Szekeres Viktor

Tegnap mutatták be az új magyar filmet, és már felkerült a netre

Alkotói egy napra feltették az indavideóra a Czukor Show című magyar filmet, melyet április elsején mutattak be a hazai mozikban. A Filmszemlén is játszott alkotás az idei filmek egyik legjobbja volt.

Aki ott volt a Filmszemlén, minden bizonnyal megnézte a Czukor Show-t, mely ugyan csak egy produceri díjat kapott, mégis az egyik legjobban sikerült alkotás volt a felhozatalban. Dömötör Tamás filmjét április elsején mutatták be itthon (a 12 mozi ellenére borzalmas eredménnyel...), és aki akarja, otthon, a karosszékéből is megnézheti még pár óráig, köszönhetően az indavideónak.


A Czukor Show sokak kedvelt műfaját, a kibeszélő show-t ereszti rá Füst Milán Boldogtalanok című színművére. A fiktív országos televízió kibeszélő-showjába érkezik egy vidéki férfi és sleppje, hogy a "Ma rendbe hozom a családomat" témához járuljanak hozzá. A dráma a történet által eleve adott, s mindezt az sokszorozhatja meg, hogy a Czukor-show magát a médiaaspektust is vissza adja, vagyis azt, ahogy egy személyes történetet bekebelez a kereskedelmi televízió. Bár a tervek szerint eredetileg Erdélyi Mónikát kérték fel volna a film egyik főszerepére, a műsorvezetőt Czukor Balázs alakítja; azonban a show producerét az az Árpa Attila játssza, aki a Mónika Show-t is elindította.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Etinger #19
    Hogy legyen valaki aki megnézi.
  • morden #18
    Szerintem is az utóbbi idők legsikerültebb magyar filmje, jó színészekkel, van benne paródia és dráma is , érdemes elolvasni Füst Milán ide vonatkozó művét. Aki nem csak egy szimpla maunika rajongó annak bizonyára tetszeni is fog a film :P és nem nyomja ki az első percek után.
  • Dynamic #17
    Az miért jó egyébként, hogy rögtön az első napokban felrakják a netre?
  • AZTA #16
    só is van benne?
  • FoodLFG #15
    Voltak benne jó ötletek és szól is valamiről, nem céltalan, csak a téma unalmas már. Ráadásul ilyen hosszútávon Mónikát nézni kicsit fárasztó is.

    Érdekesség, hogy a mónikából konkrét szövegeket vettek át.
    pl ezt: http://www.youtube.com/watch?v=CjhTWv5J4y8
  • Dynamic #14
    Szerintem zseniális film. Magasan jobb, mint a sok más magyar fércmű. Árpát az Argo óta egyre jobban kedvelem, és most ebben az alkotásban is megmutatta, hogy van köze a filmes szakmához.
    Elég érdekes volt látni azt a kontrasztot, ahogy a "vendégek" között kibontakozik egy valódi dráma, miközben stáb teljes közönnyel szemléli azt és csak a munkájukra figyelnek.
  • semmikozod #13
    Hát én megnéztem mert eléggé unatkoztam így az éjszaka. Ingyen volt... Akik hamar kikapcsolták azok fussanak neki még egyszer.
    A film egyébként nem a legjobb, a magyar igénytelenség megmutatkozik. Próbálták a mostanában divatos hirtelen kamerarángatóztatást, meg zoomolást alkalmazni, de elég gyötrelmes lett a végeredmény. Az írás sem túl jó, rengetegszer kellett beletekernem, mert nem haladt előre, vontatott. Jó ötletnek tartottam volna, ha nem az egész cselekmény a show teremben zajlott volna.

    A színészi teljesítmény közepes és akkor még jószívű vagyok. Gyakran túljátszották a szerepüket, néha nem éreztem valódinak a karaktereket.

    Azért a cselekmény maga nagyjából rendben volt. Érdemes egyszer megnézni. Amikor néhány percre leül, akkor érdemes beletekerni.
  • ADAMEX9 #12
    Nannana.... szerintem megéri végignézni! Csak hirtelen tűnik úgy mintha a szokásos szar magyar kritikán aluli film lenne. Ennek azért van mondanivalója, ha végignézed. Igen jól bemutatja, hogy valójában milyen is egy ilyen "tók só". A vége pedig elég drámai... szóval megérte megnézni.
  • endrev #11
    Gyerekek a sztori nagyon jó, így a végére már értem hogy mit láttak benne. Csak valahogy túl kellene lépni ezen a magyar filmes színvonalon. Talán nem volt pénz profibb kamerákra, és a profi hangulatteremtésre, jobb kidolgozottságra. Amin mondjuk nem lehet csodálkozni, de ha lett volna, szerintem exportálható lenne.
  • endrev #10
    De a Mónikát és a Gyulát játszó szereplő nagyon jól játszik.