Szekeres Viktor

Szörnyű bukás az új magyar film

Bár a Szuperbojz országos nézettségét homály fedi, már a budapesti adatokból is megállapítható, hogy újabb cikinek számító premierrel gazdagodott a honi filmpaletta, hiszen a Kabay Barna filmje nem elég, hogy rettentő kritikákat kapott, még a nézőkkel sem sikerült megetetni a filmet.

Budapesten csütörtöktől vasárnapig 2834-en látták a Bajor Imre főszereplésével készült Szuperbojzot, ami a fővárosi toplistán mindössze a nyolcadik helyet jelentette, viszont, ha a film vetítési átlagát nézzük, az előadásonként termelt pénzt, akkor bizony az első 20-ba sem került volna be, hiszen az előadásokra átlagosan alig 12-13 ember ült be.

Az eredményen persze nem nagyon érdemes meglepődni, hiszen Kabay, aki annak idején olyan jó filmeket is készített, mint a Jób lázadása, legutóbb a meseautóval és a Hyppolittal tűnt fel a mozikban. A kapott végeredmény meg annak fényében még érthetőbb, amit a forgatókönyvíró Litkai Gergely mondott el az Origónak adott interjújában, azt feszegetve, hogy mennyire szétszedték a szkriptjét és forgattak belőle egy teljesen érthetetlen, mindenhol és mindenen spóroló filmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • boomsly #37
    Azt nem vágom, hogy miért kell ilyen nagy pofáraesések után még mindig erőltetni egy-egy magyar film mozis premierjét?
    Menjen le TV-ben. Unalmunkban úgyis megnézzük.
  • joco1114 #36
    Lásd Süsüke... :(
  • algost #35
    Winnie-kém!!!!!!
    :):):) Annyira komolytalan vagy, hogy már önmagad szánalmas paródiájaként
    írogatsz...Nem veszed észre, hogy nem vesz téged senki komolyan????:):):):):):):):):):):):):):)(:):):)
  • koschwarz #34
    a vuk 2, vagy "vuk-remake", még ha nem is viszonyítjuk az eredetihez, kb. annyit se ér, mint a filmszalag, amin összemocskol.klasszikus példája annak, hogy egy legendához (Vuk) miért nem szabad hozzányúlni. akinek eszébe jutott ez, annak azt az eszét ki kellene loccsantani (zombieland rulz :)).
  • immovable #33
    Vuk 2 egy szégyen, akárcsak a macskafogó 2, s rengeteg hasonszőrű magyar "alkotás"!
  • pixx #32
    Ja itt a véleményem róla...harmat gyenge történet, színvonaltalan kivitelezés, igénytelen animáció, pocsék zene, és mindennek ellenére még sokba is került.
    Tudom te Gát Gyuri haverja vagy és azért véded ezt a filmet, de nagyon nemkéne, mert egy egész ország nem tévedhet, ha másban nem is vagyunk egységesek, de ebben az egyben igen: a legrosszabb magyar film, a legrosszabb animációs film, amit valaha Magyarországon készítettek állami pénzből. Ez tény, amivel vitatkozhatsz, de szerintem ne égesd magad tovább!
  • pixx #31
    Sajnos nem mert 1.4 milliárd forintból készült, és összesen látták 60 ezeren, persze ezt is úgy jött össze, hogy az iskolásokat államilag elküldték rá...
    Az eddigi legnagyobb bukta volt, amit magyar film bezsebelt. Mindezt úgy, hogy két legendát a Vukot, és a magyar animációt is lábbal tiporták.
  • pixx #30
    Van egy ilyen oldal a neve film.hu, kissé jobban otthon a magyar dolgokkal kapcsolatban, de egyébként jó pár oldal megírta...nekem is nagyon tetszett, de ezt írtam is olvasd vissza!
    Cannes-i film fesztivált azért írtam, mert azért az valamit jelent a filmes szakmában, még ha neked nem is. Oda sz@rt nem engednek be :)
    Számokkal lehet írni, meg lehet velük dobálozni inkább leírom, illetve bemásolom kiknek adták el...
    ""Az animációt Kelet-Európa és a volt Szovjetunió összes országára a Best Hollywood vette meg, külön adtuk el Szlovéniába a Mediafilmnek, egy szerb cég Szerbiába, Montenegróba és Horvátországba vásárolta meg, de eladtuk Brazíliába és Litvániába is - ért véget a felsorolás. - Indiától is van konkrét ajánlat, de nehéz az ármeghatározás, még nincsen tapasztalat ebben." Ezekben az országokban Kálomista szerint mindenhol mozikba kerül a magyar animáció, ami a tévés sugárzás és a dvd-kiadás jogaival együtt kelt el."
    Kis Vuk nem tudhatja ezt magáénak...
    De mint mondtam te pont az az oldalt képviseled, ami ennyire ledegradálta a magyar filmet, és szinkront.
  • cateran #29
    Haha winnie..ne orjits mar meg...tutira azert lett olyan szar pontszama a kis vuknak,mert a sok tuko leszavazta..veletlenul sem azert,mert minden szempontbol hiperszar...
    Nem egyszeruen gyenge..az mar dicseret lenne...
  • EXPENDABLE #28
    SOkáig nem értettem azt winnie,hogy miért mindig velünk szemben állsz! Nem értettem,hogy miért veszed védelmedbe az ilyen selejt filmeket! Nem értettem,hogy mit foglalkozol annyit az rtl meg a tv2 nézettségi adataival. Eme utóbbira mondhatsz okos érveket. Szíved ügye. De elötte közlöm,hogy ez a két adó magyarellenes! Na szóval mikor törölted a heti hetes-es hírhez beírt kommentem akkor világosodtam meg veled kapcsolatban! :-) Gratulálok! Nyugodtan töröld ezt is! Ezzel is csak bizonyítassz!