Szekeres Viktor

Hajdú Péter betámadta a Heti hetest

Jól kezdett Hajdú Péter Frizbije a TV2-n. A műsor, mely eddig minden csatornán sikert aratott, ezúttal a Heti hetes ellen került adásba az országos csatornán, s bizony nem sokon múlott, hogy az elismert humoros beszélgetős műsort legyőzze.

Jött, látott, de azért még nem győzött Hajdú Péter új, TV2-es talkshow-jával, a Frizbi - Hajdú Péterrel cíművel. Ami el lehet mondani a Schobert-családot, Gesztesi Károlyt és Hulé Évát felvonultató produkció teljesítményéről, hogy saját sávjában győzedelmeskedett, hiszen a műsort a 22:23 és 23:21 közti sávban egyetlen konkurens csatorna műsora sem tudta megszorongatni. Ez azt jelenti, hogy teljes lakosságban a Frizbit több mint egymillió néző követte, és ennek közel fele (437 ezer) a kereskedelmi, 18-49 éves célcsoportból került ki.

Ami mindenképp említésre méltó, hogy saját készítésű műsorral a TV2-nek először sikerült megszorítani az RTL többéves múltra visszatekintő Heti hetesét: a Frizbi – Hajdú Péterrel 437 361 nézővel és 29,5%-os közönségaránnyal nyerte a fél tizenegy és fél tizenkettő közti sávot, az RTL Klub ez idő alatt 379 746 nézőt (25,6% SHR) tudott felmutatni. Összesítésben persze még a Heti hetes nyert, hiszen 1 millió 46 ezer nézőt mutatott fel a TV2 1 milliójával szemben, míg 18-49-ben 449 ezer - 437 ezer arányban nyert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #11
    MAjd azt nézzétek meg milyen nézettsége lesz pár hét múlva, fele a Heti Hetesének ezt most lefogadom :DD
  • babo410 #10
    Az a baj, hogy az emberek szellemi színtje már tényleg ennyire le lett nullázva, hogy egy Hajdú Péter lehet a legnézettebb, aki olyan szinten van kb., mint egy 5 éves. Boltban dolgozom, és tapasztalom, hogy sajna az embereknek csak a pletyka fontos. A pletykalapok akármilyen áron is adják, nagyon fogynak. És vannak akik az összeset megveszik, mert lemaradnak vmiről! Ez a helyet a műsorral is! Ha nem nézik, vmiről lemaradnak! A teljes szellemi elbutulásról!!!!!! Én még az ATV-n láttam pár részt, szakmai szemmel néztem, mert ezt is tanultam anno, és érdekes volt. A műsorban a szellemi szint, az nagyon a béka s***e alatt van! És ahelyett, hogy vmi értelmeset találnának ki, inkább mindenféle talkshow-kat találnak ki, ahol a minnél kevesebb a fogad és az IQ-d, annál inkább érdekes vagy felfogás megy! És sajna ezek a legnézettebbek! Anno a valóságshow-k is nézettek vltak, meg akik onnan kikerültek, azóta is sztárok! Ma sztárnak lenni nem túl nagy megtiszteltetés!
  • gabeone #9
    Aki nézi, az meg is érdemli.. :) Az előzetesét láttam, mondhatom: én rajtuk nevettem, nem velük. Ők mind sikeresebb emberek nálam, de állítom, hogy haszontalanabbak! Nem irígységből beszélek.
  • Ruley #8
    Van egy olyan érzésem hogy pár hónap múlva fellendül majd a Heti Hetes sikere, politizálva humorizálni csak a mindenkori ellenzéknek van igazán lehetősége.

    Na meg a botrány is jót tesz majd nekik, ha megint hetente próbálják elpusztítani, beperelni, cenzúrázni, mint a régi szép időkben...
  • barcames #5
    hajdú egy nullszériás....
    akkora az arca, hogy a stúdióba nem fér be
  • jaspercry #4
    Ezt a Hajdú Pétert,ezt egyszer már valaki jól betámadhatná(egy 140kg kan kreolbőrü,hátulról)
    annyira unszinpatikus egy állat,hogy azt el sem tudom mondani.
    Ki tudja miért?
  • Caine #3
    Imádom ezeket a statisztikákat ...
  • Narxis #2
  • AZTA #1
    Ennyi erovel ugyan azt kb el lehet olvasni akármelyik pletykalapban amit a musorban mondanak.. a másik meg hogy olyan ennek a petikének a hangja mint vmi kis általános iskolás félénk kisgyereknek de abbol is vmi nyomibbnak..:D