SG.hu·

Egy focimeccs miatt nem látjuk csütörtöktől a Predators-t

Az Intercom tájékoztatása szerint a focivébé, illetve annak döntője miatt láthatjuk több mint egy hónappal később a Ragadozókat. Kárpótlásul az elkövetkező hetekben több világpremier közeli bemutatót is kínál a cég

Az Origó értesülései szerint a focivébé miatt halasztotta el az Intercom a Ragadozók (Predators) hazai premierjét. Antal Nimród filmjét Amerikában július 9-én mutatják be, míg nálunk augusztus 19-ig kell várni a premierre. A nagyobb csúszás oka, hogy az Intercom programja az elkövetkező hetekben meglehetősen be van táblázva, hiszen 15-től a Kéjjel-nappal, 22-től az Eredet, 29-től a Nagyfiúk, augusztus 5-től a Kutyák és macskák 2, valamint a Szupercsapat, míg 12-től a Salt ügynök lesz látható a cég forgalmazásában, sajátmaguknak pedig nem akartak konkurenciát teremteni a Ragadozók-premierrel.

Hasonlóra volt példa tavaly is, amikor az Intercom az Éjszaka a múzeumban 2 és a Terminátor 4 közül előbbit választotta világpremiernek, de utóbbi csak két hetet csúszott. A mostani, focivébés indoklás elég furcsa annak a fényében, hogy csütörtöktől már csak a bronzmeccs és a vébédöntő lesz látható a tévében.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bippo2010. 07. 12.. 14:30||#16
Tartalmas és konstruktív hozzászólás. Köszönjük baro. ..akarom mondani Sliderx
© Sliderx2010. 07. 12.. 14:02||#15
Focivébe pfejjj. Ezt a baromságot. Ilyen idiótaság miatt halasztani a premiert. Sok barom.
© fozerl2010. 07. 07.. 11:58||#14
"Az Intercom tájékoztatása szerint a focivébé, illetve annak döntõje miatt láthatjuk több mint egy hónappal késõbb a Ragadozókat."
- Jó duma...
© skodatuning2010. 07. 07.. 09:43||#13
1.Az IMDb sem szentírás!
2.Az,hogy te tudod az rávilágíthatott arra, hogy ez a cikk nem neked íródott,hanem olyanoknak akik nem tudták.Mint pl. én!
© adamant672010. 07. 07.. 02:50||#11
Winnie-nek:Sorry nem vagyok letöltõ, ezt a filmet tutira moziba fogom megnézni.
De majd figyeld meg hányan nem fogják kivárni a mozis premiert, erre majd az lessz a kritika hogy azért jó hogy csak most vetitettik mert igy is kevés az érdeklödõ:-)
© Rolee832010. 07. 07.. 02:42||#10
Elmehet a picsába a forgalmazó a hülye kifogásaival! Nagy ívben szarok a focira, én a filmet akarom látni mielõbb!!<#violent><#violent><#gun><#gun><#boxer><#boxer>
© Skynet2010. 07. 07.. 02:41||#9
Akkora hatalmas nézõközönségre számítanak,nem akarnak elesni attól a bevételtõl amit a vb szurkolók mozihelyetti meccsnézése jelentene...:D
Mekkora pofára esés lesz ez a film....
© lcee2010. 07. 07.. 01:35||#8
már vagy 3 hónapja (vagy régebben) kinn volt az IMDB-n a magyar premier napja, azóta tudom hogy aug. 19 ez a hír meg újnak tûnik....

Na mindegy...
© winnie2010. 07. 06.. 23:38||#7
"És még panaszkodnak a bevétel miatt.P"

nem panaszkodnak a bevétel miatt. ezt csak a letöltõk szokták írni, amikor valami nem tetszik nekik.
© kissssss2010. 07. 06.. 23:33||#6
foci vb mínusz 1 tolerancia és semmi több :-D