MTI

Jancsó Miklós új filmjét vetítik a 41. Magyar Filmszemle megnyitóján

Jancsó Miklós új moziját, az Oda az igazságot vetítik majd a 41. Magyar Filmszemle megnyitóján.

A 88 éves rendező Mátyás királyról forgatott magyar-osztrák-lengyel koprodukcióban történelmi drámát, ami kevésbé az uralkodóról, sokkal inkább rólunk, az országról szól. A film utalásokat tartalmaz arra, hogy Mátyás király nem az az igazságos, jóságos uralkodó volt, aki a néphagyományban, a mesékben fennmaradt. Jancsó fontosnak tartja kiemelni, hogy évszázadokkal ezelőtt, Magyarország több részre szakadása után egyre nagyobb szükség volt egy nemzeti hősre, mint kapaszkodóra, és a romantika korában Mátyás királyt tették meg ennek, miközben a valódi Mátyás nem hasonlított a kreált képre.

"Amikor kiderült, hogy a Kapa-Pepe filmek kifulladóban vannak, nem akartam azokat tovább folytatni, bár szerintem lehetne, viszont nem érzem igazán a fogadókészséget. Azért az Oda az igazságban is van egy közös jelenete Mucsi Zoltánnak és Scherer Péternek, egy pici ironikus utalással a közös filmekre" - mondta a kétszeres Kossuth-díjas, a cannes-i filmfesztiválon 1972-ben a legjobb rendezői díjat elnyert alkotó. Mint mondta, nem kellett rábeszélni arra, hogy ismét forgasson, "filmet akkor csinál az ember, amikor lehetősége van rá". Kitért ugyanakkor arra, hogy Berger József producernek legalább három évébe telt, amíg összeszedte a pénzt az eredetileg a 2008-as Reneszánsz év kapcsán tervezett filmre. (Az Oda az igazság 480 millió forintból készült.)

A szereplők között a korábbi Jancsó-filmekből ismert színészek - az idősebb Mátyás királyt alakító Gálffi László, Mucsi Zoltán, Balázsovits Lajos, Galkó Balázs, Scherer Péter - mellett a fiatalabb generáció képviselői - Nagypál Gábor, Pindoch Csaba, az ifjú Mátyás és Corvin János szerepében pedig Ladányi Jákob - is jelen vannak, valamint olyanok is, aki elsősorban rendezőként ismertek: Mundruczó Kornél, Formanek Csaba és Szabó Simon, utóbbi tavaly a legjobb elsőfilmes díjat nyerte el a Magyar Filmszemlén.

Jancsó Miklós új mozija, az Oda az igazság országos bemutatója február 11-én lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Jancso, szive szerint a szlovakokkal csinalta volna..
    Undorito.
  • Chocho #4
    :DDDD
  • Seth #3
    Ebben majd választékosabban ,ómagyar nyelven fognak káromkodni ?
  • Wittgen #2
    Nekem Jancsó Miklós filmjei sohasem jöttek be. Nagy valószínűséggel ezzel is ez lesz a helyzet.
  • zombeeka #1
    ...a barátok/család és rokonság majd hozza a kívánt nézettséget...
    Én a magam részéről inkább kihagyom a mester ezen újabb "remekművét"!