Szekeres Viktor

Tévésorozat lesz Spielberg idegeninváziójából

Az amerikai TNT csatorna az elkészült pilot láttán berendelte a Steven Spielberg közreműködésével készülő idegeninváziós tévésorozatot, mely a tervek szerint jövő tavasszal kerülhet képernyőre.

Egyelőre még nincs címe, de az már biztos, hogy sorozat lesz a Steven Spielberg producerkedése mellett készülő posztapokaliptikus scifiből - legalábbis erre utal, hogy a TNT csatorna a pilot után újabb 9 epizódra, vagyis egy 10 részes évadra nyilvánította ki igényét.


A DreamWorks Television sorozatának főszereplője, a Vészhelyzet Carter dokijaként ismert Noah Wyle egy katonákból és civilekből álló szedett-vedett csoport (civilben történelemtanár) irányítóját fogja alakítani, akinek a vezetésével az emberek megpróbálnak ellenállni a megszálló idegen lényeknek. A forgatókönyvíró Robert Rodat története ugyanis onnantól indul, hogy az űrből érkező idegenek kiirtják a Föld lakosságának túlnyomó részét, a kevés túlélő némelyike pedig ellenálló csoportokba tömörül, miközben megpróbálják megőrizni emberségüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • benkoszabi #15
    Lehet Spielbergnek inkább minisorozat fronton kéne próbálkoznia, hisz Az elitalakulat remek volt, majd jön a Pacific...ez is jó lehet akár..ráadásul megdobva egy ksi feszültséggel, jó látvánnyal, és máris elbújhatnak az ilyen Stargate meg Star Trek meg Battlestar Galactica gagyik
  • DeviloftheHell #14
    csak szünetel márciusban folytatják 4 rész kintvan torrenten
  • Wittgen #13
    A V első részét láttam csak, és az bejött. Nem szüntették meg véletlenül a sorozatot?

    Remélem itt Spielbergék nem a drámára akarnak elsősorban fókuszálni, egy jó kis akciódús űrlény vs human sorozatot el tudnék viselni.
  • Narxis #12
    Én örülök minden sci-fi sorozatnak, nagyon el van hanyagolva ez a kategória, kevés a sikeres sci-fi sorozat, szóval várom.
  • wolruf #11
    Szerintem ez ötletlopás, mert a Terminátorban is és a nulladik típusú csillagkapuban is volt ilyen... Is. Egyébként az Avatar jó. Látta már valaki?
  • brueni #10
    már várom ki fog először anyázni, hogy merazavatarígymegúgy.
    na meg kérem ez is ötletlopás lesz, mert hát nulladik típusú, meg világok harca és terminátor egy "kiscsillag kapuval". meg, hogy ezek a spielbergék olyan bénák, hogy még kitaklálni se bírnak semmi újat...ahh
  • brueni #9
    miért, ha könyvtárosnak, kincsvadásznak el tudod képzelni...
  • kukacS3K #8
    naigen, most bejött a V és mindenki erre fogja verni hogy tévés sci-fi?
  • kriszwells #7
    Várjuk, reméljük jó lesz! Carter dokit régen szerettem, hát ha még ma is jól játszik. #1 ha már felmerült, Taken nálam nagy kedvenc :)
  • sandor8206 #6
    Várom szeretettel :-)