Szekeres Viktor

A Lost írói az új Tron-film folytatását készítik

Még moziba sem kerül a Tron: Legacy, de a Disney máris a folytatáson töri a fejét. Sőt, a Lost egyik írópárosa már el is kezdte készíteni a második rész forgatókönyvét.

A Walt Disney Pictures megadta a zöld utat Eddy Kitsis és Adam Horowitz (Lost) forgatókönyvíróknak, hogy kezdjék el tervezni a december 17-i premierdátummal bíró Tron: Legacy folytatását. A Heat Vision információi szerint a stúdió tervei szerint trilógia készülne az új generációs Tronból. Azt azonban még nem tudni, hogy a rendező, Joseph Kosinski, illetve a színészek visszatérnek-e a folytatásra - utóbbiak, ha bekerülnek a történetbe, mindenképp, hiszen opciós szerződésük erre kötelezi őket.

A 2D-ben, 3D-ben és IMAX 3D-ben is mozikba kerülő film főszereplő Jeff Bridges, Garrett Hedlund, Olivia Wilde, Bruce Boxleitner, James Frain, Beau Garrett és Michael Sheen. Az pedig nem meglepő, hogy akárcsak tavaly a Star Trek esetében, már a premier előtt nekiesett a stúdió a második rész felvázolásának. Hiszen, ha megvárnák a bemutatót és az esetleges sikert a folytatás engedélyezésével, akkor sokkal nehezebb lenne egy 2 éves időintervallumot tartani az epizódok között. A forgatókönyv korai elkészítésével azonban időt lehet spórolni, s egy bukás esetén sem veszít sok pénzt a stúdió.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!