Ötvös Tibor

Az első Riddick 3 koncepciós rajz

Azt már korábban is tudtuk, hogy a szép köröket futott Pitch Black - 22 évente sötétség és a bukott Riddick - A sötétség krónikája után harmadszor is visszatér a különös szemű karakter.

Eddig mindössze annyit lehetett tudni, hogy a forgatókönyv megírását és a film rendezését ismét az egész Riddick-univerzumot kitaláló David Twohy vállalta el és hogy szerencsére a harmadik film ismét a Csak 18 éven felülieknek! besorolást kapja majd meg. A forgatás Új-Zélandon zajlik majd, és ma pedig megérkezett egy koncepciós terv is.



A képet a főszereplő, Vin Diesel osztotta meg a Facebook közösségével, mely egyébként Patrick Tatopoulos munkája. A színész egy rövid kommentárt is adott a képhez: "Korai Riddick koncepció. Grrr... A Fúria... haldokolva..." A rajzon Riddick mellett egy új ellenfél, az úgynevezett trison egy háromlábú szörny látható.

A történet szerint Riddick továbbra is a galaxis legkeresettebb bűnözője, akit egy bolygón sorsára hagynak. Itt kénytelen megküzdeni a már említett trisonokkal és a sárdémonokkal. De két fejvadász csapat is üldözi, szóval ismét nincs könnyű helyzetben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TommyGun #13
    Szerintem is baromi eredeti az univerzum amit mellé kerítettek, sajnos a film gyenge lett de a látvány és a körítés baromi érdekes és eredeti lett.
  • bmw #12
    Hat igen a kettot kellene inkabb tovabb nyomatni....
  • csimmasz #11
    "Ez így első hallásra meg egy Menekülő Ember lesz aki lát a sötétben."

    Sajna igazad lehet!
    De remélem tévedsz,és akkor lehet valami jó is kisülhet belőle.
  • Woland88 #10
    Csatlakozom, érdekes sztori lett volna, Riddick és mögötte egy akkor hadsereg. Ez így első hallásra meg egy Menekülő Ember lesz aki lát a sötétben.
  • Jrex #9
    Akárhogy is nézem annak a kutyának 4 lába van :D
  • blessyou #8
    Egyébként az első rész meg, ha jól tudom, Asimov és Silverberg Nightfall című közös regényének alapötletét használja fel.
  • CaptainRumi #7
    ennyi
  • IMYke2.0.0.0 #6
    Én imádom ezt az univerzumot - az Alien/Dune-világ óta ez a legeredetibb számomra. Nekem teljesen mindegy, hogy hol folytatódik, ha tudja hozni minimum az első rész tempóját, a második rész akcióit, és árnyalásait [dialógusok].
    Riddick-et élőszereplős sorozatban zabálnám!
  • Johnny Maize #5
    Ezen a képen inkább a sárdémon van.
  • Terlis #4
    Szerintem a kettő teremtett igazán univerzumot! Ez így úgy hangzik, mint az egy koppintása, csak dupla annyi mindenből, mer majd úgy biztos nagyobbat fog szólni. A kettőnek volt egy kis Dűne mellékíze, szerintem jól eltalálták, azt kellett volna tovább vinni.

    Az SG színvonal továbbra is a béka segge alatt.