Szekeres Viktor

Még mindig lehet valami a Jurassic Park 4-ből

Talán vannak olyanok, akik nem tudják, hogy annak idején a Jurassic Park és az Elveszett világ is regényadaptációként került moziba, hiszen Michael Crichton bestsellereiből készültek a filmek, ami nem volt elmondható a harmadik részre. (A tervezett negyedik rész pedig az író halála miatt már biztos, hogy nem irodalmi alapra fog épülni.)

Ezt csak azért tartottuk érdemesnek megjegyezni, mert anno a Jurassic Park sikerét leginkább a különleges effekteknek és a dinoszauruszoknak köszönhette, pedig a története sem volt kutya, legalábbis, ami megmaradt a papírra vetett sorokból. (1993-ban még "csak" 63 millióba került a film és hozott majdnem egymilliárd dollárt.)

Az első, nem könyvre épülő próbálkozás kvázi bukása után azonban elcsendesült a hype a dinók körül, s csak pár éve, a negyedik rész belebegtetésekor erősödött fel, azonban azóta sem tudtunk meg sokat a projektről, még annyit sem, hogy pletykaként vagy tényként kell-e kezelni a híreket. Nos, a napokban egy Frank Marshall-interjúból kiderült, hogy igenis tervbe van véve a Jurassic Park 4., de ha el is készül a film, addig még nagyon hosszú az út, hiszen első lépésként a producereknek ki kell találnia egy olyan történetet, amire lehet építeni a majdani forgatókönyvet.

S történet híján egyelőre még konkrétumokat sem tudott mondani Marshall.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #20
    Tolem lehetne meg sok resze En nagyon birtam mindet.
  • kriszwells #19
    Nekem az Jurassic park volt az első moziban látott filmem és az egyik film amit a legtöbbször láttam (kb 60, persze nem számoltam:) és az egyik kedvenc filmem. Valahogy az első rész nagyon megfogott, látványos, izgalmas, és a zenéje se rossz (viva John Williams).
    ioinme ötletének én is örülnék :)Mindenképp ezt a hangulatot kellene visszadni.
    Második és harmadik rész is tetszett, persze messze nem volt olyan jó mint az első, de azért csak dínók voltak abban is. És első rész mikor is 92? (17 éve Úristen, de rég) és szerintem ha ma megnézem is a dinók még mindig simán megállják a helyüket látványilag, alig észrevehető, hogy számítógépes vagy makett lenne. Sam Neil pedig régebben kedvenc színészem volt e film miatt.
  • Zombee #18
    Nem világsztárok, hanem színészek. Én szarok a sztárokra nagy ívben. Neil-nek és Goldblum-nak is vannak kultikus filmjei, Attenborough pedig színészként és rendezőként is alkotott nagyot, Oscar díjat is kapott.
    A 2. rész véleményem szerint a könyvtől függetlenül is gyenge, a vége meg egyenesen a King Kong-ból lett lopva. Spielbergtől azért többet vártam volna.
  • HarryProf #17
    Lehet nem hasonlít sokban a könyvre, de szerintem így is - ha nem hasonlítgatjuk- egy remek alkotás mindkettő. Sam Neil, Jeff Goldblum és Richard Attenborough egyik sem nagy világsztár mondhatni, de szerintem nagyon jó színészek, és a JP-s szerepük is nagyon illett hozzá. Legalábbis nekem ez a véleményem. :)
  • Zombee #16
    Na, ezt végképp ne Jurassic Park címen hozzák ki. A történet ugyanis nem az agyatlan vérengzésről szól, az első filmen ez jól is látszik, mivel viszonylag keveset szerepelnek benne dinoszauruszok, és próbáltak belevinni egy keveset a tudományos háttérről is, ami a könyvben sokkal hangsúlyosabban jelen van. A második film amúgy már csak nyomokban emlékeztetett Chricton regényére, a második fele, a T-Rex őrjöngése a városban totális baromság, köze sincs a regényhez, ráadásul nagyon elrontja az egész filmet. A regényben olyan nincs is. Szerintem hagyni kéne ezt, esetleg 20 év múlva az akkori 3D technikával újból feldolgozni a regényt, de ügyelve a történetre is, és igazi színészeket belevinni. Sam Neil, Jeff Goldblum és Richard Attenborough azért nem is nevek.
  • Rolee83 #15
    Nekem mind három JP tetszett, csak a harmadik túl rövid volt! :( Jöhetne már egy negyedik rész! Valami normális sztorival. Egy kicsit elmehetnének horror irányba, valami olyasmit csinálni mint a Dino Crisis-ben, abból is a második rész volt jó! Egy kis hentelés :) Gépfegyverrel, aknavetővel a dínók ellen :) Azok meg aprítanák az embereket és mutatnák totálban!!! Fröcsögjön a vér és a bél! :P
  • HarryProf #14
    És 3d film nem lehet jó?:\
  • pixx #13
    Ez esetben az írót a producer fizeti, vagyis bértollnok. Nem ő viszi az ötletet a stúdióba, hanem a stúdió megy el hozzá. Így több beleszólásuk van történetbe még az elején...amúgy igazad van, jó film nem lesz ebből majd csinálnak belőle 3d-ét, most az a trendi :)
  • Aldo Moro #12
    Crichtont sajnálom, jó írónak tartom és egyéb publikációi is jelentek meg. Az tetszik igazán, amikor elküldi a sok hisztériakeltő okost a sunyiba a globális felmelegedéssel kapcsolatban.

    Raptorokat, T-rexet, Gigantosaurust akarok, ahogy embereket zabálnak. Rengeteg lehetőség van még benne.
  • sandor8206 #11
    hát a zseniális korszakalkotó filmekre már csak ez jellemző, kerülnek valamennyibe és hoznak 1 milliárdot :-)