SG.hu·

Ryan közlegény és a World of Warcraft

Robert Rodat, a Ryan közlegény megmentése című film forgatókönyvírója dolgozik majd a 2011-ben mozikba kerülő World of Warcraft filmen. Sam Raimi, a film rendezője szerint Rodat a legprofibb Hollywoodban a filmbéli karakterek kidolgozása terén.

Mivel a játékipar egyik legnagyobb címe mind a mai napig a 2005-ben megjelent közösségi online szerepjáték, a World of Warcraft (WoW), ezért nem csoda, hogy a készülő mozifilmbe is rengeteg pénzt ölnek, illetve a legismertebb és legtehetségesebb neveket nyerik meg hozzá. Nemrég derült ki, hogy a rendező nem más, mint a Gonosz halott horrorfilmek és a Pókember mozik által híressé vált Sam Raimi, most pedig a forgatókönyvíró, Robert Rodat neve vált ismertté - írja az MTV News internetes portálja.

Sam Raimi az MTV News-nak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy mindenáron hűek akarnak maradni a játék univerzumához, éppen ezért a lehető legpontosabban szeretnék ábrázolni a két szembenálló tábor, a Horda és a Szövetség mitikus harcát, illetve azokat az archetípusokat, amelyek a játékban is szerepelnek. Szerinte az egyik legfontosabb szempont, hogy éppolyan pontosan mutassák be a játékbeli mesés földeket és népeiket, mint ahogy azok a World of Warcraftban megtalálhatóak.

Az igazi nehézséget azonban Raimi véleménye szerint az jelenti, hogy olyan sztorit írjanak a filmhez, amely amellett, hogy tökéletesen átadja a WoW hangulatát, mint filmes történet is megállja a helyét. Éppen olyan forgatókönyvíróra van szükség, aki igazán jól ért a karakterek kidolgozásához. Mivel ehhez Robert Rodat ért a legjobban, ezért esett rá a választása - hangoztatta Raimi.

Rodat írta egyébként a Ryan közlegény megmentése mellett korábban A Hazafi című történelmi kalandfilm forgatókönyvét is, illetve jelenleg egy Steven Spielberg tévésorozaton dolgozik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Nazir2009. 11. 10.. 12:07||#17
Ha wow kocka lennél értenéd. 😉
© Nethyrrea2009. 10. 20.. 13:04||#16
hûek akarnak lenni a játékhoz? akkor olyan fura elnagyolt aránytalan papírmasé díszletek közt fognak rohangálni?
© morden2009. 10. 16.. 12:03||#15
Világok harca néven biztos nem , mert olyan film már van és nem lehet ugyan az a címe. Caterna fura egy nyelvet beszélsz 😄
© rufhus2009. 10. 16.. 09:53||#14
Ebben teljes mértékben igazad van!
© InterFoxSOFT2009. 10. 16.. 08:29||#13
Tök jó, hogy idehaza majd Világok Harca néven kell keresni!😞
© Nazir2009. 10. 16.. 07:48||#12
Nekem bejön a hallottak alapján a készítõi szereposztás. Legyen csak hû az igazi Warcraft világhoz és akkor talán kapunk egy olyan filmet aminek nem véletlenûl az a címe ami.

Cateran és Bladesoftnak pedig annyit, hogy remélem nem fog laggolni mert szarul hangzik a moziban az anyázás.<#email><#taps><#smile><#circling><#hehe><#crazya>
© cateran2009. 10. 15.. 23:17||#11
Vagy minitortentkent a hofeherke feldolgozasa az "Ejcicacska es a 7 gnom"..gnom tank,fury warrior,rogue,warlock,mage,death knight es a 7. a noob leecher valamint a nightelf healer szerepeben Ejcicacska NE druid...
Ezek igy kiadnak 1 kisebb raidet,szoval lesz nagy orom,amikor ramennek valami orias meretu bossra es a gnom tank bizonyithat,hogy mekkora aggrogeneralo a labkorme alatt bokdosni a bosst...😄
De tanulsagos lesz a titangripes fury is,ahogy vonszolja maga utan a 2 2kezes fegyvert..😄
Remeljuk a DK miatt nem lesz fagyos a hangulat..ha megis a fire mage majd melegit..😄
© bladesoft2009. 10. 15.. 17:56||#10
Remélem benne lesz a magamnak vart repülõszönyeg skillem 😄
Vagy a titan grippes warim 😄
© Loverman2009. 10. 15.. 17:27||#9
szerintem pont hogy a "wow vérpistikéknek" fog tetszeni és mindenki más fikázni fogja mint ahogy általában mindent szoktak

Lenry: Metzen írja a sztorit, Rodat a forgatókönyvet. ennyire egyszerû

Amúgy mindegy ki "lenne" jó rendezõ, ez van, ezt kell szeretni. Valószínûleg a többi jó rendezõ nem vállalta el.
© kissssss2009. 10. 15.. 15:04||#8
szerintem tökmindegy hogy ki rendezi a filmet a wow vérpistikék úgyis csak azt fogják szajkózni hogy mekkora szar lett a film ezt én már elõre borítékolom <#pardon1>