SG.hu·

Itt a Dinokrokodil kontra Alligátordinó előzetese

A szörnyfilmek rajongói minden bizonnyal régóta várták, hogy egymásnak feszüljön a dinokrok és a szupergátor, s bizony a papírforma szerint a nagy ütközetben az ember csak gyorsan fogyó mellékszereplő lehet.

Már megtekinthető az amerikai scificsatorna, a Syfy, nemsokára bemutatásra kerülő új, sajátgyártású lényfilmje, a Dinocroc vs. Supergator előzetese a neten. A film a két jól ismert teremtmény várva várt találkozásán kívül még bőven tartogat érdekességet, többek között azt, hogy a főszereplője a tavaly elhunyt David Carradine lesz.


A június 26-ánn bemutatásra kerülő, Hawaii szigetén forgatott alkotás másik két főszereplője a két szörny lesz, melyek bár elég különbözőek, mégis sokban hasonlítanak egymásra, hiszen mindketten dinoszaurusz-alligátor, illetve -krokodil keverékek. Közülük Dinocroc a nagyobb, csaknem 12 méter hosszú és 5 méter magas. A súlya 4 tonna, a bőre páncélozott. Az ő legközelebbi rokona Supergator, mely a két lábon járó Dinocroc-kal ellentétben négy lábon jár, és ugyanúgy 12 méter hosszú, viszont "csak" 2 méter magas.


A műfaj rajongói természetesen emlékezhetnek az előzményekre, hiszen 2004-ben már látható volt a Dinocroc (nálunk a tévében DinoKrok címmel ment), 2007-ben pedig a Supergator-tévéfilm is bemutatásra került. Viszont mivel előbbi főszereplőjét elütötte egy vonat, utóbbiét pedig szétrobbantották, így érdekes lesz látni, hogy miképp kel életre a két legendás lény.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Teperinke2010. 06. 27.. 18:36||#33
Imádom az ilyen filmeket, a mammut címû is hatalmas volt, az is a scifin ment.
© FICEK92010. 06. 26.. 16:25||#32
és erre van aki vevõ? ez a filmek Gyõzikeshowja 😄
übergagyi...
© m minnifield2010. 06. 24.. 19:47||#31
azért winnie, mert sok balfasz azt hiszi, hogy õ szarta a világot és csak egy darab kinyilatkoztatás van ami elfogadhtó, az márpediglen az övé vala.

"De ide Mo.-ra kicsit több kell..... (legalábbis remélem)"
ne reméld, már nem david attenborough filmeket ad a tv fõmûsoridõben, mint anno...
© winnie2010. 06. 24.. 17:14||#30
"De ide Mo.-ra kicsit több kell..... (legalábbis remélem)"

nálunk is megverte (vagy majdnem megverte) a house-t a megacápa az óriáspolip ellen.

el nem tudom képzelni, hogy miért abból indul ki sok ember, hogy "ha engem nem érdekel, akkor mást sem. ha pedig szerintem jó, akkor más szerint is." ezeknek a filmeknek van piaca. nem is szûk.
© zombeeka2010. 06. 24.. 16:35||#29
Ez a "film" annyira szar,h még abba a kategóriába sem fér bele,hogy : -"annyira szar,hogy már jó!"!
Borzalom!
Merénylet az emberiség intelligenciahányadosának tûrõképessége ellen!
© bladesoft2010. 06. 24.. 15:13||#28
Lehet Amcsiban egy befüvezett réteg egész jól fog rajta szórakozni...
De ide Mo.-ra kicsit több kell..... (legalábbis remélem)
© bippo2010. 06. 24.. 11:08||#27
Akkor lehet, hogy mégis ez volt a halálának az oka? Nem bírta elviselni, hogy ennyire meghasonlott önmagával, és szerepelt vállalt ebben ?
© Rolee832010. 06. 24.. 06:32||#26
Ki bírja ezt végig nézni?? Nagyon béna!!
© bmw2010. 06. 23.. 23:07||#25
Szanalmas....
© CaptainRumi2010. 06. 23.. 21:52||#24
Lol. Carradine (rip) arckifejezése miután bemondják a nevét mindent elárul az egész filmrõl. 😄