MTI

Napi csaknem négy és fél órát ülünk a tévé előtt

Míg tavaly 260, idén átlagosan naponta 265 percet, vagyis majdnem négy és fél órát tölt a magyar televíziónéző a készülék előtt - hangzott el az AGB Nielsen ügyfél-konferenciáján, mintegy száz hazai médiacég képviselője előtt.

Ez az adat percre pontosan megfelel az öt évvel ezelőtti, televízió előtt eltöltött időnek, és negyven perccel előzi meg az amerikai, 60 perccel pedig a német televízió-nézési időt. Vörös Csilla, az AGB Közönségmérés Magyarország ügyvezetője elmondta, hogy tavaly a televízió megőrizte 40 százalékos részesedését a reklámpiacon. A földi sugárzású csatornák aránya évek óta csökken, mára a háztartások harmadában van digitális vétel.

Az AGB - amelyet Magyarországon 2010 májusától AGB Közönségmérésnek hívnak - ezért a digitális sugárzási platformhoz illeszkedően folyamatosan új mérőkészülékre cseréli a régieket, és a mérések finomításához egy vidéki referenciaközpontot is megnyitott. Digitális méréssel ugyanis jobban lehet követni a csatornák növekedése okozta nézettségaprózódást. Az ügyvezető elmondta: a piac bővülésének jele, hogy tavalyi 82 után már 91 magyar nyelvű tévécsatorna működik.

2012-re 27 ország vált át digitális sugárzásra, s kapcsolja ki az analóg adást - mondta el Vittorio Sala, az AGB regionális igazgatója, hozzátéve: a környező országok közül eddig csak Ausztria váltott 100 százalékban digitális sugárzásra. Vittorio Sala az új mérési megoldások között említette a háromképernyős mérést. Így a tévé mellett már az online és mobil felületeken megjelenő médiatermékek fogyasztása is figyelhető.

A televíziós világ jelenkori kihívásairól beszélt Jorge Papanicolau, az AGB üzletfejlesztési igazgatója. Ő elmondta: az egyik kihívás, hogy a youtube videómegosztó tulajdonosai az oldalt teljes értékű televízióvá szeretnék alakítani. A másik kihívás az egyre több televízió piacra lépése, amely által az egy csatornára vetített nézettség általában minden országban csökken. Az AGB jelenleg 1040 magyar háztartásban méri a televíziós csatornák nézettségét, vagyis a csatornákra vetített médiafogyasztást. A cég tizenhat európai országban van jelen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pycur #11
    Biirkáááák! :D
  • immovable #10
    És ha valaki fekve nézi?
  • god25 #9
    Nekem is zúg folyamatosan mellettem a tv, de közben zenét hallgatok és dolgozok.
    Ez kb. olyan, mint ha irodában dolgoznék ill. (pszichológia) nem vok egyedül. Ennyi.
  • ZeemanX #8
    Ööö, nemrég volt egy hasonló cikk (vagy ugyanez?...).
    Vagy eltelt megint egy év?? Ú bazeg...
  • Reg5 #7
    Aki kommentelni tud az szöveget is tudjon már értelmezni...
  • corrector #6
    Nem "ülssz", hanem "ülsz"! TE GYÖKÉR!
  • AZTA #5
    te ugyan úgy beleférsz csak monitort nézel nem tv-t, am meg gondolom ez is ugy készült hogy megkérdeztek vagy 5 embert és felszorozták 10millára az eredményt
  • jaspercry #4
    Akkor én ,nem tartozom az átlagba(havi 5perc tv-elött) maxx
    ,de mondjuk napi 2-3 órát nézek azért valamilyen filmet,csak a netről.
    (saját magamnak szerkesztett, reklám és politika mentes műsort)
    gondolom azért ez is valahol tv-zés....csak projectoron.....
    Magyarkodást kérem mellőzni,ki magyar meg ki nem,nem ide tartozik...
    Apámék simán beleférnek ebbe a napi 4 óra tévézgetésbe...
  • bippo #3
    Magyarok, mi. Átlagosan. Tessék már szöveget értelmezni gyökerezés előtt!
    Ha nem vagy magyar, sorry.
  • algost #2
    Nem "ülünk" hanem ülssz! Te gyökér!