SG.hu·

Itt a Showgirls 2 előzetese. Vagy az év poénja.

Már látható a neten a Showgirls nem hivatalos folytatásának, a Showgirls: The Return-nek az előzetese. Azonban a képsorok láttán rögvest több kérdés is megfogalmazódik a nézőben.

Első blikkre úgy tűnik, hogy valóban folytatódik az 1995-ös, nagy bukás Showgirls, hiszen a második résznek már kész a honlapja és tudni, hogy Marc Vorlander fogja készíteni a filmet. Azonban elnézve a mellékelt képsorokat, valamint elolvasva a Vorlanderrel készült interjút, az ember komolyan elgondolkodik azon, hogy valódi-e a projekt, vagy csak valamiféle hoax.


A Frankfurtban főként német nyelven forgatandó új Showgirls története középpontjában a beszédes nevű Hope halála áll, aki sztriptíztáncos vikt és balszerencséjére mérgezett kokaint fogyasztott. Az események hatására bátyja Németországba érkezik, hogy kinyomozza, mi történt vele, s megbosszulja őt. A fent említett interjúban a rendező elmondja, hogy miután a honlapon megjelent az előzetes, az oldal látogatottsága az Avatar honlapjának duplájára ugrott, s ma már napi 1,5 millió ember látogatja azt, s ezzel a világ legnépszerűbb oldala lett. (Ami gondot is okozott, mert ennek hatására Európa legnagyobb szolgáltatójának rendszere összeomlott, s a bajon csak Tobias Huch, internetes guru tudott segíteni.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bippo2010. 03. 10.. 18:38||#3
2 percig bírtam. Ez még Asylumnak is gyatra lenne.
© newtrep2010. 03. 10.. 01:13||#2
Azt a rohadt.kb a pornófilmekben láthatunk eddig ehez hasonló azinészi teljesítményt de német barátaink most sikerült rácáfolniuk eme állításra. <#idiota>
© Sony902102010. 03. 09.. 18:44||#1
Ez most vagy kamu vagy egy újabb Uwe Bollt köszönthetünk a rendezõk sorában(inkább az elõbbi).