Ötvös Tibor

Újra vitorlát bont a Kapitány és katona?

Russell Crowe tárgyalásokat kezdett a 20th Century Fox-szal a nem túl sikeres Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán folytatásáról. Elvileg a forgatókönyv már készen van, ám Peter Weir nem akarja azt megrendezni.

Crowe kétségtelenül generációjának egyik legtehetségesebb színésze, ám ebben az évtizedben mindösszesen kettő darab filmje lett anyagilag is sikeres (Amerikai gengszter és Egy csodálatos elme). Ilyenkor azt várná az ember, hogy - sok más társához hasonlóan - Crowe is fogja korábbi sikerét és folytatást készít hozzá. Ám az ausztrál másként vélekedik erről, hiszen a 2003-ban megbukott Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán második részéről kezdett tárgyalásokat a stúdióval.



A Peter Weir rendezte film Patrick O'Brian húsz kötetből álló könyvsorozatának több történetéből is merített, ám a belefektetett 150 millióhoz képest világszinten csak 212 milliót hozott vissza, ami bizony nem elég a nullszaldóhoz sem. A Fox alapból trilógiának szánta a kalandfilmet, ám a bukta után lemondott a további részekről - és Peter Weir sem akarta már megrendezni.

A hétvégén viszont kiderült, hogy a Fox újra elővette a filmet és már egy kész forgatókönyv birtokában kezdtek tárgyalásokat az ausztrál színésszel. A második Kapitány és katona Az érem másik oldala című, sorban a tizenegyedik regényt dolgozza fel, melyben Jack Aubrey kapitány a Karib-tengerre kormányozza hajóját, ahol szembetalálkozik törvénytelen fiával, akiből katolikus lelkész lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Solten #9
    Ez egy remek film.
  • NorbyI #8
    Nekem is nagyon bejött a film, persze én imádom a vitorlások minden formáját szóval nem volt nehéz dolga.

    Egyébként még van egy olyan film amiben nem volt női karakter, igaz nem mérhető az általad említettekhez. Menekülés Absolomból című filmben sincs egy csajszi sem. Ami mondjuk szintén nem meglepő lévén börtönszigetről van benne szó.
  • boomsly #7
    Szerintem egy üdítő színfolt volt a sok háliwúdi ökörségek között.
    Hogy nem jött be? Hát ez van!
    Nekem nagyon is tetszett!
    Egyszerű volt, letisztult, érthető és nagyon is hihető!
  • Besz #6
    Ez egy igazi kalandfilm volt! Remek színészekkel, jó történettel és kiváló kivitelezéssel.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Furcsa, de a leggyakoribb közhelyektől is mentes volt. Például a filmekben szinte kötelező jelleggel előforduló jó és rossz párharca, ahol a főhős a film végén szemtől szemben megküzd a főgonosszal, majd happy end esetén legyőzi azt. Nos, ez elmaradt, de kaptunk helyette mást. Az ilyen apróságok sokat dobtak a filmen.

    Az is érdekes volt, hogy a filmet nézve szinte alig tudtunk valamit az ellenségről, nem láttuk a legénységet: titokzatosak és távoliak voltak. Egyszer láttam egy fekete-fehér francia filmet, amely az I. világháborúban játszódott. Bár katonák szerepeltek benne, és csaták is voltak a filmben, mégsem lehetett látni egy árva németet sem. Sokan úgy haltak meg, hogy nem is látták az ellenséget, és ezáltal a nézők sem, de nem is éreztem a hiányát.

    Vagy akik látták, észrevették, hogy nincs női szereplő a filmben? Egyszerűen nem illett a képbe, hiteltelen lett volna az adott korra nézve. Tehát kihagyták a kötelező fiatal szőke csajt, akit a főhősnek meg kell fektetnie a film 2/3-ánál, és megmentenie a legvégén, na meg a csókjával zárni a képsort. A másik ilyen film, amiben ez feltűnt: A dolog. Na abban az egyetlen nőnemű egyed egy sakkprogram volt. :)


    Szóval részemről is jó ötlet a folytatás.
  • Alfa Of NS #5
    Szerintem jó lenne ha lenne több rész is. Nekem tetszett a film. Sajnos esik egymásnak Holllywood anyagi érdeke és a művészeti érdek. A film érdemes a folytatásra, nem is lenne bukta, csak épp nem hoz elég sok hasznot, ami a fő akadály Hollywoodban.
  • Aldo Moro #4
    Pedig jó film volt, nekem megvan kazettán is. Magasan nem érdekel, hogy másnak nem tetszett, nekem bejött, talán még a kritikák is jók voltak???
  • DaemoonHunter #3
    Várom már!:)
    Az elsőt nagyon szeretem!
  • Athor #2
    Nekem is nagyon bejött, várós a folytatás.
  • Zombee #1
    A Gladiátort azért mégsem folytathatta :). Amúgy nem rossz film szerintem a Kapitány és katona, vagy csak kevés ilyen hajós-kalózos-tengeri csatás film készül, és így jobban megelégszem vele.