SG.hu·

TV2-es vezetők repültek

Ha egy tévé éléről távozik egy ember, akkor a rossznyelvek azonnal teljesítményének értékeléseként fogják fel az elbocsátást, ha viszont egyszerre több embertől is elköszön egy csatorna, akkor egyszerűbb kommunikálni azt, hogy mindössze átszervezés történt.

Hogy mekkora súlyt nyomott a latban az, hogy a TV2 még mindig csak a második helyen áll a hazai kereskedelmi tévés versenyfutásban, nem tudni, de az biztos, hogy távozott a csatornától Gyöngyössy Bence, programigazgató és ugyancsak elköszön Árpa Attila, aki leginkább a kreatív tartalomért felelt.

A csatorna közleményéből kiderül, hogy leegyszerűsített szervezeti struktúrát, rugalmasabb működést és a költséghatékonyságot célozza a TV2 cégcsoporton (TV2, Interaktív) belüli átszervezés, hogy a lépésekkel kilencről ötre csökken az igazgatóságok száma, valamint hogy Kiss Péter lett a TV2 új Programigazgatója.

A csatorna tájékoztatásából kiderül, hogy az eddigieknél összehangoltabb együttműködésben dolgoznak a továbbiakban az Interaktív és a TV2 (TV2 cégcsoport) műsorfejlesztésért és felügyeletért felelős kreatív producerei. Az átszervezés keretében a csatorna programigazgatóságának élére Kiss Péter kerül, aki ebben a pozíciójában a TV2 és az Interaktív közötti kreatív együttműködést is koordinálja és irányítja a jövőben. Kiss Péter 2007 szeptemberétől töltötte be az Interaktív Kft. ügyvezető posztját. Előtte négy évig a Jóban Rosszban alapító producere volt. Az Interaktív Kft. a jövőben Csőge Zoltán megbízott vezető irányításával folytatja eddigi tevékenységét.

A Kiss Péter irányítása alatt megújuló programigazgatóság saját gyártású műsorokért felelős megbízott vezetője Vízvárdi Bence lesz, aki a közös megegyezéssel távozó Árpa Attilától veszi át ezeket a feladatokat. A Stratégiai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság, a Jogi Igazgatóság, valamint a Digitális Média Igazgatóság a jövőben nem önálló igazgatóságként működik tovább, hanem más igazgatóságok szervezeti egységeként folytatják tevékenységüket. A változásokból adódóan távozik a cégtől Bedő Beatrix, aki az elmúlt két évben a Stratégiai és Szervezetfejlesztési Igazgatóságot vezette, hét év munkaviszony után más kihívásokat választott és távozik a cégtől.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TeDDyRuSh2009. 08. 27.. 21:14||#20
Szerintem is van rossz sorozat, talán nyugodtan kimondható. Igaz a rossz sem létezik, csak nem olyan jó, mint a jó. Viktor pls. definiáld közkívánatra majd nekünk a "rossz sorozat" fogalmát😊 Amúgy nem véletlen írtam az átpakolásokat a megszûnés elé, hisz ebben a TV2 nagy majer, vagyis 3x is képes átpakolni a sorozatot, mielõtt leveszi. Az RTL leveszi, max egyszer pakol😊 De legalább jól bevásárol az újakból,pl. The Mentalist, Fringe, Sarah C Krónikája (necces😊. Ha ránézek a sorozatlistájukra, kapásból tudod, hogy mi melyik sorozat, mert ha nem is nézed, legalább hoz olyan szintet, hogy egy részt meg tudj nézni. Viszont a TV2-es lista, ami szerényebb (ami kevesebb bukást is eredményez), valahogy nem ez jön le. Igen, igen, ott vannak az adu ászok, de be kell vallani, sorozatokba gyengébb a TV2. De ahogy érzem a marketingekbe is, hisz nem is emlékszem egy BSG reklámra sem, igaz "réteg" sorozat, de elég nagyot szólhatott volna, hisz a 11-es kezdés még talán kibírható egy Sci-Fi-nél (a minõség megkérdõjelezhetetlen😊. Még saját csatornán sem, ami elvileg ingyé van.

A HaT és VCS infót kösz.
© Carloska2009. 08. 27.. 17:44||#19
Végre kibaszták az árpát onnan hála égnek
© immovable2009. 08. 27.. 17:38||#18
Ja, Hitlert is milliók imádták. 😊
© winnie2009. 08. 27.. 17:37||#17
és mégis több százezren nézték, többen, mint a lostot, a bsg-t, a prison breaket vagy a heroes-t, vagy nem tudom, hogy mi ma a menõ.

(amúgy külföldire gondoltam, hisz sorozatvételrõl volt szó. de bármilyen tré is egy sorozat, akkor is milliók szeretik.)
© immovable2009. 08. 27.. 17:16||#16
olyan nincs, hogy rossz sorozat, max, ami nem érdekli az ember.

Ja ja, a rém rendes család Budapesten mekkora volt már.<#zavart2>
© Polemius2009. 08. 27.. 15:21||#15
winnie:
Azt értettem alatta, hogy nem kívántak egy kalapba kerülni a 2 országos kereskedelmivel. Ezért tették át a székhelyet. (Vagyis nem akartak "egy számban versenyezni" velük.)
© winnie2009. 08. 27.. 14:45||#14
olyan nincs, hogy rossz sorozat, max, ami nem érdekli az ember. de számolj utána: az rtl több sorozatot bukott be az elmúlt hónapokban, mint a tv2. ez nem oka semminek. mint ahogy a JR, a szappanopera is a topon ment szünetre, ilyen közel még sosem volt a BK-hoz.

HaT vs VCS: az rtl angol licencet vett, a tv2 sajátmaga találta ki. de az rtl átlagemberekkel akarta, de mivel bebukott, így átállt celebekre õ is.

és a tv2 sem pihen, adja minden nap a hal a tortánt, mint az rtl. (nem mellesleg, mindkét mûsor korrekt. egy fõzõs mûsor mondjuk eleve nem lehet rossz. szeretek kajákat nézni. addig sem kell enni😊
© winnie2009. 08. 27.. 14:42||#13
két külön a dolog, és mindkettõ igaz. csak arra céloztam, hogy nem arról van szó, hogy itt voltak és kerestek maguknak valamit külföldön, hanem, hogy mindig is londonból jött az adás és most a regisztrációt is átírták. holott, semmi sem változott.
© TeDDyRuSh2009. 08. 27.. 13:56||#12
Érett már ez az "átszervezés", hisz az elmúlt hónapok nem szóltak másról, mint a mûsorok folyamatos átszervezésérõl, megszûnésérõl stb. Eltekintve persze a nyári szünetre való igazításoktól. Rossz sorozatokat vásárolnak, keményen fogják a pénzt, és ez már látványosan a minõség rovására ment. Bajlódik a szappanopera sorozatuk, a Tények kõ keményen híreket vásárol és kész, ha nem lenne stabil bevált mûsoraik vagy néhány "tuti-bevált" vasárnapi filmjeik, akkor még ez se lenne. Nagyon remélem, hogy ha nem is megy a saját ötletekbõl fakadó mûsorgyártás, akkor legalább jó licenszeket vásárolnak. Nem értem hogyan lehetett, és ebben segítsetek, mert a Hal a tortán és a Vacsoracsata, hogy futhat ennyire egyszerre? Mármint nem védi le a TV2 ezt a mûsort? Vagy nem is õk találták ki, és simán átvette az RTL? Nem emlékszem ilyen médiajelenségre, hogy azonos alapokon nyugvó, saját készítésû mûsor egy azon idõben mehet mindkét csatornán. Talán csak a pontozás volt más. És ebbõl is az RTL fog jól kijönni, mert amíg TV2 pihizik, addig az RTL szoktatja a Vacsoracsatára a jónépet.
© Polemius2009. 08. 27.. 13:46||#11
Lehet, hogy mégsem tudtam rosszul?

"tulajdonos Modern Times Group Broadcasting AB (MTG) döntése alapján 2009. május 1-tõl a Viasat3 az ORTT nyilvántartásából való törlését kezdeményezte. A csatorna mûsorszolgáltatója a jövõben az egyesült királyságbeli OFCOM regisztrációja alapján a Viasat Broadcasting UK lesz."

http://www.origo.hu/teve/20090428-eltunik-a-sarga-karika-a-viasat3rol.html