Szekeres Viktor

Beégett a Perzsia hercege

Itthon, mint arról már beszámoltunk, nem szerepelt rosszul a mozikban a Perzsia hercege - Az idő homokja, azonban Amerikában jókora csalódást okozott - bevétel szempontjából. Vajon így készülhet folytatás?

Ahhoz képest, hogy a nyár egyik nagy látványfilmjének tervezték a Perzsia hercege - Az idő homokja című alkotást, már a rajtnál beragadt Amerikában, köszönhetően annak, hogy az egyik legerősebb hétvégén mindössze a harmadik helyen mutatkozott be 30,2 millió dollárral. Az előzetes becsléseket követően ugyan még akár a 2. helyet is megszerezheti Jerry Bruckheimer produkciója, ám ez sem menti meg nagyon a 200 milliós produkciót, melyből így nem sok eséllyel lesz folytatás - hacsak magára nem talál az elkövetkező napokban.

Elemzők szerint a Karib-tenger kalózait és a Múmiát messze alulmúló, ám a Tűz óceánját és a Szaharát megelőző Perzsia hercegének a marketingje volt elhibázott. A felmérések szerint a film nézőinek 58%-a férfi volt, és ugyanígy 58%-uk 25 éves vagy idősebb, ami azt jelenti, hogy a fiatalok egy része nem nagyon érdeklődött a film iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #19
    a múmia azért lett sikeres, mert jó móka, és életet lehelt egy kicsit az indiana jones vonalba.
  • culas25hc #18
    A Karib tenger kalózaitól tényleg messze van a Perzsia Hercege, de egy Múmiánál azért sokkal jobb. Tudnám, hogy mi a jó abban a filmben. Én a Múmiát egyszer láttam, de az is sok volt. Nekem még egy B.kat akció-nak is kevés. Ezen kiakadtam, mert az a film egy 0. Nem értem, mitől lett ennyire sikeres.
    A Perzsia Hercege, meg, bár tényleg nem vált világot, de egy nagyon jó és élvezetes film lett.
  • pixx #17
    Meg még elment 200 körül marketingra is, és ahogy előttem is írták a mozik vesznek le rendesen pénzt a bevételből...
  • geronemo #16
    Szerintem nem lett ez rossz. Nem akarta megváltani a világot, bár kicsit lehetett volna játék hűbb, én azért élveztem. Az a szánalom hogy még mindig kíváncsiak vagyunk a klimaxos pitsákra:S
  • TripTucker #15
    Azért ha megnézzük, akkor egyből szembetűnik, hogy két folytatásfilm az ami megelőzi, és ebből az egyik ráadásul 3D-s.
    A Szex és New York mánia egy héten belül le fog csengeni, mert az ilyen típusú filmek rajongói egyből betódulnak a moziba megjelenéskor és vége is van (akárcsak a Twilight esetében).
    Persze valószínű, hogy a herceg jövőhéten sem nyeri el a trónt az újonnan debütáló Toy Story 3 miatt, ami szintén egy folytatásfilm lesz és ismét csak 3D-s.
    Az igazi csoda az lett volna, ha első helyen rajtol a film. Temetni semmiképp nem kell, mert igen élvezetes mozi lett belőle és még csak az első amerikai hétvégén vagyunk túl.
  • grebber #14
    Blue Ray-en meg dvd-n behozza az árát simán.
  • kandeláber #13
    Ha a jegyár bevétel megegyezik a készítési költséggel, akkor még rég nem beszélhetünk megtérülésről, mert a mozik is elég sokat levesznek belőle, és a marketing költségről még nem is beszéltünk.
  • Gathavor #12
    Hát meg elég súlyos pénzeket fizettek hogy a Super Bowl szünetében adják a 20 másodperces reklámot... szal ha épp az orrodat fújtad, akkor lemaradtál róla.
  • Gathavor #11
    Érdekes filmekkel hasonlítja össze... a Szaharához és a Tűz óceánjához annyiban van köze, hogy sivatag, a Karib tenger kalózai pedig Jerry filmje volt és kész. (de amúgy szerintem az összes felsorolt alkotás messze megelőzi, talán csak a Szahara nem) Inkább a Titánok harcához kéne hasonlítani, annál azért jobb volt.
  • KillerBlue #10
    Igen de ha csak a készítési költség térül meg az olyan mintha semmit sem csináltak volna. És akkor mi értelme folytatást csinálni? Nem mintha olyan sokan vágynának rá.