Szekeres Viktor

Megvan az új nagy akciósztár

Mivel Shia LaBeouf és Chris Pine már kellőképpen befutott, így Hollywoodnak egy újabb fiatal akciósztárra van szüksége. Nagyon úgy tűnik, hogy az előző mondatot múlt időben tehetjük, hiszen Taylor Lautner sokak szerint tökéletesen alkalmas erre a feladatra.

A sokak jelen esetben a tinilányok mellett a Paramount stúdió vezetőségét jelenti, hiszen ők kínáltak azonnal szerződést az eddig inkább csak sorozatokban, és persze az Alkonyat-filmekben látott 17 éves Lautnernek.


A szerződés tárgya pedig nem más, mint az előkészületben lévő Max Steel-mozifilm, ami igazolja azon tavalyi pletykákat, miszerint Lautner nagyon keresett lesz amint moziba kerül az Újhold, melyre erőteljesen "felturbózták". A Max Steel-film a hírek szerint meglehetősen erős kampányt fog kapni a Paramount részéről, nem csak Lautner miatt, hanem a Transformers-szel már jó lóra tevő Mattel játékgyártó cég miatt is. A Max Steel a tervek szerint afféle tini Vasember lenne: egy 19 éves extrém sport-őrült srácról szólna, akit egy titkosügynökség alkalmaz azután, hogy egy baleset hatására megfertőződik a teste, s ezáltal szupererőre tesz szert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gyumi333 #35
    Gyujtsetek ossze néhany pontot dec 31-ig es nyerjetek egy 5.1es hazimozit vagy mas multimedias termeket!! Megeri :) http://www.versu.ro/Misi-6018.html
  • Vorpal #34
    lool.D
  • Barakukk #33
    Taylor Lautner februárban lesz 18 éves, Schwarzenegger 23 éves volt a Herkules New-York idején. Szóval szerinte erre a kérdésre visszatérhetünk 5 év múlva nem? Addig még kupálódhat a srác, de ha nem, még mindig ráér 10-20 év múlva is akcióhősködni, ha úgy van kedve... most tényleg egy középiskolás srácot hasonlítgatunk a középkorú akcióhősökhöz?
  • Justil #32
    DiCaprio +1
  • cateran #31
    Jah,csak Arnoldnak -ha nyelvtudasa nem is- de mas dolga volt amit felmutathatott (remlik milyen teste volt?)
    Ez a kolyok sztar lehet (sot,talan mar az is)de ahogy a LeBouf se akciosztar (hiaba szerepelt holmi transformersben)ugy o se lesz (a pasik szemeben kell annak lennie,nem a nok szemeben)
    (atyaisten,emlekszem mekkora lightos starnak tartottam anno Van Dammeot..hat ehhez a csupaszkepu kis porbafingohoz kepes maga volt a tokeletes akciosztar..)
  • Barakukk #30
    Csupán azért mertem DiCaprio-e két filmjét említeni, mert 11 évvel ezelőtt ezek voltak ismertek... legalább is az akkori korcsoportom számára (13 éves voltam), és ugyanúgy utáltuk kollektíven kisebbek és nagyobbak is a srácot, mert minden nő beléje volt szerelmesedve. Ezért egy ideig zsigerből elutasítottunk mindent, amiben "DiCapringyó" volt. Én úgy veszem, hogy ez a viselkedés egy adott korcsoportra jellemző, csak valamiért feltételezem, hogy ha más nem is, de te idősebb vagy nálam.:)
    Legközelebb a "nyálast" idézőjelbe teszem. Egyébként ha már DiCaprio korai évei, akkor szeretném megemlíteni a Rémecskék 3-t is:)
  • winnie #28
    "egyértelműen szakított a nyálas imázsával, "

    milyen nyálas imázs? lehet, hogy kevered valakivel, nem tudom. attól, hogy olvastál a bravóban róla, még nem biztos, hogy őt, hanem a bravót kéne okolnod:)

    Gilbert Grape (1993)
    Ez a fiúk sorsa (1993)
    Teljes napfogyatkozás (1995)
    Gyorsabb a halálnál (1995)
    Egy kosaras naplója (1995)
    Rómeó és Júlia (1996)
    Marvin szobája (1996)
    Titanic (1997)

    ezek után meg Part, Sztárral szemben, New York bandái, Kapj el, ha tudsz.

    a titanicot és a rómeó és júliát összehasonlítani, mert mindkettőben van szerelem? előbbi jó film, utóbbi meg egy nagyon állat shakespeare-feldolgozás luhrmann-módra, de ha nyálasnak is vesszük e két filmet, akkor sincs semmilyen imázs, hiszen neki valóban sikerült régen is, most is, elég jól választott filmekben, jó rnedezőknél (most komolyan: luhrmann, spielberg, scorsese, cameron, holland, caton-jones, hallström, boyle, scott) szerepelni.
  • Barakukk #27
    Hát a bevezetőben említett Shia LeBeouf-nál akkor is komolyabb akciós karrierre van esélye. DiCaprio-ra sem lehet azt mondani, hogy akció színész, de hasonlítsuk már össze a Rómeo és Julia és Titanic filmjét a mai A hazugságok hálója, Véres gyémánt filmekkel. Egyértelműen szakított a nyálas imázsával, ha nem is lett belőle Rambo.
    Amúgy szerintem tök mindegy, hogy kiről beszélünk, ha az Alkonyat franchise egyik főszereplője, akkor az a fiatal Sylvester Stallone is lehetett volna, ugyanolyan közutálatban részesítené a kommentelők nagy része.
    Csak az érdekes, hogy láttunk a sráctól egy filmet, amit szerintem a hozzászólok többsége elvből meg sem nézett, csak jár a szájuk, mert van egy sikeres film, aminek a célcsoportjára ők pont nem férnek bele.
  • joco1114 #26
    Ne vicceljetek mrá, ez a divat! A bugyinedvesítés garantált, mi pasik (meg a normális csajok persze ;-)) visszatérünk az előbb említett _valódi_ herokhoz.
    Egyébként valaki említette diCapriót. Azt kell mondjam, hogy amilyen nyálas volt régebben, az utolsó fimjei egészen nézhetők voltak. Öregszik és érik, akárcsak Bratyó Pityu, aka Brad Pitt is.
  • Alfa Of NS #25
    Az új akcióhős: Nyálember