Ötvös Tibor

Nem remake lesz A holló

Mégsem remake lesz a mára kultikus státuszba került A holló legújabb része. A rendező, Stephen Norrington letette forgatókönyvét a producerek asztalára, melyben nem Eric Draven bosszúhadjárata áll a középpontban.

Amikor az ember szinte minden héten kénytelen beszámolni egy valamennyire sikeres film feldolgozásáról, akkor bizony egy idő után már kissé megunja a dolgot és azt találgatja, hogy mely alkotások kerülhetnek még sorra. Véleményünk szerint Alex Proyas tragikus A hollójának remake-bejelentése elég sok embernél kiverte a biztosítékot, ám szerencsére kiderült, hogy ez mégsem igaz.



A rendező, Stephen Norrington ugyanis letette a producerek asztalára a következő A holló forgatókönyvét, mely szerencsére nem Eric Draven bosszúhadjáratáról szól. Az új szereplő személye és motivációja még nem ismert, ám azt a direktor az újságíróknak elárulta, hogy a képi megjelenítése is teljesen különbözni fog az eredetitől.

Míg Proyas filmje inkább gótikus és elég darkos stílusú volt, addig az ő változata realisztikus, misztikus és szinte már dokumentumfilmes stílusban készül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • djstefi #11
    Hollo, varju...csoka
  • Csudri #10
    Sosem értettem, hogy miért holló? Múltkor olvastam valahol, hogy állítólag azért lett a magyar címe Holló (Crow=varjú), mert a Varjú nem lett volna elég nézőcsalogató.

    Mondjuk a főszereplő neve meg Eric Draver (raven = holló), úgyhogy akár bele is lehet magyarázni, de akkor is...
  • avman #9
    azért a 2. rész sem egy átlag film. meglehetősen beteg, de nagyon erős hangulat, jól összeválogatott szereplők, sokkal ütősebb filmzene.
    nem az első részhez kell mérni, sőt felesleges is. viszont a képregény verziója a világ egyik legförtelmesebben sikerült valamilye.
    O'Barr-nak egyébként volt még egy darab holló képregényhez köze, az sem erős valami, de az 2 utáni összes filmet hazavágja. azokat el kellene felejteni. gödörbe lőni, és földet dobni rájuk.
  • dronkZero #8
    Az a baj az egyéb folytatásokkal, hogy annyira szánalmasan próbálják utánozni az eredetit, hogy az már elbassza az egészet. A vörös flashbackek, helyenként funkció nélkül, erőltetetten, a Brandon Lee-klónok béna utánzása... Valahogy az összes folytatás béna, üres, erőltetett.

    Az, hogy előbb-utóbb elhagyják ezeket a hollós kliséket, már nagyon várható volt, mert már szánalomba hajlott a dolog, csak az a gond, hogy anélkül meg nem Holló, nem hozza a fílinget. A 4.(vagy 5.?) rész is, ahol a texasi egyszálbél nyúlpásztorból lett holló, már ott is skippelték a gótikus beütést, elég szar is lett.

    Gyakorlatilag csak az első rész nézhető, szerintem...
  • scagnetti #7
    Szerintem meg nem kéne remake, se több rész. Olyat mint az első rész senki nem fog tudni készíteni.
  • Cekrény #6
    5. rész lenne amugy...
  • pixx #5
    Jó tetszik, megvettük az ötletet...
  • 5i #4
    Szte4m az lesz, hogy a holló erőszakos halált hal, mire visszahozzák az összes eddig szereplőt és kinyírják azt a sast, ami megölte:-) Na ez elég új lenne.
  • 5i #3
    Szinte. Vagyis köze nem lesz hozzá. Én mindenesetre nem örülök, mert inkább egy jó remake, mint egy rossz hatodik rész. Mert ez végülis így szimplán a következő Holló-film, ami azt hiszem, hogfy már a hatodik epizód lesz. De lehet, hogy tévedek.

    A Doku-stílus sztem meg olyasmi lesz, mint Az ember gyermekében volt.
  • Chocho #2
    Dokumentumfilmes stílus? He?