Szekeres Viktor

A Centurion előzetesét tinik nem nézhetik meg egyedül

A Démoni harcosok, a The Descent - A barlang és a Végítéletet követően a Centurion a negyedik filmje Neill Marshallnak, az angol rendezőnek, s eddig mindegyik munkája kifejezetten a rajongók ízlésvilágát találta telibe.

Megérkezett Neil Marshall új filmjének, a Centurionnak a vörös, azaz erősen korhatáros előzetese, melyet a 17 éven aluliak Amerikában csak kísérővel tekinthetnek meg, hiszen a legtöbb, "zöld" trailerrel ellentétben nem PG-13-as, hanem R-es korhatárral bír. A Michael Fassbender, Dominic West és Olga Kurylenko főszereplésével készült film augusztus 27-én kerül az amerikai mozikba.


Persze mivel európai alkotásról van szó, ezért természetesen pár ország már beelőzte Amerikát, így a bolgárok, a görögök és az izlandiak is láthatták már a filmet - az angolok mellett. Sikert azonban sehol sem aratott a kilencedik légió története, talán éppen brutalitása miatt? Izlandban az ötödik helyen debütált a film, Görögországban mindössze a nyolcadik helyen, míg az angoloknál csak a tizenharmadikon, mindössze 175 ezer dollár bevételt hozva premierhétvégjén. Nálunk augusztus 12-ig kell várni a Centurion premierjére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zedow #4
    igénytelenek :)
    én bírom az ilyen filmeket
  • narumon #3
    Ez a bemutató elég gyenge, nem csodálom hogy annyira nem özönlöttek rá. Majd belelesek azért.
  • Wolfman017 #2
    Vagy mielőtt!
  • Wolfman017 #1
    "Persze mivel európai alkotásról van szó, ezért természetesen pár ország már beelőzte Amerikát, így a bolgárok, a görögök és az izlandiak is láthatták már a film"
    Olvasd már át miután posztolsz Szekereske, mert rettentő igénytelennek amiket te kiteszel, a címekkel az élen.