Szekeres Viktor

Megvan az Amerikai pite 4 címe

Chris Weitz, az eredeti Amerikai pite-filmek egyik rendezője elmondta, hogy a tervezett negyedik rész címe American Reunion lenne, s minél több régi szereplőt visszavárnak a folytatásra.

Chris Weitz, az Amerikai pite-filmek egyik rendezője, új filmjének, az Alkonyat: Újholdnak a DVD-s kampánykörútján a Moviewebnek elmondta, hogy a tervek szerint a negyedik Pite-mozinak American Reunion lesz a címe. (A sorszámozás elhagyása nem meglepetés, hiszen míg a második rész még szimplán csak Amerikai pite 2 volt, addig a harmadik epizód Amerikában American Wedding, vagyis Amerikai esküvő címen futott - itthon viszont megkapta a hármas számot.)

Weitz elmondta, hogy tudja, hogy a Universal stúdió el akarja készíteni a filmet, s ő is benne akar lenni testvérével, főleg a történet és a karakterek miatt. A tervek szerint annyi régi, jól ismert karaktert akarnak visszahozni, amennyit csak tudnak. Közülük is John Chót emelte ki Weiss, akinek ugyan apró szerepe volt az eredeti trilógiában, de ma már olyan alkotásokat tudhat maga mögött, mint a Star Trek-film vagy a Flash Forward - A jövő emlékei című sorozat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #10
    Én is ezt mondom...
  • winnie #9
    john cho már akkor is emlékezetes volt, azokban a kis szerepekben:)
  • smaszi #8
    "John cho-nak kb semmi köze a pite filmekhez"

    ???
    Azért valami van, mivel ő pipili le Stifflert...
  • Jrex #7
    Lesz az is:D
  • AZTA #6
    John cho-nak kb semmi köze a pite filmekhez akkor már inkább kalandférgek 3 legyen ha őt akarják futtatni.
  • Etinger #5
    Mivel kapott egy alcímet (vagy minek nevezzem) ez az rész, ezért nem lesz olyan nehéz dolguk :) Amúgy az Alkonyattal ellentétben a srác szerintem ebben a témában jobban mozog, és én hiszem azt, hogy ha nem is egy kiemelkedő, de egy kellemesen vicces, igazi pítefílingű 1,5 órás filmet összedobnak. A siker titka lényegében a 3-(4) központi karakterben rejlik.
  • Hegi90 #4
    majd valami szar szóviccel gondolom
  • Argathron #3
    hmm, nincs strikeout :)
  • Argathron #2
    Hála az itthoni fordítók óriási kreativitásának, nálunk már régóta van amerikai pite 4...

    Érdekelne, hogy ha elkészül, ezt hogy oldják meg azok a [s]barmok[/s] fordítók.
  • MrBlowfish #1
    Kössz, de kösz nem.