Szekeres Viktor

A TV2 pénteken is beégett

Elég ritka, hogy egy tévécsatorna már az első adása után elpakoljon egy műsort, de akadt már rá példa a hazai tévés történelemben. Az RTL minimum 5 műsort egyenesen meg is szüntetett az első adás után, épp úgy, ahogy a TV2 tette azt tavaly az XXL-lel.

Ezúttal a Sztárral szemben ugyan megúszta, de mivel a játék csúfos vereséget szenvedett első szombat adásnapján a Csillag születik című valóságshow ellen, ezért a TV2 programmingjával foglalkozók úgy döntöttek, hogy legközelebb pénteken vetik be a szerintük jobb sorsra érdemes játékot.

Mind az kiderült, elképzelésük téves volt, hiszen a Sztárral szemben Majkával is csak 525 ezres nézettséget tudott elérni, ami alig 15%-os közönségarányt jelent, ellenben az RTL Klub sorozatát, a Hazudj, ha tudsz címűt, 1 millió fölötti rekordnézettséghez segítette. Sőt, a mindezidáig meglehetősen gyengén szereplő Minden lében négy kanál is kapott némi hátszelet, minek köszönhetően este 10 óra után is 542 ezer nézőt produkált.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nikita00733 #19
    Ki hitte volna, hogy ez lesz a vége...
  • tyuklepes #18
    'tyukeszu'

    Winnie nem kell ennyire mélyen elmerülnöd saját szánalmasságodba, hogy ilyen dedós módon kezdj el személyeskedni.
  • donceleger #17
    Akkor az Rtl Klub-tól volt szép húzás, hogy előrébb hozták, tudtam, hogy valamelyik premier dátumát megváltoztatták, de ezek szerint rosszul tudtam.
    Viszont akkor is egyet értek vele, és bocs, de ezt hadd én tudjam jobban. Mint említettem nem kell erőltetni és ő is ezt írta. Szóval egyet értünk.
    Azt pedig, hogy sokan kíváncsiak úgy írtam, hogy szomorú vagyok miatta.
    Egyébként te még nem írtad le a véleményed a cikkel kapcsolatban, csak mások véleményét kommentáltad! Akkor a cikkről is, ha lehetne, mondj valamit!
  • winnie #16
    nem értesz egyet vele, hanem ellentmondasz neki. tyukeszu azt írta azt a csacsiságot, hogy ok "senkit sem erdekelnek" te meg, hogy "sokan kíváncsiak a szárocskákra"

    "edetileg később akarták indítani, de mivel a csillag születik indult az rtl klubon, így ők is elindították a műsort."

    a tv2 most akarta inditani, az rtl hozta elore a csillag szuletiket.
  • donceleger #15
    sztárocskák - sorry
  • donceleger #14
    Egyet értek tyuklepes-sel, nem kéne ezt erőltetni. Elég szomorú, hogy ennek ellenére sokan kíváncsiak a szárocskákra. Én is megnéztem az első részt, igaz felvételről, mert engem is jobban érdekelt a lehetséges új csillagok és bizony kiderült, hogy sokkal tehetségesebbek. Csak röhögni tudtam Talmácsin, amikor iq feladványként csupán egyetlen megyét tudott felsorolni, aztán már inkább én éreztem magam kényelmetlenül, hogy ez mekkora ostoba. Nem tudom, hogy ezek a "celebek" figyelembe veszi-e azt, hogy itt a pénz, amit kapnak érte fontosabb-e annál, hogy lejáratják magukat. Talma jó motorversenyző, és maradjon is ott. Az az ő műfaja. Kár volt itt szerepelnie!
    Amúgy meg jól tettem, hogy felvételről néztem, mert a kb 2 órás műsort kb 4-5-ször szakították meg reklámmal, összidőben kb 50 perc. Sokkal izgalmasabb lett volna, ha pl felére csökkentik az adásidőt 1 reklámmal fűszerezve. De ez az állandó írjanak sms-t a következő kérdésre, meg hogy veszélyes feladatok nagy beharangozása és a sallang szövegek teljesen kiábrándítóak! Elnyújtott, hosszú és így teljesen unalmas volt.
    Természetesen a második részt már nem néztem és a továbbiakat sem fogom nézni. Nem csodálnám, ha hamarosan meg is szűnne a sugárzása.
    Egyébként merész húzás volt ez a tv2-től, hiszen eredetileg később akarták indítani, de mivel a csillag születik indult az rtl klubon, így ők is elindították a műsort. Meg is bukott rendesen.
    Tyukleves szerint nem kéne erőltetni, és szerintem sem.
  • tyuklepes #13
    Igen? Melyik?
  • kalapos01 #12
    És közben meg másik 3 nagy siker. Gondolkozz már.
  • tyuklepes #11
    Na ja. Ezzel teljességgel tisztában vagyok, hogy kutyát nem érdekli a véleményem, és most nem fogok mindenki kedvenc kifogása, a szabad vélemény-nyilvánítás mögé bújni :D Sz'al. Az én véleményem semmi, viszont az, hogy egy ekkora dérrel-dúrral beharangozott celebi-mádó műsor bebukik, és nem ez az első amivel ezt történik, jelzi, talán mégsem kéne ezt eröltetni, pont elég az, ami van ...
  • Atisz #10
    Lehet, hogy van remény? :D
    Sajnos az 500 ezres nézettség csak relatíve bukta, ennek a felénél lehet majd elkezdeni reménykedni.
    Nem szeretek másoknak rosszat kívánni, de remélem az RTL-klub is hasonlóan leég majd a saját celeb-szemeteivel.
    Persze akkor lesz helyette vmi igénytelen (tisztelet a kivételnek) sorozat. Cseberből vederbe...