SG.hu·

51-es bolygó - sok Shrek embert győz

Végre egy tudományos fantasztikus animációs film, melyben fontos szerepet játszik Ripley, a savat pisilő Alien-kutya is. Ilyet is régen láttunk.

Kezdjük a végítélettel, hogy aki sietne, gyorsabban el tudjon indulni: ha még nem láttad az 51-es bolygót, nézd meg az előzetest, mosolyogj egy jót és válassz egy másik filmet a heti kínálatból. Hogy miért? Mert ritkán látni ennyire egypoénos filmet, mint cikkünk tárgya. Az előzetes remek, bár csak akkor döbben rá az ember, hogy nem kéne elszállnia, amikor először kimondja, hogy "Fú, Miska, ez rohadt jó lesz, eztet látnom kell!".

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A filmben ugyanis egy idegen fajt láthatunk, amint úgy élnek, mint az emberek (kicsit lemaradva, még csak az 50-es években), és ők kénytelenek elszenvedni az égből érkező rémisztő űrlények látogatását. Igen, az emberekről van szó, akikről természetesen azt hiszik csápos barátaink, hogy mindenkinek ki fogják szívni az agyát. Ez a felütés remekül működik az előzetesben, ami elmegy egy kisfilmnek, egy afféle Pixar-mozik előtt látható önálló produkciónak, azonban 80 percen át képtelenség tartalommal megtölteni.

Illetve, javítunk: biztos akad olyan a hollywoodi kreatív elmék között, aki könnyedén írna egy lebilincselő sztorit az 51-es bolygónak, azonban Joe Stillmannek, a Beavis & Butt-Head-íróból lett Shrek-írónak mindez nem sikerült. Mindez pedig azért érdekes, mert a Shrek is nagyjából egy poénra épül, azonban ott remekül végigviszik a poént a filmen, ismétlődés nélkül, újabb és újabb ötletek előrángatásával mutatják be a világot. Azonban az 51-es bolygó csak ideig-óráig érdekes, és nagyon hamar elhalt az "idegenek az emberek és az emberek az idegenek" analógiára építő érdekességek hada, így idővel csak a repetitivitás mocsarában dagonyázhatunk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Egypoénosság ide, ötletek hadának hiánya miatt ismétlődés oda, az 51-es bolygó még simán lehetett volna jó film, így csak könnyen feledhető, közepes alkotás, afféle semmilyen, se íze, se bűze mozi lett. A karakterek terén sem tették oda magukat a készítők, e téren ugyancsak sikertelenség járja át a filmet: abszolút feledhetőek a főszereplők, élükön a földi űrhajóssal. (Az idegenek már érdekesebbek voltak, de őket olykor csak a ruhájuk és magasságuk alapján lehetett megkülönböztetni, mert a rajzolók másképp nem tudták felismerhetővé tenni a Zöldeket.)

A nem emlékezetes szereplőkre még érdektelen mellékszálak is rákontráznak, hiszen miközben a csápos gyerek segít a földi felnőttnek, Motkány-módra fel-feltűnik Ripley, az alien-kutya, aki valóban vicces, de nem hatodjára. Mellette még egy Wall-E-epigon robot megpróbáltatásait is követhejük, valamint az idegen hadsereg esetlen próbálkozásait, melyeket a napszemüveges tábornok és a gestapós űrült tudós vezet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Summa summarum, az előzetes és az alapötlet alapján az 51-es bolygó korábban a tavalyi évben készült, egyik leginkább várt animációs film volt, de utólag csak az egyik legnagyobb kihagyott ziccernek bizonyult. Jelentkezzen, aki szerint ma még vicces, ha felharsan egy filmben a "Macarena"! (Mivel valószínűleg nem sok 10 éven aluli olvasónk van, így természetesen nincs sok értelme nekik leírni, hogy az 51-es bolygó gyerekeknek jó szórakozás lehet, hiszen viccesen kinéző lények vannak benne, lőnek benne sokat, satöbbi. 18-on felül azonban csak pár filmes utalás kelthet nagyobb derültséget a nézőtéren ülve.)

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
51-es bolygó (Planet 51)
színes, magyarul beszélő, spanyol-angol animációs film, 91 perc, 2009

Rendező: Jorge Blanco
Forgatókönyvíró: Joe Stillman
Zeneszerző: James Seymour Brett
Producer: Guy Collins, Ignacio Pérez Dolset

Justin Long (Lem eredeti hangja)
Dwayne "The Rock" Johnson (Charles 'Chuck' Baker kapitány eredeti hangja)
Seann William Scott (Skiff eredeti hangja)
Jessica Biel (Neera eredeti hangja)
Gary Oldman (Grawl tábornok eredeti hangja)
John Cleese (Kipple professzor eredeti hangja)
Freddie Benedict (Eckle eredeti hangja)
Alan Marriott (Glar eredeti hangja)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nickwearby2010. 01. 23.. 17:10||#35
Nekem is állatira bejött , jobban, mint gondoltam.

Azt hittem, egyszer nézhetõ,
de annyira nem volt benne üresjárat, hogy még egyszer meg fogom.

Akkor írok róla egy rendes kritikát,
nem olyat, ami itt fenn....
és bemásolom ide is, hogy bárki el tudja dönteni,
hogy bejön-e neki vagy sem.

Egy mondat erejéig,
ez azoknak jó, akik imádják a korábbi filmekre való utalásokat
és bírják a totál komolytalan, über-idióta, agyament humort. <#idiota>

© adamant672010. 01. 23.. 13:57||#34
Szerintem is jó a film , aranyos kedves és még fordulatos is.A mostaniak közül az egyik legjobb.
Viszont az itt olvasható kritika elég szánalmas .Valoszínüleg más filmet nézett meg az illetõ.
© kukacos2010. 01. 23.. 00:08||#33
Vessetek meg, de én ezt a filmet nézve rengeteg poénon röhögtem, míg az agyonajnározott Up!-on semmit. Pl. a kis kerekes robot szerintem haláli, zseniális rover paródia. Lehet, hogy elcsépelt, újrahasznosított poénok, de ezek szerint szerencsére nem láttam elég sok animációs filmet. Pörgõs film, nem ül le sehol sem.

Simán a jobbak közül való. Mondjuk szerintem Hollywoodból még mindig az Iron Giant a legászabb, Kamen zseniális zenéjével:

http://www.youtube.com/watch?v=KxLxsOiblOM
© lAngelus2010. 01. 22.. 20:41||#32
Az ilyen rajzfilmeket világéletemben utáltam.
© winnie2010. 01. 22.. 18:19||#31
"Szerintem teljesen normális mese, semmivel nem butább, mint a Jégkorszak vagy a Shrek."

szerinte (vagy szerintük) meg butább. most meg vagy döbbenve, hogy másképp gondolkodnak, mint te? akkor még sok meglepetés érhet az életben😊
© Chris052010. 01. 22.. 14:22||#30
Én jól szórakoztam közben!
© Dynamic2010. 01. 22.. 13:55||#29
A gyerekek szerint buta film? Egek! Mit szoktak nézni? Háború és békét? Szerintem teljesen normális mese, semmivel nem butább, mint a Jégkorszak vagy a Shrek.
© kissrac2010. 01. 22.. 08:28||#28
azokhoz akik látták: csak nekem tûnt fel, hogy az elõzetesben egy "CANDY" feliratú csokispapírt olvasgat a magyar változatban pedig egy "TWIX" feliratút? vagy átsiklottam valami jeleneten és több is volt ilyen? 😊

Egyébként a filmrõl: fél szemmel néztem meló mellett otthon, és tényleg ez a tipikus egyszer nézõs film, viszont rossznak nem mondható. Viszont kimaradt az elõzetesbõl a nekem legjobban tetszõ "poén": amikor Ripley a villanyoszlopot "megtiszteli", de nem lövöm le a poént hátha valaki még meg akarja nézni...
© Pares2010. 01. 22.. 00:41||#27
Igaz csak a trailerét láttam, de az az Alien-kutya, az valami zseniális volt szerintem... 😄
© Derapo2010. 01. 21.. 23:12||#26
én meglestem,nekem tetszett😊 nem rosszabb mint a jégkorszak 3 vagy a shrek fos 3. és általában ezek a "mesék" gyerekeknek készülnek,és az enyémek nagyon élvezték.