SG.hu·
Bunyó - bírod az ütéseket?
Vajon a hozzáértés totális hiánya szállta meg a hazai forgalmazót? Az ilyen filmnek ugyanis az égvilágon semmi keresnivalója a magyar mozikban.
Új műfaj ütötte fel a fejét a mozikban, ez pedig az urban közönségnek szóló verekedős film, mely általában egy afféle karriertörténettel párosul. Amerikában ezek a főszereplőktől függően leginkább a fekete és a latino közönségre vetik ki hálójukat. Ezen filmek sorát a tavalyi Never Back Down indította el, de korábbról emlékezhetünk némi bunyóra az Annapolisból vagy a Redbeltből.
Az az igazság, hogy a Bunyó az a film, melynek kritikájánál menthetetlenül lebukik a kritikus, hiszen a fent említett alkotásokról azt képzeltem, hogy nagyon messze állnak tőlem, ráadásul a hazai mozikat is elkerülték messziről. Szó mi szó, a Bunyónak sincs semmi keresnivalója a hazai multiplexekben; az érdeklődés, ahogy az várható volt, minimális (majd DVD-n!), de amire ki akarok lyukadni az az, hogy nagyon másképp fogja megítélni a filmet, aki látta a fenti próbálkozásokat, és az, aki a Bunyóval merül el először a műfajban.
Ugyanis első élményként a Bunyó abszolút pozitív meglepetés volt. Ahhoz képest, hogy mennyire szkeptikusan álltam hozzá, egy végig élvezhető, sokat moralizáló, kevesebbet verekedő mozi volt szokatlan stílussal. Azonban nyilvánvalóan az ember, ha korábban már látta az elődöket és nagyobb elvárásokat támaszt a film iránt, menthetetlenül csalódni fog. Én ettől még hiszem, hogy egy filmet önmagában kell megítélni, és értékeléskor nem szabad más művekhez hasonlítani.
Ha pedig tiszta lappal indul a Bunyó, akkor nagyon kellemes, egyszerűen életszerű film. Na nem feltétlenül az underdog-történetre gondolok (mármint a hátrányos helyzetű, elnyomott főhős felemelkedésére és esetleges bukására), amiről mindenkinek azonnal a Rocky és vagy 10 másik hasonszőrű film jut eszébe. Nem, a Bunyó jelenetei olyanok, mintha végig improvizálva lennének. A szereplők hebegnek-habognak, ööö-znek, nem találják a szavakat, a bajszuk alatt mormolnak, da-da-dadognak alkalomadtán. Ez a kevésbé polírozott, a szinkronban teljes mértékben visszaadhatatlan stílus pedig, míg egyeseket nyilván idegesíteni fog, a filmet annyira kiemeli a forgatókönyvszagú alkotások közül, hogy muszáj üdítőnek bélyegeznünk.
Aki nagy bunyókat vár a Bunyótól, az lehet, hogy csalódni fog, mert bár vannak verekedések a filmben, de közel sem akcióorientált mozi, sokkal hangsúlyosabb benne a lelkizős faktor. Persze lelkizéssel sokakat világgá lehet kergetni, de hadd legyek az első, aki azt mondja, hogy a sok tipródás teszi igazán emberközelivé és hitelessé a filmet. No meg persze a színészek, hiszen pár öregróka (Terrence Howard, Luiz Guzman) mellett a manapság egyre felkapottabb, táncfilmekből és a G.I. Joe-ból is ismert Channing Tatum sem bőg le, hozza a "viszonylag korrekt" szintet, ami azért is fontos, mert jórészt rajta áll és bukik a film. Az már nem az ő hibája, hogy a karaktere nem kapott harmadik dimenziót.
Elnyomottakról szóló film elnyomottaknak, álmokat hajkurászóknak. Nem is csoda, hogy Amerikában kiugróan magas volt a 25 éven aluliak aránya a nézők között (66%), talán az év "legfiatalosabb" filmjét produkálva ezzel, hisz az idősebbeket nem érdekelte Channing Tatum, de az is beszédes, hogy a nézők 39% hispán volt. Aki úgy érzi tehát, hogy kicsit ki tud lépni a bőréből és nem érdekli, ha hasonlít valamire egy film, az jól fog szórakozni. Aki viszont más filmek nézése közben is azon kapja magát, hogy azt jegyzeteli, hogy melyik jelenetet látta már más filmekben, annak a Bunyó messziről kerülendő alkotás.
Viszont egy jó tanács: ha bejött a Bunyó, akkor érdemes a többi, fent említett, hasonszőrű filmet elcsípni valamilyen platformon. Még akkor is, ha azok is túltengenek a közhelyektől és kliséktől.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Új műfaj ütötte fel a fejét a mozikban, ez pedig az urban közönségnek szóló verekedős film, mely általában egy afféle karriertörténettel párosul. Amerikában ezek a főszereplőktől függően leginkább a fekete és a latino közönségre vetik ki hálójukat. Ezen filmek sorát a tavalyi Never Back Down indította el, de korábbról emlékezhetünk némi bunyóra az Annapolisból vagy a Redbeltből.
Az az igazság, hogy a Bunyó az a film, melynek kritikájánál menthetetlenül lebukik a kritikus, hiszen a fent említett alkotásokról azt képzeltem, hogy nagyon messze állnak tőlem, ráadásul a hazai mozikat is elkerülték messziről. Szó mi szó, a Bunyónak sincs semmi keresnivalója a hazai multiplexekben; az érdeklődés, ahogy az várható volt, minimális (majd DVD-n!), de amire ki akarok lyukadni az az, hogy nagyon másképp fogja megítélni a filmet, aki látta a fenti próbálkozásokat, és az, aki a Bunyóval merül el először a műfajban.
Ugyanis első élményként a Bunyó abszolút pozitív meglepetés volt. Ahhoz képest, hogy mennyire szkeptikusan álltam hozzá, egy végig élvezhető, sokat moralizáló, kevesebbet verekedő mozi volt szokatlan stílussal. Azonban nyilvánvalóan az ember, ha korábban már látta az elődöket és nagyobb elvárásokat támaszt a film iránt, menthetetlenül csalódni fog. Én ettől még hiszem, hogy egy filmet önmagában kell megítélni, és értékeléskor nem szabad más művekhez hasonlítani.
Ha pedig tiszta lappal indul a Bunyó, akkor nagyon kellemes, egyszerűen életszerű film. Na nem feltétlenül az underdog-történetre gondolok (mármint a hátrányos helyzetű, elnyomott főhős felemelkedésére és esetleges bukására), amiről mindenkinek azonnal a Rocky és vagy 10 másik hasonszőrű film jut eszébe. Nem, a Bunyó jelenetei olyanok, mintha végig improvizálva lennének. A szereplők hebegnek-habognak, ööö-znek, nem találják a szavakat, a bajszuk alatt mormolnak, da-da-dadognak alkalomadtán. Ez a kevésbé polírozott, a szinkronban teljes mértékben visszaadhatatlan stílus pedig, míg egyeseket nyilván idegesíteni fog, a filmet annyira kiemeli a forgatókönyvszagú alkotások közül, hogy muszáj üdítőnek bélyegeznünk.
Aki nagy bunyókat vár a Bunyótól, az lehet, hogy csalódni fog, mert bár vannak verekedések a filmben, de közel sem akcióorientált mozi, sokkal hangsúlyosabb benne a lelkizős faktor. Persze lelkizéssel sokakat világgá lehet kergetni, de hadd legyek az első, aki azt mondja, hogy a sok tipródás teszi igazán emberközelivé és hitelessé a filmet. No meg persze a színészek, hiszen pár öregróka (Terrence Howard, Luiz Guzman) mellett a manapság egyre felkapottabb, táncfilmekből és a G.I. Joe-ból is ismert Channing Tatum sem bőg le, hozza a "viszonylag korrekt" szintet, ami azért is fontos, mert jórészt rajta áll és bukik a film. Az már nem az ő hibája, hogy a karaktere nem kapott harmadik dimenziót.
Elnyomottakról szóló film elnyomottaknak, álmokat hajkurászóknak. Nem is csoda, hogy Amerikában kiugróan magas volt a 25 éven aluliak aránya a nézők között (66%), talán az év "legfiatalosabb" filmjét produkálva ezzel, hisz az idősebbeket nem érdekelte Channing Tatum, de az is beszédes, hogy a nézők 39% hispán volt. Aki úgy érzi tehát, hogy kicsit ki tud lépni a bőréből és nem érdekli, ha hasonlít valamire egy film, az jól fog szórakozni. Aki viszont más filmek nézése közben is azon kapja magát, hogy azt jegyzeteli, hogy melyik jelenetet látta már más filmekben, annak a Bunyó messziről kerülendő alkotás.
Viszont egy jó tanács: ha bejött a Bunyó, akkor érdemes a többi, fent említett, hasonszőrű filmet elcsípni valamilyen platformon. Még akkor is, ha azok is túltengenek a közhelyektől és kliséktől.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Bunyó (Fighting) feliratos amerikai akciófilm, 105 perc, 2009 Rendező: Dito Montiel Forgatókönyvíró: Dito Montiel Zeneszerző: Jonathan Elias, David Wittman Operatőr: Stefan Czapsky Producer: Kevin Misher szereplők: Channing Tatum (Sean Arthur) Terrence Howard (Harvey Boarden) Zulay Henao (Zulay Valez) Luis Guzmán (Martinez) Brian J. White (Evan Hailey) Roger Guenveur Smith (Jack) Flaco Navaja (Ray Ray) Anthony DeSando (Christopher Anthony) |
