SG.hu·

Riddick visszatér a gyökerekhez

David Twohy A Perfect Getaway bemutatójának kapcsán megnyugtatott minden Riddick-rajongót, miszerint ezúttal valódi korhatáros filmmel készülnek. A rendező és a főszereplő is úgy tervezi, hogy visszatérnek a Pitch Black vonulathoz.

A Riddick-franchise eddig mindösszesen két filmet élt meg, ráadásul ezekből csak az első lett sikeres. Ennek ellenére milliós rajongótáborral bír a karakter és a rendező, David Twohy "rövidebb" kihagyás után visszatér a sorozathoz. A direktor legújabb thrillere, A Perfect Getaway bemutatójának kapcsán árult el pár érdekességet a tervezett harmadik Riddick-filmről.



"Két vázlatot is készítettem a következő részhez" - kezdte Twohy. "Vin és én már kiválasztottuk a történetet és akadna stúdió is, amely forgalmazná - ám ők 12 éven aluliaknak! besorolást akarnak a filmnek és mi ebbe még egyszer nem megyünk bele. Ezt is átbeszéltük Vinnel és rájöttünk, hogy túl lelkesek voltunk és túl sok pénzt költöttünk el a folytatásra. Épp ezért a harmadik résszel visszatérünk a Pitch Blackhez és kis költségvetésben gondolkodunk."

Twohy először azonban még Ridley Scott produceri felügyelete mellett megrendezi a Crying Havoc című filmet és csak utána térhet vissza Riddickhez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pTk2009. 08. 10.. 00:28||#10
Nekem is tetszett mind a kettõ :-)
© Zedas2009. 08. 09.. 13:51||#9
A második részbõl az összes sztorirészt kivágták a moziverzióból. Tessék megnézni a DC-t, abban kerek a történet.

Nekem is a CoR jött be jobban, olyan, amilyennek a Dünének lenni kellett volna mindig is.

Epedve várom.
© NEXUS62009. 08. 09.. 12:33||#8
Abszolút nem passzol szerintem a 2 rész egymáshoz, mintha nem is ugyan abban az univerzumba játszódnának.

Azonban mindkettõ jó, nézhetõ volt a maga kategóriájában. Az elsõben szerintem sokkal érdekesebbek voltak a karakterek, még Riddic is. A másodikban már csak sima gyilkológép volt oszt annyi.
© bmw2009. 08. 09.. 02:26||#7
Nekem is a 2. jobban tetszett. De az elso jo volt.😊
© Nethyrrea2009. 08. 08.. 23:12||#6
nagggyon helyes!
© grebber2009. 08. 08.. 21:42||#5
Wheelman filmmel mi a franc van már?
© Zaraki Kenpachi2009. 08. 08.. 20:41||#4
Riddick és a 12-s karika találkozást hogyan gondolták a stúdiók???

Kíváncsian várom a filmet.
© Zomil2009. 08. 08.. 20:08||#3
folytatni szerintem azt a történetet folytatják, csak nem 12-es karikával és kevesebb cgi-vel
© beef2009. 08. 08.. 19:30||#2
Nekem a 2. rész sokkal jobban tetszet. Kicsit sajnálom, hogy nem azt folytatják. Igaz nagy eséllyel már csak elrontani lehetne.
© haxoror2009. 08. 08.. 19:02||#1
szuper! <#eljen>