Új jelenetekkel kerülhet ősszel ismét moziba az Avatar
Az Alice okozta bevételcsökkenést az Avatar őszi újrapremierjével tervezi kompenzálni James Cameron, aki a nézőket extra jelenetekkel és kreatív tálalással próbálná a film ismételt megtekintésére bírni.
James Cameron egy interjúban elmondta, hogy csalódott amiatt, hogy az Alice Csodaországban megjelenésével a legtöbb 3D-s mozi radikálisan csökkentette az Avatar-vetítéseket. Ráadásul Tim Burton filmjének premierje minden idők hatodik legnagyobb nyitóhétvégéjét produkálta, s ezzel párhuzamosan az Avatar több mint 40%-os bevételcsökkenést kényszerült elszenvedni az eddig megszokott 15% helyett.
A rendező elmondta, hogy bár még nem tekinthető hivatalosnak a bejelentés, de abban bízik, hogy ősszel ismét moziba kerülhet az Avatar, ugyanis az Alice akár (több) százmillió dollártól is megfoszthatta a filmet. A nagy kérdés, hogy a nézők kíváncsiak lesznek-e a nyári nagy filmek után egy őszire, de persze ezt, Cameron szerint, el lehet érni azzal, hogy kibővítik a filmet új jelenetekkel, esetleg valami kreatív dologgal állnak elő. Eddig az Avatar 2,6 milliárd dollár bevételt hozott világszerte.
Hidd el, én sem jegyzetelve ülök a vászon/képernyõ elé. Ha jó a film, akkor szórakozok, ha nem (ebbõl van a több, de tudom, hogy én ülök fordítva a lovon, stb.) , akkor elkezd járni az agyam máson, vagy éppen azon, mennyire tré a film. Ha ismerném elõre a filmek minõségét (talán ez a legjobb szó rá) , akkor nagyon kevés filmet néznék meg. Igyekszem kiszûrni a számomra érdektelen alkotásokat. Ebben nagy segítségemre van Hálivúd. 😊 Néha tévedek, de inkább többször nem.
A Túl a sövényenbõl a mókusos rész megmaradt bennem is, de összességében nézve ezért kár volt másfél órát elvenni az életembõl. Egyébként az a jelenet nem hajaz Magicoturmixra és az õ mágikus fõzetére? :-)
2.6 milliárd, jesszusom. Az kicsit fáj hogy maga az Avatar szót, ami egy nagyon speciális és vallási vonatkozású szó nem arra használják amit valójában jelent. Persze egészen pontosan csak az a 7 (egy ideje 8) ember tudja, akik azzá váltak.
A "Túl a sövényen"-bõl aminek nem rossz a sztorija, 1 jelenet volt amit annyira megcsináltak, hogy azt vagy 15x megnéztem, amikor a mokus kávét iszik és belassul minden, az eszméletlen volt.
Egyébként mindig jöttök ezzel a sablonos sztori kifejezéssel. Én egy filmet sem ezért nézek meg (amugy se tudom elõre), hanem a dumáért, a poénokért, a látványvilágért, az ötletekért, a hanghatásokért, és a színészi munkáért, effektíve szorakozási céllal nézek meg egy filmet, és kész. Nem akarok belõle jegyzeteket, vagy diplomamunkát írni! Az emberek 90-95% így van ezzel, a maradék meg menjen el mûvész meg mindenféle kosztümõs filmeket nézni.
Az oszkárról jut eszembe az OSCAR címû film, mindenki csak a stalone változatra emlékszik, pedig a 70-es években volt egy francia változata (az amcsik azt másolták le) Loui De Funes-el, nagyságrendekkel jobb nála. Amit Loui De Funes lemûvel benne az zseniális.
"Ebbõl is látszik ez a mai közönség, nehogy gondolkodni keljen, nagy látvány zéro történet, ez kell a népnek..."
a tegnapi közönségnek is ez kellett. a tegnapelõttinek is. nem véletlen, hogy ekkora sikerek lettek a 70-es évek katasztrófafilmjei vagy lényhorrorjai.
És ki ne hagyjam a rajzfilmeket sem:
A Jégkorszak 1-et feliratosan néztem meg, hát katasztrófa volt mondhatom. Se egy poén, se egy vicces szöveg, egyszerûen egy szomorú történet volt szinkron nélkül. (A szinkron megdobja, de csak annyira, hogy erõs közepessé váljon.)
További "minõségek" a teljesség igénye nélkül: Túl a sövényen, Madagaszkár, Jégkorszak 2., 3., Némó nyomában, stb., stb.
Például az Amerikai szépség, a Felforgatókönyv egész jó amerikai produkciók voltak. Nem is lettek nagyon sikeresek, mert agyalósak, vagy csak simán nem sablonos filmek voltak.
Most a sekély történetû, de látványos, pörgõs (csak hogy ne tudd nézni) , 78.23 hangú (csak hogy megsüketülj) filmek korát éljük már pár éve, évtizede (pl. Vas, xxx, Halálos iramban, 300, Gladiátor, Avatár, stb., stb., stb.) .
Gladiátor, ahogy emlékszem:
Egy császár (azért, hogy tudjuk, hogy õ egy negatív szereplõ, ezért kegyetlenre és idegbetegre formázták) leáll harcolni a felszabadított(?) Komodusszal, s Komodusz (ha nem ez a név bocs, de tényleg emlékezetbõl nyomom, nem néztem utána a neten) legyõzi, vagy egy tigrisverembe huppanva hal meg? Rosseb tudja. (Hát köszönöm, minden császár leállt az arénába gyilkolászni, ez közismert.) Röviden ennyi maradt meg ebbõl a filmbõl. Elismerem, több mint aminek maradnia kellett volna.
A szinkronból csak annyira emlékszem, hogy szinkronos volt, nem feliratos. Feliratosan élbõl nem néztem volna meg, mert számomra nem volt érdekes film.
Az Oszkárral kapcsolatban:
Sok ember azt hiszi, hogy Oszkár bármit is jelent, pedig szerintem nem jelentõs fokmérõje egy filmnek, mert ez egy szubjektív mûfaj. Pláne, hogy amerikaiak amerikai filmeknek ítélik, míg én inkább európai film-párti vagyok.
Számomra tényleg nem jelent semmit, hogy egy film Oszkáros, Oszkár nélküli, hány milliárdan nézték meg, s a mozibevételbõl (levonva az összes költséget és ráfordítást) hány aranyozott vécét tudnék vásárolni. Jó példa erre a Gettómilliomos: attól (is) el voltak ájulva, pedig csak egy középszerû történet volt egy olyan világba helyezve, amit sokan (a Föld 1/6-a) nem ismerünk, s ez az ismeretlen hatott az újdonság erejével.
Az Avatár esetében elkapott a hév, volt rá lehetõségem, megnéztem. A történet sablonos volt, ebben nem állok le vitatkozni senkivel, viszont a fantázia szülte idegen hold világa megfogott és emiatt tetszik a film. Az Avatár-univerzum, ha így tetszik.
A Mélység titka is fantasztikus természetfilm lenne?
Az Imax3D érdekelne, de nekem csak pénzkidobás lenne, mert a két szememet külön-külön használom, egyszerre egy dolgot nem tudok nézni velük. Ez van.
A Gladiátornak nem volt nagy bevétele USA-ban? 187 millió dollár R korhatár mellett, ami annyit jelent, hogy csak 5 film volt azóta, ami ezen korhatár besorolás mellett többet hozott. Ebbõl kettõ kapásból vígjáték, ami könnyedebb mûfaj, illetve a 300, a Mátrix: Újratöltve és a Passiónak volt nagyobb érdeklõdése, az már más kérdés, hogy ez utóbbi például kétszer annyit hozott. Az Amerikán kívüli bevétele pedig 269 millió dollár, ami nem lényeges eltérés, tekintve, hogy nagy közönségfilmeknél egyébként is több szokott lenni a bevétel. Persze kivételek mindig vannak, mint némely képregényfilm, aminek lényegesen nagyobb kultusza van Amerikában, mint máshol a világon.
Szerintem az, hogy mi kell a nepnek ne Te mond meg.
Mindenkinek mas tetszik. Ha Neked nem tetszett hat ez van, Nekem pl igen.
De ettol fuggetlenul szeretem a Te altalad mondott "gondolkodos" filmeket is.
Most irhatnam En is, hogy a Gladiator "szerintem" csak egyszer nezos, a District 9-rol mar nem is beszelek....
Na de ez az En velemenyem es ettol meg nem fikazok le mast, hogy neki miert az vagy amaz tetszik...
A bombak foldjen meg, hogy megelozte az oscaron hat az meg ugye a haborurol szol amiben amerika mindig is benne van es ezaltal ugymond "szimpatikus" dolognak kell feltuntetni. Ez is csak nezopont kerdese...
Ennyi.