Szekeres Viktor

Meghalt Dennis Hopper

Hetvennégy éves korában prosztatarákban elhunyt Dennis Hopper, amerikai filmszínész. A Szelíd motorosokkal filmes ikonná váló művész, aki már jó ideje küzdött a halálos kórral, tavasszal kapott csillagot a hollywoodi Walk of Fame-en.

Szombaton, családja körében, 74 évesen meghalt Dennis Hopper, aki még a húszas éveinek elején kezdett filmezni, s azóta szinte megállás nélkül dolgozott. Legnagyobb sikere az 1969-es Szelíd motorosok, melyben nem csak színészi, hanem rendezői feladatokat is ellátott, Oscar-díjra mégis a legjobb forgatókönyv kategóriában jelölték. 17 évre rá színészként is megkapta jelölését az amerikai filmes akadémiától, A legjobb dobásban nyújtott alakítását jutalmazták nominációval.


A mostani moziba járó generáció leginkább a Féktelenül című akciófilm rosszfiújaként ismerheti, de emlékezetes alakítást nyújtott a Tiszta románcban és a 24 című tévésorozatban is. Hoppert az elmúlt tíz évben már nem nagyon alkalmazták nagyobb, hollywoodi produkcióban, de a tévék képernyőin sokszor feltűnt, többek között a Titkos küldetés és az Ütközések című sorozatok főszereplőjeként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • unisol1 #7
    A Res Rock West-ben is király volt, Cage-el.
    R.I.P.
  • clx457 #6
    A féktelenül c. filmből egyik kedvenc mondatom tőle:

    Te még mindig nem érted, ugye Jack? A dolog szépségét. A bomba azért készül, hogy felrobbanjon. Ez a célja, az értelme. A te életed azért üres, mert azzal töltöd, hogy megpróbálod megfosztani a bombákat a lényegüktől!
  • Waterhorse #5
    "...a történtek után bepótlom az elmaradást" - Merthogy nem láttam. Ez lemaradt.
  • Waterhorse #4
    Nagy színész távozott el. Szelíd motorosok alap, a történtek után bepótlom az elmaradást. Nekem legemlékezetesebb tőle, Tiszta románcban, Crhistopher Walken-nel a közös jelenete.
  • pixx #3
    R.I.P.

    Szerettem a filmjeit...
  • m minnifield #2
    eldobta a karórát...
  • bippo #1
    R.I.P.
    Bírtam.