SG.hu·
Jó hosszú lett a Nolan-féle Odyssey

Christopher Nolan elkészítette egyik leghosszabb filmjét.
2 óra 52 perc lett hivatalosan a Christopher Nolan-féle Odyssey játékideje, ami azt jelenti, hogy ez lesz a rendező második leghosszabb filmje.
Christopher Nolan kapcsán mindig meg szoktuk jegyezni, hogy manapság nagyon kevés olyan rendező van, akik filmjének érkeztére a rajongói réteg felkapja a fejét, ugyanis manapság nagyon kevés olyan rendező van, akiknek a filmjét csak és kizárólag a nevükkel el lehet adni. Nyilván egy Steven Spielberg már rég nem ilyen, így Tyler Perry mellett (akivel olcsó filmeket adnak el, amik sokkal alacsonyabb, de fix bevételt hoznak) Nolan ilyen, amit jól mutat, hogy a COVIDos premier Tenet előtti öt filmjének nyitóhétvégéje sorban 158, 63, 161, 48 és 50 millió dollár volt, döbbenetes összegek, ezen rendezései amerikai összbevételek pedig 188 és 535 millió dollár között ingáztak, csupa-csupa siker. A Tenet Amerikában mondjuk csak 58,5 milliót termelt a vírus miatt, de nemzetközileg így is megvolt a 300 millió fölötti kassza, és utána az Oppenheimerrel helyreállt a világ rendje, hiszen az 82 milliós start után 329 milliós siker lett hazájában, nemzetközileg pedig még 645 millió dollárt hozott.