SG.hu·

Két részt kapott az ősz első megszűnő sorozata

Alig kezdődött el a tévés évad Amerikában, már meg is van az első áldozat. Pár napja már mi is értekeztünk az ominózus sorozatról, azt az évad legnagyobb bukásának titulálva, s úgy tűnik, hogy az anyacsatorna illetékesei is hasonlóképpen gondolták.

Ashton Kutcher már jó ideje inkább mint tévéproducer van jelen Hollywoodban, a tévézésben pedig főleg, s a The Beuatiful Life: TBL című sorozatával megpróbálkozott a kábelcsatornák után a nagyobb, országos szinten sugárzó adókra is betörni - kevés sikerrel.


Pedig a modellvilágról szóló sorozat nem volt rossz elképzelés, hiszen a mostani trendeknek köszönhetően a viszonylag sekélyes, de sok szappanelemmel működő témát egyszerűen el lehet adni, Kutcher dolgát ráadásul az is könnyítette, hogy a CW csatorna egy modelles valóságshow-val adta párban a The Beautiful Life: TBL-t, mely még így sem érdekelt senkit, s már az első részt is csak 1,5 millióan nézték, ami amerikai szinten kirívóan kevés.

Miután pedig a 2. epizódra majd 50%-kal csökkent is a kezdeti, szánalmasnak mondható nézettség, a CW csatorna megelégelte a sorozat szenvedését és levette a műsorról, hogy Melrose Place-ismétléseket adjon helyette.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© boomsly2009. 09. 28.. 19:12||#1
"..hiszen a mostani trendeknek köszönhetõen a viszonylag sekélyes, de sok szappanelemmel mûködõ témát egyszerûen el lehet adni.."
"..mely még így sem érdekelt senkit, s már az elsõ részt is csak 1,5 millióan nézték, ami amerikai szinten kirívóan kevés."

Összeollóztam a lényeget!<#zavart1>