Szekeres Viktor

Kell nekünk Bad Boys 3?

Úgy tűnik, hogy ismét összeáll Will Smith, Martin Lawrence, Michael Bay és Jerry Bruckheimer és elkészítik a Bad Boys harmadik részét. Az első rész 19 millió dollárból készült, a második 130 millióból, a harmadiknál minden bizonnyal határ a csillagos ég.

A The Hollywood Reporter szerint a Sony elkezdte a harmadik Bad Boys-film előkészítését, melyhez ugyan még se Smith, se Lawrence nem írt alá, de a hírek alapján minden résztvevő kifejezte részvételi szándékát.

A forgatókönyvet az újoncnak számító Peter Craig fogja írni, azonban az újonc szóval ezúttal óvatosan kell bánni, mert bár az írónak még nem került moziba filmje, azonban már több, még be nem mutatott film fűződik a nevéhez (Southbond, The Town, Relativity, sőt a Cowboy Bebop-mozi is).

A sikert, ha elkészül a film, valószínűleg borítékolni lehet, hiszen az első 141 millió dollárt hozott világszerte, míg a második 273 milliót. A premier várható időpontja 2011 lehet, ezzel is tartanák a készítők a 8 évenként 1 epizód ritmust.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeDDyRuSh #38
    Sok egyszerű ember kis fórumon is elfér...
  • winnie #35
    na, ezt viszont nem értem. naná, hogy törlik. én blogon vagy máshol minden ilyet törlök, más kérdés, hogy eleve azt írják, hogy "elírtad ezt meg ezt, ha elolvastad, töröld".

    semmi, de semmi értelme okafogyott kommentet bent tartani és leginkább offtopikot bent hagyni, hiszen az a leggázabb egy fórumba.
  • bmw #34
    Szerintem a 2 sem volt nagy szam mar...
  • Chocho #33
    Nekem is töröltek már párat, olyanokat, amikben a cikk elírásaira, hibáira hívtam fel a figyelmet. Az SG már csak ilyen. :)
  • TeDDyRuSh #32
    Aki rendszeres SG olvasó, annak nem kell magyarázni Viktor szerencsétlenségeit. Fel lehetne sorolni minden hibát, de ezt már jó páran, köztük magam is megtettem már pár év alatt. Nekem már rég nem Viktor szúrj a szemem, hanem a menedzsment, ha van ilyen az SG-nél, aki eltűri ezt. Persze volt változás, hisz néha beszállt Ötvös Tibi egy két cikk erejéig, illetve be lett vezetve a cikk értékelés (csillagozás), de ezek ellenére nem változik semmmi ennyi idő után sem. Viktornak, ahogy teszi már most is, a filmbuzira kell irogatnia, ahol az a "kamu filmkritikus krém" fikázza a filmeket.

    Igaz sok infót szolgáltat "barátunk", felkészültsége megkérdőjelezhetetlen, de a tálalás sokszor (túl sokszor) siralmas. És ami rosszabb, hogy fórumon sokkal normálisabb. Ezeket a cikkeket a filmes haveroknak írja, nem nekünk. Persze a gárda jó és megdumáljuk fórumban, hogy mi is van valójában. Szerencsére nem lehet mindenkit megtéveszteni, félrevezetni.

    (az "anti Szekeres Viktot" fórumom anno két órát élt meg itt az SG-n:)
  • Mcsiv #31
    "Szerintem meg igenis jól csinálja amit csinál. Egy címnek pontosan ilyennek kell lenni.". Igen, hát persze, mint pl az "Új Mátrix jön jövőre?" címü szerzemény. A legszebb, hogy teljesen félrevezető, az egyetlen közös pontja hogy az emberek repültek (de jobban megnézve, szerintem estek lefele). Az ilyen szánalomra méltó, hogy egy nagy névről húz egy bőrt azért, hogy a szutykos, cikknek nevezett vackát elolvassák. Ennyi erővel, a Pán Péter feldolgozások meg mind mind a mátrix előzményei, elvégre ott is repülnek az emberek.
  • czyi #30
    Soha nem szoktam hisztizni. Trendekbe sem állok be. Csak egyszerűen szemet szúr, amit Sz. V. folyamatosan "újságírás" címszó alatt művel. Nem kéne. Mert az SG amúgy igen színvonalas (szerintem), ez viszont folyamatosan bosszúságokra, magamban való anyázásra, valamint ilyetén hozzászólásokra ragadtat. Ami, sajnos, valóban csak szájtépésnek tűnhet, mert én innen, egyszerű laikus júzer, semmit nem tudok a dolgokon változtatni. Épp csak a véleményemet elmondani. Pont.
  • kalapos01 #29
    Hadd pécézzem ki ezt a mondatodat: "majd mindegyik ún. cikkénél megfigyelhető. "

    Ebből látható, hogy ún. hisztiről van szó, amiről a hisztiző még el is hiszi, hogy igaz. Pedig nem. Az ilyet nevetik elfogultságnak. Klikkelj a filmes rovatra és olvasd el a hírek címeit. Az utolsó párat.

    Guy Ritchie is képregény-filmet rendez
    A TV2 és az RTL is műsorokat halaszt a foci miatt
    Most már biztos, hogy lesz Gagyi mami 3.
    Siker vagy bukás a Big Brother?
    Nem biztos, hogy a legjobb film kapja az Oscart
    Horrorparódiához ütős plakát dukál
    5 perc Stargate Universe

    Remekül látszik, hogy a hiszti oka az elszórt példákból történő ész nélküli általánosítás, ami inkább a hisztiseket minősíti.

    (Nem mintha valakit is védeni akarnák, csak gondoltam szólok, mert ez tipikus "fától az erdőt" magatartás, hasonló, amikor a panaszos, olvasva két másikat azt hiszi, hogy mindenki panaszkodik.)
  • czyi #28
    Nekem például az a bajom, hogy SEMMI, de semmi köze nincs a cikk tartalmához! Szóval nem csak a hatásvadászságával van baj, illetve nem is elsősorban azzal..... (És, sajnos, ez a gyakorlat Sz. V. majd mindegyik ún. cikkénél megfigyelhető. És, sajnos, nincs senki a szerkesztőségből, aki lenne annyira igényes, színvonaltartó, stb., hogy tegyen ez ellen valamit. Például leülhetne már valaki Sz. V.-vel, és beszélhetne komolyan a fejével a minőségi újságírás mibenlétéről....)
  • algost #27
    Igen, elolvasom a cikkeit, azért mert percenként ír kettőt és gyakorlatilag más nem is nagyon ír ide...Jó, aláírom, hogy volt egy pár normális írása meg olyan is ami tettszett, így utólag, de kiteszi a Gagyi Mami 3-hoz az Edimörfi képét???Azért ez már egy picit durva, nem? Sőt szánalmas...Jó hogy már nem a Berényi Miki fotóját teszi ki...:) Nem csesztetni akartam, de összegyűlt egy csomó agresszió amit nem vezettem le maszturbálással és hát, itt jött ki...