MTI

Kilenc tévéfilm szerepel a Filmszemle versenyprogramjában

Kilenc tévéfilm, vagyis a kategóriában nevezett mindegyik alkotás szerepel a 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjában. A mustrán péntektől vetített filmek között akad színpadi adaptáció, családi dráma és személyes hangú alkotás is.

Mundruczó Kornél, aki Delta című filmjével 2008-ban Cannes-ban elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját, 2009-ben a Krétakör Színház egykori előadását, a wagneri tetralógiát felelevenítő Nibelung-lakóparkot filmesítette meg. A Térey János színművéből készült alkotáshoz újra összeállt a 2007-ben átalakult társulat. A forgatás az azóta bezárt OPNI-ban, azaz Országos Pszicihátriai és Neurológiai Intézetben zajlott. A filmben feltűnik Nagy Zsolt, Gyabronka József, Péterfy Bori, Sárosdi Lilla, Rába Roland, Láng Annamária, Somody Kálmán, Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Scherer Péter, Tóth Orsi, Katona László, Terhes Sándor, Tilo Werner és Darvas Kristóf.

A polgári nevelés és erkölcs felett mond ítéletet Frank Wedekind A tavasz ébredése című 1891-ben írt drámája, amelyből Horváth Csaba készített filmet. A 145 perces alkotásban Ifjabb Kurtág György zenéje hallható, a vásznon pedig Zarnóczai Gizella, Krisztik Csaba, Nagy Péter, Földeáki Nóra, Újhelyi Kinga, Mercs János, Kádas József, Varga Gabriella, Egres Katinka, Andrássy Máté, Mészáros Tibor és Horváth Lajos Ottó tűnik fel.

Vasvári Emese egy testvérpár találkozásáról forgatta filmjét. Az Aliz és a hét farkas című alkotásban Inez és barátnője hívatlanul készül megjelenni soha nem látott ikerbátyjának esküvői ebédjén. Az Inforg Stúdióban készült filmben feltűnik Fátyol Kamilla, Fátyol Hermina, Menszátor Héresz Attila, Moskovits Krisztina, Péter Kata, Szabó Márta, Szabó Tamás, Kamarás Iván és a rendező is.

Két filmmel is szerepel a versenyben Pajer Róbert. Az Állomás - Kutyából nem lesz szalonna egy rosszul sikerült tréfa következményeit mutatja be. A 27 perces, fekete-fehér, Sára Balázs fotografálta tévéfilmben a főbb szerepeket Csuja Imre, Börcsök Enikő, Györgyi Anna, Telekes Péter, Soltész Erzsébet, Váradi Edit, Ágh Éva, Gáspár Sándor és Sós Attila játssza.

Pajer Róbert a rendezője az És a nyolcadik napon című színdarab-adaptációnak is, amelyet Szalay Kriszta írt saját tapasztalataiból 2004-ben. A filmben egy egyedülálló anya kálváriája elevenedik meg, akinek nem várt terhességéből Down-szindrómás gyerek születik. Az adaptációt - amelynek eredetije nagy sikerrel ment a Thália Színházban - B. Marton Frigyes, Markert Károly fényképezte, a főbb szerepeket Szalay Kriszta, Orosz Helga, Martin Márta, Tarkó Bence, G. Bíró Balázs, Kiss Botond és Cserna Antal játssza.

Egy hirtelen elhunyt apa temetésén játszódik a tavalyi szemlegyőztes, Mátyássy Áron Átok című minisorozata, amelyet a szemlén egyben vetítenek le. A hétvége során számos titok bukkan a felszínre, a családtagoknak pedig újabb és újabb elhallgatott problémákkal kell szembenézniük. A Győri Márk fényképezte alkotásban Bánsági Ildikó, Pálfi Katalin, Hevér Gábor, Szamosi Zsófia, Németh Alexandra, Tilo Werner, Fodor Annamária, Vilmányi Benett, Bartsch Kata, Rácz Attila és Tövispataki Bea játszik.

Három jó barát nyári szünidejéről és felnőtté válásáról szól Szabó Csilla Komoly dolgok című tévéfilmje; a 72 perces, Domokos Balázs fényképezte alkotásban kiderül, hogy a lényegtelennek tűnő feszültségek mögött olykor komoly problémák állnak. Az ismert tévéfilmes és színházi rendező, Esztergályos Károly Májusi zápor című alkotása Kaffka Margit novellájából született. A filmben egy szerelmi háromszög drámája elevenedik meg Ónodi Eszter, Nagy Ilona és László Zsolt főszereplésében.

Az [email protected] rendezője, Végh Zsolt és a színészként ismert Stefanovics Angéla közös filmje, a Messze Európában szatirikus képet nyújt a vidéki Magyarországról: a tanárok, akik elveszítették számháború közben az osztálykirándulásra vitt gyerekeket, a keresgélés helyett inkább uniós pályázatírásba fognak. Az Inforg Stúdióban készült 67 perces alkotásban Urbanovics Krisztina, Tamási Zoltán, Stefanovics Angéla, Dióssi Gábor, Keresztes Tamás és Száger Zsuzsa szerepel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!