Szekeres Viktor

Barátok közt-sztár az Üvegtigris 3 egyik női főszereplője

Úgy tűnik, hogy a korábban a Barátok köztben is szereplő Szabó Erika lesz az Üvegtigris 3 egyik női újonca. A másik két színésznő kilétére egyelőre még nem derült fény, de valószínűleg nemsokára lehull a lepel.

Az Üvegtigris 3 alkotói a filmet bejelentő sajtótájékoztatón elmondták, hogy Kamarás Iván mellett három színésznő is csatlakozik a forgatási munkálatokhoz, azonban azt nem árulták el, hogy kikről van szó. Nos, mint azt az Origó kiderítette, az egyikük minden bizonnyal az a Szabó Erika lesz, akit a nézők a Barátok közt Tildájaként ismerhettek meg.


A producerek előzetesen csak annyit árultak el a hölgyekről, hogy ketten közülük ismertek lesznek, míg egy nem, s mindhármuk életkora 22 és 35 között van. A december közepén bemutatásra kerülő filmben szereplő Szabó egyébként valószínűleg egy ideig most lesz utoljára moziban látható, hiszen ősszel kezdi a Színművészeti egyetemet, s így két évig nem játszhat külsős alkotásban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • algost #21
    Ja, nekem is voltak színházi szerepeim amúgy, csak nekem 9 akkor Gondolom jobb színész is vagyok, tök jó!!!!:):)
  • algost #20
    Köszönjük Rudi!!!!

    Máris beljebb vagyunk, Szabó Erika tehát közgazdász, akit kiválasztottak a barátok közt-be (feltehetőleg mert kurvajól nézett ki, meg jól hangsúlyozott) Aztán színházban is alkalmazták ezért, és már színésznő is...csodás...csak éppen azt feljetetted el közben, hogy egy tehetségtelen ember, ami ugye mellékes, miért is számítana, nem lényeg...
  • rudymester #19
    Színházi szerepei: (sorrend: szerep és a mű címe)

    Szarka – Apám beájulna
    Lenke – A doktor úr
    Vera – Fiú, leány
    Salemi nép – Istenítélet
    Egri Barbara, táncosnő – Kell egy színház
    Egri Barbara, táncosnő – Második szereposztás
    Lótuszvirág – Teaház az augusztusi holdhoz

    Forrás: wikipedia
  • winnie #18
    " és a többi birka elhiszi..."

    magadat is a birkák közé sorolod? valaki azt mondja neked, hogy nem színésznő és máris elhiszed?

    rég rossz, ha valakinek papír kell ahhoz, hogy valamihez értsen. nézz utána, hogy a kedvenc színészednek van-e diplomája.
  • hajnaltores #17
    Ebben teljesen egyet kell, hogy értsek veled, sajnos ebben az országban úgy működik ez, hogy valakiről azt mondják, hogy színésznő és a többi birka elhiszi...
  • algost #16
    Hát, nem mindenkinél...ahány ember...:)
    Például figyi Azta! Eladja a kenyeret, és mondjuk próbaidős, de a főnöke nem közli vele, hogy nem fog annyit kapni , mint egy eladó, és megérkezik a kártyájára a nettó 58 ezer, csak azért mert nincs papírja arról, hogy kenyeret árul neked Aztakurva! Pl, attól, hogy itt írkálod a véleményed még nem vagy fórumozó, azonban ha évek kitartó munkjával csinálod, és nagyon tanulságos, az emberiség számára is példás hozzászólásokat írsz, akkor híres fórumozó leszel...
    Akkor ezekszerint én is színész vagyok, meg eladó is, biztonsági őr (egyszer álltam egy kapuban és azt mondták figyeljek), ja meg vagyok még: szakács, biológus, filmesztéta, festő, asztalos (sokat barkácsolok), rendszergazda, orvos ( van, hogy el tudom állítani a vérzéseimet)
  • Bith #15
    Igazán örömteli hír számomra. Eddig is szerettem rajta legeltetni a szemem. Remélem valami kurva szerepét kapja, jó kihívó szerelésben :P.
  • AZTA #14
    Érdekes azonban, hogy egy "boltban" való kenyér eladás, már valakit eladóvá avanzsál...
  • algost #13
    Érdekes azonban, hogy egy "sorozatban" való szövegfelmondás, már valakit színésznővé avanzsál...
  • algost #12
    "Szabó egyébként valószínűleg egy ideig most lesz utoljára moziban látható"...
    mikor volt először moziban látható???
    Azok akik castingolni szeretnék, nem találják ki, hogy színésznő, hiszen vagy "színésznőként" vesz részt a castingon, vagy amatőrként vesz részt...Nem mindegy, hogy hogyan, hiszen aszerint kapja meg a pénzét...voltam epizódszereplő a barátok közt című csodás sorozatban, és ott automatikusan színészként voltam jegyezve, pedig nem vagyok az...itt a cikkel van probléma...végül is nevezhetjük a cukros-szénsavas-koffeines-vizet Colának, vagy a parlamentben ülő görényeket politikusoknak, ha így egyszerűbb