Az elmúlt évek egyik legnagyobb bukása volt a Terminátor: Sarah Connor krónikái című akciósorozat, mely remek nézettséggel nyitott, majd hihetetlen mélységekbe zuhant pár rész alatt. Pedig, ha az első részben csalódók kitartottak volna a sorozat mellett, talán megmásítják döntésüket.
És ki tudja, a döntésmásítás következménye akár egy harmadik évad is lehetett volna a sorozatból, melynek még így is volt esélye májusban, amikor a Fox csatorna meghozta végleges döntését, de végül a Dollhouse lett a kedvezményezett széria.
Bár a színészek jó része már továbbállt, új munkába kezdett, a készítők között azóta is téma a sorozat, s Thomas Dekker, aki John Connort alakította, elmondta, hogy még korai lenne végleg eltemetni a Terminátor-sorozatot, hiszen előfordulhat, hogy egy film formájában zárják le a megkezdett (és félbehagyott) történetet. Egyelőre persze mindez csak spekulálások szintjén kezelendő, az azonban biztos, hogy nem mozifilmről van szó, hanem DVD-re megjelenő produkcióról.
nem vagyok biztos benne, de sztem a film elöbb volt mint a sorozat, elösszõr 1995-ben láttam. A sorozat 1997-ben indúlt.
Nem olvastam, hogy a sorozatból újra filmet akarnának csinálni. Vagy még is? :o
Röviden:
T1, T2: Teljesen valósághû, kidolgozott világ. Hihetõ. filozófiailag perfekt.
T3: Történet az nincs, csilivili logikai hibák halmazával. Filozófia nincs.
T4: Totál képzavar. Story erõsen defektes, logikai hibák tömkelege és igazából semmi olyan dolog nem volt benne, amiért komolyan lehetne venni a filmet. filozófia:0
Sarah Connor C.: Röhelyes indítás, rengeteg ellentmondás az eredeti Terminator sztorival ráadásul a logikai hibák még a T4-es is túlszárnyalják (legdurvább az, mikor Cameron-nak a sorozat alatt végig kék világító szemet imitálnak, a végén meg mikor megsérül piros lesz. Még sorozaton belül sincs homogenitás). 1 pozitívuma a filmnek, hogyha eltekintünk a terminator univerzumtól, egész szórakoztatóra sikeredett úgy kb az elsõ évad 5. része után. (de az elsõ 3 az szinte már-már nézhetetlenül röhelyes. Én se néztem volna tovább, ha unalmamban egyszer nem nézek bele a 2. évadba)
Valamit nem szabad elfelejteni: Cameron slasher-filmet csinált a Terminátorból, kvázi "robotos horrort". A háború csak ürügy hogy motiválja mindkét felet: Sarah Connort a fia iránti felelõsség miatt, illetõleg a Terminátort Connor fontossága miatt. Szerintem Cameronnak soha esze ágában sem volt filmre vinni a háborút, sõt, ha megkérdeznénk, meggyõzõdése volna, hogy az emberek és gépek sci-fi klisékkel teliaggatott háborújáról jó filmet nem lehet csinálni. A Mátrix is csak addig volt jó míg Neo-val azonosulni lehetett: a nézõ vele együtt csodálkozott rá a "való világra" és a filmben rejlõ filozófiára. Mikor az emberek és gépek közti háborúvá degradálódott és elkezdett túlontúl "epikussá válni", a saját csapdájába esett és -számomra- elveszítette minden báját. Utóljára a Star Warsban találtam szórakoztatónak egy háborús szituációt, dehát ott is az ERÕN és a családregényen van a hangsúly. Gondoljátok végig.
Jah, sok könyv van, csak 1-et olvastam végig, de az sokkal ütõsebb lett volna filmen, mint ez a script! Az is poszt apokaliptikus. "Folyékony fém". A könyv király!
Oké, nincs (nem is lehet) a filmek szintjén, de teljesen jó sorozat! Pláne, ahogy "befelyezték", izé, abbahagyták! És gondolom kövezést kapok, de nekem a 3. rész sokkal jobban bejött, mint a 4.! Oké, az komolyabb, a 3.-ban vannak szánalmas megoldások ("kérd meg a kezem", meg a mellfelfújás...) de nem volt az rossz film! A 4. valahogy nem igazán jött össze, a sorozatot általában sokkal jobban élveztem! De azért álszent vagyok, mert akarok 5. részt is, mégha a emmszímicsoda is dirigálja...
Szerintem a terminátor készítõknek már el kellene felejteni ezt a Skynet vadászik John Connorra meg a családtagjaira aztán az altisztjeire meg még nem tudom kire. Ezt a témát Cameron jól kihasználta és már nincs mit mondani róla csak ragozni a korábbiakat. Éppen ezért semmi újat nem tudott hozni a 3. és a 4. sem. Ha elfelejtenék ezt végre és valami más irányba próbálkoznának talán sikert is aratnának. Az T4 bebizonyította hogy a látvány és az akciót leszámítva sok ötlete nem volt a készítõknek, mi sem bizonyítja ezt jobban mint a szánalmas végpárbaj, lefagyasztás aztán felolvasztás...pfffh:( Ha egy csöpp eszük lett volna akkor legalább hagyják az eredeti befejezést (szarni rá h kikerült a netre) és egy normális harcot az ember Vs. T800-as között.
egyértelmû. az amerikai sorozatok közül az akciós-zúzósak sikeresek, a nyafogós-ömlengõsek, meg nem. persze. nem mellesleg, pozitívum volt kettejük kapcsolata. emberi. olykor.