Szekeres Viktor
Zöld zóna - Matt Damon odacsap
Ismét bebizonyosodott, hogy Hollywood tévúton jár, hiszen az év egyik sikervárományos filmjéből sikerült hatalmas bukást faragni.
Ki hitte volna, hogy ismét nem fog beválni Hollywood "Ahogy azt Móricka képzeli"-megoldású marketingterve? Általában az amerikai stúdiók elég jól meg tudják becsülni, hogy egy-egy filmet, miképp lehet a leghatékonyabban eladni, de néha túl egyszerűnek tartják az egyébként mindenki által egyszerűnek hitt moziba járó nézőt és ilyenkor sülnek be egyes próbálkozásaik. A Zöld zóna marketingje például teljes egészében arra épült, hogy a Bourne-sorozat főszereplője, a Bourne-rejtély 2-3 rendezőjének új filmjében akciózik, azt sugallva a nézőnek, hogy megint láthatnak egy Bourne-mozit.
Az új Bourne-mozira nyilván egy emberként mozdulnának a nézők, azonban a Zöld zóna esetében átláttak a szitán, s tudatosult bennük, hogy "csak" egy újabb, akciójelenetekkel bereklámozott, közel-keleti háborúval kapcsolatos alkotásról van szó. És bármilyen meglepő, ez a műfaj az elmúlt időszakban anyagilag sosem volt sikeres az USA-ban. A háborús drámák közül megbukott a Királyság, a Sereg nem enged, a Hazugságok hálója, de még a sok Oscaros A bombák földjén sem érdekelte a közönséget. És a közönség alatt ezúttal leginkább a fiatalokat kell érteni, akiknek köszönhetően Amerikában csak 35 millió dollár bevételt hozott a több mint 100 millióba kerülő Zöld zóna. Ugyanis Amerikábanm az első hétvégén a nézők kimagasló hányada, 67%-a, 30 éven felüli volt, s csak minden 5-6. jegyvásárló volt 20-on inneni. A tinik nélkül pedig nem lehet sikert aratni.
De félre az elmélkedéssel, és a stúdiók marketing-stratégiáival, hiszen itthon is nagyot bukott a Zöld zóna, pedig remek film volt. Nem hiba nélküli, kicsit idealista, de nagyszerű szórakozás. Már, ha lehet szórakoztatónak nevezni egy olyan mozit, melynek témája az elmúlt évek egyik legtöbb kritikát kapó háborúja, és kirobbanásának körülményei. És, mint tudjuk, az amerikai filmesek akkor vannak igazán elemükben, ha filmjeikkel amerikai háborúkat kell kritikával illetniük.
Hogy tetszett a Zöld zóna?
Persze a Zöld zóna kritikai hangneme nem terjed tovább a nyilvánvalónál és nem próbál túlmutatni az általunk is ismert tényeken, de ettől még a 2003-as évek Bagdadjában játszódik, ami még mindig kényes téma-megközelítést feltételez. A sztori szerint a megszállás alatt az amerikai csapatok felsőbb utasításra tömegpusztító fegyvereket keresnek Irakban, azonban nem sok eredménnyel. Roy Miller, az egyik osztag vezetője egy idő után megunja a kudarcokat, s miután több gyanús dolgot is észlel, saját szakállára nyomozásba fog, melynek eredménye akár az egész háborúra is kihatással lehet.
Igen, a felállás tipikus, cseppet idealista, hiszen a Zöld zónában is egy kvázi kisember megy neki a felsőbb köröknek, ütközik folyamatos ellenállásba. Millert a válaszok hiánya egyre jobban frusztrálni kezdi, s eközben egy (majdnem) összeesküvés is kibontakozni látszik. Azonban a sokszor látott alapszituációt Paul Greengrass, a rendező, remekül tárja elénk, szinte azonnal beszippantva minket a történetbe. És, ha sikerül elérni, hogy a főhős elkeseredettsége és tehetetlensége már a nézőt is frusztrálja, akkor az már fél siker.
A Zöld zóna nem feltétlenül háborús film, hanem inkább háborús környezetbe helyezett konspirációs thriller, mely nem annyira eredetiségével és újszerű karaktereivel tűnik ki (rissz-rossz politikusok, befolyásolható média), hanem inkább azzal, hogy oda üt, ahová számítunk, s mégis betalál. Olykor felkavar, olykor még üzenget is nekünk, hagyja hadd gondolkodjunk el, hogy mi a katonák feladata: a kérdés nélkül parancsteljesítés és épségben történő hazaátérés, vagy esetleg a gondolkodás. Mindezekhez pedig egy remek Matt Damont kapunk, aki ideális az efféle szerepekre, és jó szócsöve a sajnos már ezerszer hallott, de még mindig aktuális gondolatoknak.
A gondolatokon és a tetteken kívül muszáj szólni a Zöld zóna külsőségeiről, a remek helyszínekről, a díszletekről. A képsorokat látva az ember simán elhinné, hogy Matt Damonék kibulizták az engedélyt, hogy Irakban forgassanak, pedig csak Spanyolországban, Marokkóban és Angliában készültek a külső felvételek. Ettől függetlenül jó volt látni ismét egy filmet, melynek valóban por íze volt, és a nézőnek nem az járt a fejében, hogy, amit lát, az egy jól felszerelt stúdióban készült.
Minden marketinges próbálkozás ellenére a Zöld zóna nem Bourne-film, Matt Damon karakterének sincs sok köze az akkori figurájához. Az egyetlen közös vonás cikkünk tárgyában és a Bourne-filmekben, hogy jók. Alaposak is, érdekesek is, s nem magas lóról szólnak a nézőhöz. Mint már volt róla szó, az alaphelyzet túlságosan is idealista felütést kap, de ha ettől eltekintünk, akkor a film maradéktalanul élvezhető lesz. Kár, hogy az események valamennyire a valóságot is tükrözik, és nem 100%-ban kitaláltak.
Ki hitte volna, hogy ismét nem fog beválni Hollywood "Ahogy azt Móricka képzeli"-megoldású marketingterve? Általában az amerikai stúdiók elég jól meg tudják becsülni, hogy egy-egy filmet, miképp lehet a leghatékonyabban eladni, de néha túl egyszerűnek tartják az egyébként mindenki által egyszerűnek hitt moziba járó nézőt és ilyenkor sülnek be egyes próbálkozásaik. A Zöld zóna marketingje például teljes egészében arra épült, hogy a Bourne-sorozat főszereplője, a Bourne-rejtély 2-3 rendezőjének új filmjében akciózik, azt sugallva a nézőnek, hogy megint láthatnak egy Bourne-mozit.
Az új Bourne-mozira nyilván egy emberként mozdulnának a nézők, azonban a Zöld zóna esetében átláttak a szitán, s tudatosult bennük, hogy "csak" egy újabb, akciójelenetekkel bereklámozott, közel-keleti háborúval kapcsolatos alkotásról van szó. És bármilyen meglepő, ez a műfaj az elmúlt időszakban anyagilag sosem volt sikeres az USA-ban. A háborús drámák közül megbukott a Királyság, a Sereg nem enged, a Hazugságok hálója, de még a sok Oscaros A bombák földjén sem érdekelte a közönséget. És a közönség alatt ezúttal leginkább a fiatalokat kell érteni, akiknek köszönhetően Amerikában csak 35 millió dollár bevételt hozott a több mint 100 millióba kerülő Zöld zóna. Ugyanis Amerikábanm az első hétvégén a nézők kimagasló hányada, 67%-a, 30 éven felüli volt, s csak minden 5-6. jegyvásárló volt 20-on inneni. A tinik nélkül pedig nem lehet sikert aratni.
De félre az elmélkedéssel, és a stúdiók marketing-stratégiáival, hiszen itthon is nagyot bukott a Zöld zóna, pedig remek film volt. Nem hiba nélküli, kicsit idealista, de nagyszerű szórakozás. Már, ha lehet szórakoztatónak nevezni egy olyan mozit, melynek témája az elmúlt évek egyik legtöbb kritikát kapó háborúja, és kirobbanásának körülményei. És, mint tudjuk, az amerikai filmesek akkor vannak igazán elemükben, ha filmjeikkel amerikai háborúkat kell kritikával illetniük.
Igen, a felállás tipikus, cseppet idealista, hiszen a Zöld zónában is egy kvázi kisember megy neki a felsőbb köröknek, ütközik folyamatos ellenállásba. Millert a válaszok hiánya egyre jobban frusztrálni kezdi, s eközben egy (majdnem) összeesküvés is kibontakozni látszik. Azonban a sokszor látott alapszituációt Paul Greengrass, a rendező, remekül tárja elénk, szinte azonnal beszippantva minket a történetbe. És, ha sikerül elérni, hogy a főhős elkeseredettsége és tehetetlensége már a nézőt is frusztrálja, akkor az már fél siker.
A Zöld zóna nem feltétlenül háborús film, hanem inkább háborús környezetbe helyezett konspirációs thriller, mely nem annyira eredetiségével és újszerű karaktereivel tűnik ki (rissz-rossz politikusok, befolyásolható média), hanem inkább azzal, hogy oda üt, ahová számítunk, s mégis betalál. Olykor felkavar, olykor még üzenget is nekünk, hagyja hadd gondolkodjunk el, hogy mi a katonák feladata: a kérdés nélkül parancsteljesítés és épségben történő hazaátérés, vagy esetleg a gondolkodás. Mindezekhez pedig egy remek Matt Damont kapunk, aki ideális az efféle szerepekre, és jó szócsöve a sajnos már ezerszer hallott, de még mindig aktuális gondolatoknak.
A gondolatokon és a tetteken kívül muszáj szólni a Zöld zóna külsőségeiről, a remek helyszínekről, a díszletekről. A képsorokat látva az ember simán elhinné, hogy Matt Damonék kibulizták az engedélyt, hogy Irakban forgassanak, pedig csak Spanyolországban, Marokkóban és Angliában készültek a külső felvételek. Ettől függetlenül jó volt látni ismét egy filmet, melynek valóban por íze volt, és a nézőnek nem az járt a fejében, hogy, amit lát, az egy jól felszerelt stúdióban készült.
Minden marketinges próbálkozás ellenére a Zöld zóna nem Bourne-film, Matt Damon karakterének sincs sok köze az akkori figurájához. Az egyetlen közös vonás cikkünk tárgyában és a Bourne-filmekben, hogy jók. Alaposak is, érdekesek is, s nem magas lóról szólnak a nézőhöz. Mint már volt róla szó, az alaphelyzet túlságosan is idealista felütést kap, de ha ettől eltekintünk, akkor a film maradéktalanul élvezhető lesz. Kár, hogy az események valamennyire a valóságot is tükrözik, és nem 100%-ban kitaláltak.
|
Zöld zóna (Green Zone)
színes, feliratos, amerikai thriller, 115 perc, 2010 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Paul Greengrass író: Rajiv Chandrasekaran forgatókönyvíró: Brian Helgeland zeneszerző: John Powell operatőr: Barry Ackroyd producer: Tim Bevan, Eric Fellner, Lloyd Levin szereplők: Matt Damon (Miller) Jason Isaacs (Briggs) Greg Kinnear (Clark Poundstone) Yigal Naor (Al Rawi) Said Faraj (Seyyed Hamza) Aymen Hamdouchi (Ayad Hamza) Nicoye Banks (Perry) Amy Ryan (Lawrie Dayne) |
