schrank2010. 08. 04.. 15:20||#18
ezt az elõzetest a predators-ból lopták a sok piros célzóqeci <#hehe>
© djstefi2010. 08. 04.. 15:01||#17
en sem ma kezdtem el nettezni tisztelt Dynamic ur. en is lattam "lerombolt" veb oldalakat ( lezerrel 2be vagva vagy kowboy lyukat lo bele stb stb) otletes es eredeti-t arra ertettem, hogy film meg ilyen reklamot (tudtom szerint) nem kapott,de minek is magyarazkodok en itt egyaltalan ?!
U.I a szememmel semmi gond nincs!
© sandor82062010. 08. 04.. 13:26||#16
én még nem láttam ilyet filmnél (crank 2 emlegetik, de azt meg nem láttam) szóval sztem újdonság, vagy ha nem jöhetne a link dynamictól sztem, vagy kussoljon :-)
© scagnetti2010. 08. 04.. 11:33||#15
Attól hogy neked ez nem újdonság, másnak még az lehet.
Vagy te is össze tudnál egy ilyet rittyenteni?
© endrev2010. 08. 04.. 11:23||#14
Szenzációs! 😄
© zoltanszon2010. 08. 04.. 08:49||#13
Nezzuk csak mit hozott ossze az Oreg:
Alig 100 perc
Legendas szereplok
Nem a nezettseg szamit, hanem a minoseg (korhatar).
Az ember tudja mit varhat, es valoszinuleg azt is fogja kapni (egyszeru, de porgos tortenet)
Mintha a '80-'90s evekben lennenk.

Gratula hozza
© Alfa Of NS2010. 08. 04.. 01:17||#12
Ötletes <#eljen>
© Balintos2010. 08. 03.. 22:27||#11
Az elején csak néztem, hogy ez hogy a francba lesz zseniális? De az lett 😄